Valami nagyon fontos hiányzik a testéből annak, aki császármetszéssel születik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Születésünk módja sokak szerint nem befolyásol semmit, de egy új kutatás alapján akár egész életünkre kihathat. A császármetszéssel világra jövő babák bélrendszeréből hiányozhat egy kulcsfontosságú baktérium, amely hozzájárul az immunrendszer megfelelő fejlődéséhez. És ez hosszú távon is befolyásolhatja az egészséget.

Amikor a BBC friss riportjában megkérdezett édesanya, Emma első gyermekét sürgősségi császármetszéssel hozta világra, csak az számított, hogy a baba és ő is túlélje a megpróbáltatásokat. A műtét utáni napok fájdalmasak voltak, de megkönnyebbülés töltötte el: a kisfiú egészségesen született, sírt, evett, gyarapodott. Aztán évekkel később, amikor kisfia allergiás lett, ekcémája alakult ki, majd antibiotikumok után nehezen épült fel, Emma kutatni kezdett. Ekkor találkozott először ezzel az új tudományos felfedezéssel.

A hátrány, ami behozható

Egy friss brit kutatás szerint a császármetszéssel született csecsemők bélflórája szegényesebb lehet azokénál, akik természetes úton jöttek világra. Egészen pontosan egy Bacteroides nevű baktériumfajta tűnik hiányozni belőlük, ez a mikroorganizmus kulcsszerepet játszik az immunrendszer fejlődésében, a gyulladások szabályozásában és a kórokozók elleni védekezésben.

A születés módja meghatározhatja a babák bélrendszerét, de nem lehetetlen helyrehozni azt
Fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary

A Bacteroides általában az anya szülőcsatornáján való áthaladás során kerül a baba szervezetébe. Ha ez a folyamat elmarad, például egy műtéti szülésnél, a baba „első találkozása” a külvilággal más baktériumokon keresztül történik, és ez az első benyomás biológiai szinten igen fontos. A kutatók szerint ez a hiány összefügghet például a gyakoribb allergiás megbetegedésekkel, asztmával vagy autoimmun zavarokkal.

A hír azonban nem a riogatásról szól. A tudósok szerint ez az új felismerés épphogy segíthet abban, hogy a császárral született babák bélflóráját is minél közelebb lehessen hozni a természetes szüléssel világra jöttekéhez, például probiotikumokkal, szoptatással vagy akár új terápiás módszerekkel. A cél nem a császármetszés elkerülése minden áron, hanem az, hogy ha már szükség van rá, tudjuk, hogyan támogassuk utána a baba fejlődését.

Emma ma már kétgyerekes anyuka, és második gyermekét is császármetszéssel szülte. De ezúttal tudatosabban segítette a bélflóra fejlődését: anyatejjel, kiegyensúlyozott táplálással és, ahogy ő fogalmaz,

Idézőjel ikon

egy kis tudományos háttérrel a zsebében.

Szerinte a legfontosabb, hogy ne hibát keressünk a múltban, hanem lehetőséget a jövőben.

Ha kíváncsi vagy rá, miért nem vállalnak egyre többen gyereket, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.