Várandósság közben döntött az asztalos szakma mellett, ma saját bútorokat tervez

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sosem gondolnánk, hogy ez a történet valós lehet. Bár ma több nő választ jellemzően férfi szakmát, Evelin esete mégis eltér minden ismert példától.

Hallottunk már női kamionsofőrökről, a női rendőrökből egyre többet látunk az utakon, sőt hegesztőnek is sokan állnak, mondván, kihívást keresnek. De Hudák-Novák Evelin nem egy új ismeret kedvéért döntött az asztalos szféra mellett. Sokkal inkább a szakma választotta őt.

27 évesen vágott bele a szakmába
Fotó: Rooms & Stories

Evelin mindent édesapájától tanult

„Kislány koromban természetes volt, hogy ott vagyok édesapám asztalosműhelyében. A fa szeretete számomra alapvető. Mondhatnám azt is, előbb tanultam meg, hogyan készül egy bútor, mint leírni a nevemet” – meséli a 29 éves édesanya, aki első gyermeke érkezése előtt vágott bele a bútorgyártásba. Kezdetben csupán egy szobát akart tervezni kisfiának. A kismama megtervezte a bútorokat, és asztalos édesapja elkészítette, hogy a lehető legotthonosabb helyre érkezzen az új családtag. Csakhogy Evelin egyszerre több ágyat, komódot, szekrényt és asztalt is elképzelt, kisfiával együtt pedig megszületett saját bababútor-vállalkozása is. Majd a bútorok a kicsivel együtt fejlődtek.

Nem akart mást választani

A kiságy és pelenkázó mellé hamarosan játéktárolóra is szükség volt. Evelin sorra tervezte az újabb darabokat. Minden prototípus a kisfiú szobájába került, és a család látta, hogy ezek a bútorok nemcsak egyediek, hanem praktikusak és stabilak is, tehát megbízhatóbbak, mint a tömeggyártásban készült babaeszközök. Erre épített üzletet az akkor 27 éves Evelin egy belsőépítész diplomával.

Idézőjel ikon

„Jól értek a fához, szeretek barkácsolni. Amikor például javításra szorul egy bútor az otthonunkban, akkor én vagyok az, aki hozza a csavarbehajtót, és nekiáll a szerelésnek. Ugyanakkor édesapám az igazi profi, több mint harminc éve foglalkozik fával, az általam tervezett bútorok elkészítésében is ő segít”

– magyarázza Evelin, majd rögtön hozzáteszi, nagyon édes, ahogy ebbe kisgyermeke is bekapcsolódik. Bár a kisfiú még csak négyéves, előszeretettel játssza, hogy felvesz egy-egy szekrényrendelést. 

A kisfa teszteli a bútorokat
Fotó: Rooms & Stories

Hamarosan bővül a család

Amikor arról kérdezem Evelint, hogy mégis mit tudnak a család bútorai a nagy gyártók termékeivel szemben, egy égszen új területre hívja fel a figyelmet: minden bútor teljes mértékben bababarát. Vagyis elég stabil lábakon áll, valódi faanyagból készül, és speciális pác-, illetve festékréteget kap, így nem gond, ha a gyerek olykor megrágja a kisasztal szélét. Ezek a szempontok elsőbbséget élveznek a tervezés során. Mert női bútorosból kevés van, kisgyerekes női bútorosból pedig csak egy, különösen úgy, hogy az interjú alatt szíve alatt hordja második gyermekét. „Eddig négy teljes kollekciót készítettünk. Jelenleg kiegészítő bútorokon dolgozom, mint az állítható pelenkázó, leesésgátló a kiságyhoz, és funkcionális tárolók. A tervek szerint ezek már az új babaszobában lesznek tesztelve.” 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.