Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magyarországhoz hasonlóan a világ számos országában megünneplik az apák napját, ami idén június 15-re esik. Thaiföldön ezen a napon liliommal, Németországban pedig sörrel köszöntik az édesapákat.

Pszichológiai kutatások, tanulmányok bizonyítják, hogy az apák nagyon fontos szerepet töltenek be gyermekeik életében. Egy felmérésből az is kiderült, hogy Magyarországon még nem igazán ismert az Egyesült Államokból származó, június harmadik vasárnapjára eső apák napja. A válaszadóknak kevesebb mint egy harmada tudta, hogy mikor van a jeles alkalom, és csak minden negyedik válaszadó nyilatkozott úgy, hogy felköszönti édesapját az ünnep alkalmából.

Szerte a világon ünneplik az apák napját 

Az apák napja, mint ünnep, több mint száz éve született egy amerikai nő, Sonora Smart Dodd ötlete alapján. Sonorát öt testvérével együtt egyedül nevelte fel az édesapja. Az iránta érzett tisztelet és szeretet motiválta, hogy felhívja a figyelmet arra, az apákat is ugyanúgy tisztelni kell, mint az anyákat. Dodd kezdeményezésére az Egyesült Államokban végül 1972-ben nyilvánították nemzeti ünneppé június harmadik vasárnapját.

A világ legtöbb országában megünneplik az apák napját
Fotó: pixelfit / Getty Images Hungary

Sok katolikus országban – különösen Latin-Amerikában– ugyanakkor az apákat Szent József-napján ünneplik, amely március 19-re esik. Számos csendes-óceáni országban, köztük Ausztráliában, Új-Zélandon és a Fidzsi-szigeteken pedig az apák napját szeptember első vasárnapján tartják.
Nézzük, a világ különböző országaiban milyen ajándékokkal köszönik meg a gondoskodást édesapjuknak az emberek.

Thaiföld virágot adnak az apáknak

Thaiföldön az apák napját december 5-én ünneplik, erre az időpontra esett ugyanis Bhumibol király születésnapja, akit az ország tiszteletbeli atyjának tartanak. Ezen a napon az apák szerte az országban a liliomhoz hasonló kánna virágot kapnak ajándékba, amelyet férfiasnak tartanak.

Az egzotikus virágról azt tartják, hogy szent növény, képes megvédeni azokat, akiket megajándékoznak vele.

Oroszország felvonulást tartanak

Oroszországban általában felvonulással ünneplik az édesapákat. Ezek katonai megemlékezéssel indulnak, mert a nap eredetileg az orosz fegyveres erők ünnepe volt. A jeles alkalomból a férfiak jellemzően ajándékot is kapnak gyermekeiktől. 

Mexikóban ekkor is bulit rendeznek

Mexikóban szinte kivétel nélkül minden ünnepet egy bulival kötnek össze. Nincs ez másként apák napján sem, amikor a Carrera del Dia del Padre nevű versennyel köszöntik az apává lett férfiakat Mexikóvárosban. A legtöbbjüket apró ajándékokkal is meglepik gyermekeik. 

A legtöbb országban apró ajándékokkal köszöntik az édesapákat
Fotó: Hispanolistic / Getty Images Hungary

Finnországban kényeztető napot tartanak

Finnországban az apák napja november második vasárnapjára esik, és teljes egészében az apák kényeztetéséről szól, akik ilyenkor már a reggelit is az ágyba kapják. Ahogyan anyák napján, tavaly óta már apák napján is fellobogózzák az ország hivatalos épületeit. Hagyomány továbbá, hogy az apák nem boltban vásárolt, hanem saját készítésű ajándékokat kapnak.

Japánban különös napnak számít

Japánban a nagy napon egy hatalmas ráklakomával vendégelik meg az ünnepelteket. A gyerekek sörrel és egy doboz édességgel is meglepik édesapjukat. Az utóbbi években egyre népszerűbb ajándék lett a kölni is.  

Uruguayban szellemeket űznek

A dél-amerikai országban az apákat az ajtófélfára felakasztott csontvázakkal köszöntik. A tiszteleten túl a jelkép védelmet is nyújt, hiszen úgy tartják, elűzi a szellemeket.

Ausztráliában megválasztják az év édesapját

Amerikához hasonlítható Ausztráliában is apró ajándékokkal, képeslapokkal és egy kellemes vacsorával köszöntik az édesapákat. A szigetországban emellett minden évben átadják az év ausztrál édesapja díjat, ami arra inspirálja az apukákat, hogy mind szakmailag, mind pedig emberileg hozzájáruljanak az ausztrál közösség sikeréhez.

Sok helyen ágyba kapott reggelivel vagy ünnepi vacsorával készülnek a családok a jeles alkalomra
Fotó: MoMo Productions / Getty Images Hungary

Nepálban az elhunytakról is megemlékeznek

Az apák napja Nepálban a nyár végére esik. Ilyenkor a hindu hagyományokat követők és a buddhisták is templomba mennek, hogy leróják tiszteletüket az elhunyt apák előtt.
Otthon az édesapákat ünnepi ebéddel vagy vacsorával és kisebb ajándékokkal lepik meg, illetve a gyerekek úgy is kifejezik hálájukat, hogy meghajolnak édesapjuk előtt. Ilyenkor a fiúk apjuk lábához, a lányok pedig a kezéhez érintik a fejüket.

Kíváncsi vagy, hogy miért olyan fontos az apa jelenléte egyaránt a fiú- és lánygyermekek életében is? Akkor olvasd el alábbi cikkünket! 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.