2022 lakástrendjei: így illeszd be az új art deco darabokat!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Múlt és jelen ötvözete mindig szerencsés receptnek bizonyul, főleg, ha jól találjuk el az arányokat. A 2022-es trend színeit, formáit és anyagait harmonikusan egészítik ki az eredeti és az utánérzet art deco darabok. Amellett, hogy átismételjük az idei lakberendezési trend főbb elemeit, mutatunk néhány példát menő, aktuálisan divatos és ízlésesen eklektikus enteriőrre.

Az art deco iparművészeti irányzata már az I. világháború előtt elkezdett hódítani, a szecesszió mindent benövő indái közül kitörve, letisztultan és elegánsan. 

Csúcspontjára Európában az 1925-ös világkiállításon ért, a ’30-as évektől pedig már inkább az Egyesült Államokban virágzott.

A luxus hatását mindig fenntartó forma- és motívumvilág kölcsönzött az egyiptomi művészetből, a kubizmusból és a konstruktivizmusból is, majd sajátos újat hozott létre. A geometrikus formák és a fémek használata teljesen megegyező vonás az esztétikájában rokon aktuális trend és az art deco között. Örökké klasszikussá vált bútorai és stílusjegyei nemcsak inspirációt adtak a 2022-es lakberendezési trendnek, de kiválóan vegyíthetők is a modern darabokkal.

Az új lakástrend színei

Idén, a 2021-es év karanténjába vidámságot csempésző optimista színek után, a nagy trenddiktáló lakberendezési márkák elsősorban a zöld legkülönbözőbb árnyalatait ajánlják az év lakberendezésében domináló színnek. Az októberi köd (october mist), örökzöld köd (evergreen fog), reggelizőszoba, olívagally és egyéb változatos fantázianevekkel ellátott árnyalatokban az a közös, hogy mind valamilyen különleges, finom, pasztell vagy mélyzöld színt takarnak, az olívától a guacamole zöldjén át a kékes mentazöldön keresztül a poros szürkészöldig.

Benjamin Moore 1883-ban alapított egy festékgyártó céget. Mára a belsőépítészet, lakásdekor, színek világában trendteremtő erejű festékgyártó cég az October mist fedőnevű fáradt, de természetes zöld árnyalatot a 2022-es év színének kiáltotta ki.

Ezek mellett a megnyugtató és természet közeli zöldek mellett még a sárga és szürke színek is tovább élnek az aktuális trendekben külön-külön és együtt is.  A pasztell lila, pink és fehér színek szintén jelen vannak az év vezető enteriőr színei között.

Halvány, pasztell, nőies és art deco együtt
Fotó: FilL239 / Getty Images Hungary

A kifinomult, visszafogott színek eleganciát sugároznak, így kiválóan passzolhatnak az art deco luxus imázsához, melyet az arany vagy réz kiegészítők még tovább tudnak hangsúlyozni.

Hangulatok és formák a lakberendezésben

Mindenki megtalálhatja köztük a hozzá közel álló stílust és életérzést. A lágy, könnyed, nőies, finom és világos hangulat kedvelői a virágmintás vintage romantikájában találhatják meg legjobban énjüket. Ehhez a pasztellszínek, a halványlila és rózsaszín társul, a fehér pedig mindig még üdébbé teszi.

A keményebb vonalvezetést kedvelők a ridegebb és letisztultabb geometrikai formák között lesznek majd inkább elemükben. A rombusz és társai leginkább a sárgás, szürkés színösszeállításba illeszthetők, de merészebb színekkel is elképzelhetők. Bőrrel, fával, kővel kombinálva nagyon harmonikus összhatás eredményezhető.

Sárga és szürke jól mutat együtt az art deco fotelekkel
Fotó: Iurii Kuznetsov / Getty Images Hungary

A természetre vágyók és a merészebbek vérmérsékletüknek megfelelően adagolhatják a nagy levélmotívumokat, játszhatnak a kevesebb vagy a több különböző összhatásával egy kis dzsungelt csempészve városi környezetükbe. Dívik tehát továbbra is a dzsungel inspirálta levélmotívum visszafogott vagy bátrabb gazdagságban. 

Levélmotívum minden méretben
Fotó: Wivoca / Getty Images Hungary

Rattannal, fával kombinálva a természet közelsége dominál majd, réz vagy arany kiegészítőkkel modernebb, elegánsabb hatás érhető el.

Art deco és az anyagok

Az anyagok a színnel és a formával együtt a hangulat alkotóelemei. A természetközeliség érződik a trend anyagválasztásain is: a kő, a fa, a bőr, a rattan, mind természetes anyagok. A textíliák közül a műszőrme és a bársony fokozhatják a hatást a romantikus és a városi dzsungel közegében is. A fémek a műszőrmével eleganciát sugároznak, a természetes anyagokkal a kontrasztot növelik.

Előtérben a fa, a bőr és a természetes anyagok
Fotó: FollowTheFlow / Getty Images Hungary

A szecesszió túlburjánzó virág- és növénymotívumai után a luxust és eleganciát tükröző art deco a letisztultságával hívta fel magára a figyelmet.

Geometrikus párna és fémlábak, art deco és 2022
Fotó: John Keeble / Getty Images Hungary

A 2022-es trend tökéletesen illik ehhez a koncepcióhoz, a mai divatos darabok sokszor táplálkoznak az 1910-es évektől hódító art deco elemeiből, így ha egy-egy eredeti darabbal tudjuk vegyíteni a mai utánérzést, az felteheti a koronát a szobabelső dizájnjára.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.