Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sheryl Ziegler amerikai családterapeuta és a Kiégett anyák kézikönyvének írója hívja fel 2017-es TEDx-előadásán a figyelmünket arra a nagyon komoly, anyákat érintő társadalmi problémára, ami bár több mint 50 éve jelen van, a mai napig névtelen. Ez a jelenség – gyors nevet találva neki – az anyai kiégés: a kimerültségből, az elszigetelődésből és a folytonos bizonytalanságból fakadó elveszettség érzése.
Az újdonsült anyák többsége jól ismeri a jelenséget. Csendes és magányos kétségbeesés, valamint bűntudat lesz rajtunk úrrá, mintha csak mi lennénk ilyen szerencsétlenek. Vágyunk az énidőre, ami talán kihúzhatna ebből az állapotból, de egyszerűen nem találunk neki helyet: nincs segítségünk, a gyerek nincs el nélkülünk, időhiányban szenvedünk, de még ha tudnánk is szakítani magunkra egy órácskát, a gondolataink akkor is a gyerekünk aktuális helyzetéhez láncolnak minket. Nincs kikapcsolás, ezáltal pedig feltöltődés sem. Túlélés van, és remény, hogy egyszer magától megoldódik.
A helyzet azonban az, hogy ezt a problémát senki nem tudja helyettünk megoldani, és nem azért, mert ne lenne, aki segíteni szeretne. Azért, mert a saját kiszakadásunkat, átkapcsolásunkat, feltöltődésünket alapvetően nem a külső tényezők határozzák meg, hanem a belső, mentális hozzáállásunk, amihez másnak nincs hozzáférése. Anyaként csakis akkor lesz énidőnk, ha elhisszük, hogy megérdemeljük, hogy ezzel nem hagyunk cserben senkit, és hogy igenis nekünk kell tenni azért, hogy megtörténjen!
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
A szülővé válásban az új önmagunkat is meg kell ismernünk
Egy gyerek világra jöttével sok minden megváltozik a szülő – és különösképpen az édesanya – életében. Egyik pillanatról a másikra már nemcsak önmagáért felel, hanem egy még esetlen és kiszolgáltatott apró emberi lényért is, akinek a jelzési eszközei korlátozottak, igényei pedig rendszerint minket korlátoznak, vagyis a mindennapok kimerítővé és elbizonytalanítóvá válnak. Vajon jól csinálom, jól értelmezem a jelzéseit, megadok neki mindent, amire szüksége van?
Az egymásra hangolódás időbe telik, és nem csupán azért, mert a gyerekünk még új, lassan kibontakozó személyiség, hanem mert a mi szülői énünk sem teljesen a régi önmagunk, azt sem ismerjük kellőképpen. Utóbbira pedig a legtöbben nem is fordítunk kellő figyelmet. Tulajdonképpen az egymásra hangolódás is inkább minősül ráhangolódásnak, hiszen hogy mihamarabb válaszkész szülővé válhassunk, csakis a gyerekünk igényeit igyekszünk szem előtt tartani. Ő az első, a legfontosabb, akiért bármit képesek vagyunk megtenni, még ha ezzel fel is kell áldoznunk magunkat, vagy legalábbis egy részünket.
A nők köztudottan erős szociális érzékenysége, vagyis a beleérző, gondoskodó-, együttérző képessége és segítőkészsége a szülővé válás során felfokozódik. Ez az érzékenységünk éppen saját magunkkal szemben nem létezik. Ha pedig nem fordítunk tudatosan kellő figyelmet és törődést saját magunkra, azzal a gyerekeinket sem óvjuk meg ennek negatív következményeitől.
Régen nem voltak ennyire egyedül az anyák
A többgenerációs együttéléseknek megvoltak a hátrányai, de az előnyei is. Ma az egyre nagyobb mobilitás következtében, a szülők körül nincs meg az a szociális háló, ami a korábbi évszázadokban természetesen megvolt, s ami a szülőkre nehezedő terheket különösebb feltűnés nélkül osztotta szét az otthoniak között. Napjainkban már hiányzik a gyerekekért vállalt kollektív felelősség, és nem is szívesen bízzuk őket másra. Nem lakunk közel a nagyszülőkhöz, nem vagyunk jóban a szomszédokkal, nem akarunk terhet róni a barátokra, bébiszitterre nem telik, és különben is, milyen anyák lennénk, ha nem bírnánk egyedül, ha azt éreznénk, hogy meg akarunk szabadulni a gyerekünktől?!
Az önvád, a bűntudat, a kétségbeesés, vagyis az anyai kiégés felerősödött az utóbbi (minimum) 50 évben, és ennek visszaszorításáért mi magunk tudunk a legtöbbet tenni, méghozzá azzal, hogy tudatosan figyelmet fordítunk saját magunkra is. A gyerekeink boldogságáért a fizikai jelenlétünk önmagában kevés, ha mellette érzelmi roncsok vagyunk. Ha nem törődünk a saját magunk megismerésével, szükségleteinek megfogalmazásával és kielégítésével, akkor a gyerekeink is hiányt fognak szenvedni. Észlelik, hogy nem vagyunk ott velük teljes valónkban, elhiszik, hogy miattuk van mindez, és az alacsony önértékelésünk példaként szolgál számukra a saját önbecsülésüket illetően. A szociális érzékenységünk ajándék, de ne felejtsük el önmagunkat is megajándékozni vele!
Így tegyél szert egy kis énidőre
- Találd ki, hogy mi az az aktív kikapcsolódás, ami jólesne, ami valóban feltöltene, ami valóban ki tudná kapcsolni a gyerekkel kapcsolatos aggodalmas gondolataidat! Beszélgetni barátokkal? Elmenni futni? Egyedül jógázni? Nyugodtan olvasni? Tanulni valami újat? Kettesben kirándulni a pároddal?
- Ki az, akire rábízhatnád a gyereket? Partner, nagyszülők, szomszéd, bébiszitter, intézmény, barátok, ovis társak szülei?
- Mi az, amit megtehetnél ma annak érdekében, hogy mihamarabb megvalósulhasson mindez? Akármilyen fárasztó is, nekünk kell megtennünk az első lépést, és talán a másodikat is, hogy legyen időnk önmagunkra. Ha másért nem, a gyerekért. Az első lépés lehet egy telefon: megkérdezni a barátokat, javasolni a szülői baráti körben, megkérni a partnerünket, hogy segítsen az ötletelésben.
- Kezdd kicsiben és fokozatosan! Ha nagyban kezdjük, és felsülünk, könnyen lemondunk aztán az egészről. A lendületünk megtartásához kellenek az apróbb sikerek. Talán elsőre csak negyedórád lesz, míg a kicsi időt tölt mással, de az már akkor is a tiéd! Kezdeményezz, állj ki a saját jóllétedért, és kapcsolj ki, hogy a gyereked szemében valóban az a fáradhatatlan, önazonos szülő lehessél, akire neki is és neked is a legnagyobb szüksége van!
