Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ideális esetben a két csík láttán sem az anyuka, sem az apuka nem kap pánikrohamot. A férfi boldog mosollyal öleli magához a párját, és alig várják, hogy elkezdjenek gondolkodni a neveken és a gyerekszoba kialakításán. Mondom: ideális esetben.
Az élet azonban nem egy szépen megírt mesekönyv. Nem csupán tervezett gyerekek fogannak meg, s ha mégis, az apa akkor is érezhet erős félelmet, szorongást. Nem tudja, milyen lesz a terhesség, a szülés, fogalma sincs, milyen az élet egy kisbabával, milyen úgy élni, hogy mostantól egy életen át felelős lesz valakiért. Valljuk be, ez könnyen nyomasztóvá válhat. Olyankor pedig, amikor a baba mindenféle tervezés nélkül kopogtat be, még bonyolultabb lehet a helyzet. S igen, előfordul, hogy az apuka annyira lelkes a terhességi hírt hajnali hatkor széles mosollyal bejelentő anyuka láttán, hogy inkább morogva átfordul a másik oldalára és alszik tovább. Innen persze még van visszaút, de sajnos előfordul, hogy a férfi annyira megrémül az egésztől, hogy eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Hiába kell vállalnia jogilag a gyereket, a tartásdíj fizetése alól is igyekszik kibújni, az utódról pedig tudomást sem vesz.
Gondoskodni jó, de a felelősség akkor is ijesztő
Mindeközben megfigyelhető, hogy az apák szerepe az utóbbi években radikális változáson megy át. Egyre több férfi van jelen a szülésnél, az ő mellkasukra teszik a babát az arany óra során, majd később sem hagyják magára az anyát a gyerekneveléssel. Fürdetnek, pelenkáznak, játszanak a kicsivel, aktívan részt vesznek az életében, s ehhez igazítják a munkahelyen töltött idejüket is. Azok száma viszont, akik megijednek párjuk terhességétől, s akár a nyúlcipőt is felhúzzák, nem változott érdemben.
Bakondi Gábor pszichológus segítségével néztük meg, mégis mi zajlik le ilyenkor pontosan. Mint kiderült, minden azon múlik, milyen az adott pár kapcsolata. Ha az már eljutott arra a szintre, amiben a felek közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy gyereket vállalnak, akkor az apa épp akkora örömöt élhet át, mint az anya. Ha csak egyikük elkötelezett ebben az irányban, akkor már feszültségek keletkezhetnek, a férfi számára sokkoló lehet a hír. Persze ettől még utólag jól is elsülhet a dolog, de ahhoz az illetőnek fel kell vállalnia az apaságot, mint egy új szerepet.
Azt, hogy egy férfi hogyan reagál a nagy hírre, persze nem csak az adott párkapcsolat befolyásolja. Egy olyan ember, aki a saját szüleiről sem vált még le, esetleg gondja van az elköteleződéssel, nem szívesen vállal felelősséget, és ilyenkor nagy kihívással szembesül – magyarázza a szakértő. Sokkal könnyebb elmenekülni a helyzetből, mint szembenézni vele. Nagyon sok esetben látjuk azt, hogy a férfiak a gyereknevelésnek csak a negatív oldalát látják, azaz a felelősséget, a szabadságuk korlátozását. Ilyen a jelenlegi korszellem is: a legfőbb érték manapság a szabadság, és minden, ami ezt korlátozza, rosszként jelenik meg. Az emberek nehezebben vállalják az elköteleződést, az olyan kapcsolatokat, amik azzal járnak, hogy valamit fel kell adni a szabadságból.
Ez az elmúlt 10–20 évben nem változott, sőt az individualizmus csak fokozódik. A fiatalok úgy érzik: „egy életem van, ebben kell boldognak lennem, minden helyzetet ki kell használnom”. Hajlamosabbak a saját érdekeiket nézni és nem helyezik ez elé a családot, a társat, a gyerek érdekeit. Ma már nem vagyunk egy közösség szeme előtt, nincsenek olyanok, akik vennék a bátorságot ahhoz, hogy kritizáljanak, visszajelezzenek, hogy valami nem elfogadható. Ilyen normák nem is nagyon léteznek, a tartós kapcsolatok is egyre bizonytalanabbak.
Mit él át egy férfi ilyenkor?
A leendő apáknak először is általában több időre, nagyobb tudatosságra van szükségük a hír felfogásához. A nőknél a testi változások egyértelműek, míg a férfiak ezt csak kísérhetik, így ők fejben, racionálisan játsszák le mindezt – fejti ki a pszichológus. Nagy szerepe lenne a barátoknak, akár a férfi saját apjának, akik tudnák az illetőt segíteni, de a legtöbb esetben ahelyett, hogy erősítenék az apaság pozitív megélését, inkább a negatívumait emelik ki. Ott kering a férfi fejében a sok kérdés, hogy ez mivel fog járni, nem tudják, miben változik meg az életük ezután. Erre is érdemes lenne felkészíteni őket, mert sokan nem gondolnak bele például abba, hogy lesz egy olyan időszak, amikor a párjuknak fontosabb lesz valaki más, mint ők – és abba sem, hogy ez csupán átmeneti, és nem érdemes sértettséggel reagálni rá. Az is új információ, hogy az első években még nem lehet lemenni focizni a gyerekkel a parkba, mert sem járni, sem beszélni nem tud. Az anyák, nagyszülők pedig akkor tesznek jót, ha bevonják az apát a csecsemő körüli teendőkbe, hagynak neki teret, segítik abban, hogy foglalkozzon a gyerekével. Az apukákat is biztatni kell, hogy jó apák. Ilyenkor legtöbbször minden figyelem az anyukákra összpontosul, a férfiak pedig kimaradnak, esetleg inkompetensnek érzik magukat, kiszorítottnak a saját családjukból.
Társadalmi változásra lenne szükség ahhoz, hogy a család és a házasság maga érték legyen – állapítja meg Bakondi Gábor. Érdemes lenne az erkölcstanórákon beszélgetni erről az iskolásokkal. A szülőknek pedig nagy felelősségük van abban, hogy mennyire érett személyiséget nevelnek a fiukból. Ha az anya nagyon magához köti a fiát, akkor éretlen felnőtt válhat belőle, egy nagy gyerek, aki nem képes maga is szülővé válni. Ehhez hozzájön a korszellem, ami azt sugallja, hogy bármi áron jogunk van boldognak lenni, az életünket teljes mértékben kihasználni, megélni – ami elsőre vonzónak tűnik, de az ember társas lény, és rosszul érzi magát attól, hogy nincsenek tartós kapcsolatai. Még a férfiak is tudnak ettől szenvedni. Ekkor jön a lét elviselhetetlen könnyűsége, amikor nincs felelősség, de az életnek nincs súlya sem. Szabad vagyok, de mit ér az egész?
