Kockázatvállalás, függetlenség, önrendelkezés: ennyi mindent taníthatnak az apák a lányaiknak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Míg az anyák szerepe megkérdőjelezhetetlen és egyértelmű, az apák lányaikra gyakorolt hatását hajlamosak vagyunk kevésbé komolyan venni.

Társadalmi tekintetben az apák nagyon sokáig a kenyérkereső és a fegyelmező szerepét töltötték be, éppen ezért jóval kevesebb kutatás készült az apák szerepéről a lányok életében.

Mi az apák szerepe a lányuk életében?

Ami a kutatásokból kiderül, az az, hogy az anyák és az apák jellemzően eltérő nevelési stílusokkal rendelkeznek. Az anyák többnyire a gondozásra, az érzelmi reakciókra és a nevelésre összpontosítanak, hangsúlyozva a kapcsolatok és a biztonság fontosságát. Az apák hajlamosak a függetlenségre, valamint az önrendelkezés és a teljesítmény fontosságára helyezni a hangsúlyt.

Kombinálva a kettőt, a lányok átfogó készségeket kapnak ahhoz, hogy boldogulni tudjanak a világban.

Azzal, hogy a hagyományos nemi szerepek egyre kevésbé vannak jelen, ráadásul a kapcsolatok nagyjából húsz százaléka válással végződik, a szülői feladatok kevésbé különülnek el egymástól. Ez a folyamat pedig az apák szerepének változásával jár.

Egyre több apa áll rendelkezésre a mindennapi feladatokban, törődik a gyereke jóllétével és gondoskodik róla. Jennifer Lock Oman pszichológus munkája során sok olyan apával találkozott, akik érdeklődtek a lányaik céljai irányt, és mindent megtettek annak érdekében, hogy segítsenek elérni azokat. Ez a fajta részvétel biztosítja a lányokat arról, hogy felfedezhetik a céljaikat, az erősségeiket és a korlátaikat is.

A támogatóan fellépő apák bátorítják a lányaikat, hogy

  • merjenek kockáztatni,
  • nagy célokat kitűzni maguk elé,
  • tévedni és tanulni a hibáikból
  • és a saját útjukat járni.

Mindezzel pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a lányok felnőttként támogató párkapcsolatban, egyenrangú félként találják meg a helyüket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?