A szülőséggel járó kihívások néha nehezebbek, mint amire számítunk. A kimerültségnek, a bizonytalanságnak és sokszor a magánynak a mértéke tűréshatáron felüli. Ezek a problémák nem egyediek, mégis gyakran egyedül és rosszul éljük meg őket. Van azonban, ami segíthet!
A családalapítás és a szülővé válás folyamata ritkán zökkenőmentes. Sőt, a különböző szerepek összeegyeztetése és az elvégzendő feladatok teljesítése, menedzselése olyan nehézségekkel jár, amelyekkel kevesen számolnak. Rengeteg anya (és apa!) számol be arról, hogy sok mindenre számított, de arra a mértékű kimerültségre, magányra és bizonytalanságra, amit tapasztal, arra nem.
A társadalmunkban már nincs meg az a generációk közötti összetartás, ami egykor lehetővé tette, hogy a szülőségre kellően felkészüljön egy ifjonc. Kamaszként és fiatal felnőttkorunkban nem vettek körül minket csecsemők és kisgyerekek, akiknek a gondozását első kézből láthattunk volna. Nem tudtuk megfigyelni, hogy milyen változásokon megy át egy friss szülőjelölt, ahogy azt sem, hogy milyen szociális hálóra van szükség a fokozatos, gördülékeny és kiegyensúlyozott átalakuláshoz. Ezek hiányában pedig nem csoda, ha elveszettnek, hibásnak és kétségbeesettnek érezzük magunkat.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
A szülőség és a kiegyensúlyozott, boldog családi élet tiszta kereteket, komoly elhatározást és magabiztos vezetést igényel. Sok szempontból olyat, mint egy jó munkahely: ahol közös a cél, mégis kibontakozhatnak az egyéniségek, megvan az egymás iránti tisztelet, jó a kommunikáció, az emberek számíthatnak egymásra, és a fejlődés folyamatos. Ezt megvalósítani persze kemény munka, tele mélypontokkal, de hol lehetnénk motiváltabbak, mint a gyerekeink jövőjének és a velük való kapcsolatnak a megalapozásában? Avital, a The Parenting Junkie megalapítója szerint 3 dolog hozhat változást a kezdeti nehézségek megkönnyítésére: az elképzelés körvonalazása, a családi szokások kialakítása és a szociális háló biztosítása.
#1 Mit szeretnél? Legyen egy elképzelésed!
Ezen a kérdésen elgondolkodva a legtöbbünk formális dolgokat kezd el vizualizálni: egy házat, kertet, balettozó kislányt, focista vagy tornász kisfiút, hibátlan családi fotókat, komoly bankszámlát és hasonlókat. Nem mintha ezen a listán nem lennének fontos és szem előtt tartandó pontok, mégsem pótolhatják azokat az elképzeléseket, amelyek sokkal spirituálisabbak és jelentésteljesebbek a családi harmónia értelmében. Hiszen mi mire vágytunk a szüleinktől annak idején (vagy még ma is)? Leginkább megbízhatóságra, elfogadásra, nyitottságra és érzelmi stabilitásra. Ezekhez az értékekhez pedig nincs szükség különösebb formális vagyonra, csak belső gazdagságra.
Ahogy egy jó főnöknek, kapitánynak, úgy egy szülőnek is jó vezetői készségekkel kell rendelkeznie. Tudnia kell, hogy merre tart a családi hajó, hogy mi a cél. Milyen kapcsolatot szeretnénk ápolni a gyerekeinkkel, amikor már felnőttek? Könnyed nevetéseket képzelünk el, vagy intellektuális és tisztelettudó vitákat, bizalmas beszélgetéseket, esetleg támaszt nyújtó felkereséseket, vagy közös aktív kikapcsolódásokat? Ahhoz, hogy elkerüljük a szülői kiégést, a mindennapi nehézségekbe való belenyugvást és elfásulást, látnunk kell, hogy merre akarunk tartani! Ezek a képek segíthetnek minket a konfliktusos pillanatokban jó döntést hozni, vagy éppen szünetet tartani és emlékezni arra, hogy mi is a cél. Ha tudjuk, merre akarunk tartani, könnyebb irányba állni, s minden kis igazítás erejében bízni.
#2 Családi szokások
Ha már tisztulnak a fejünkben az elképzelések, akkor itt az ideje elgondolkodni azon, hogy milyen szokások segíthetik elő ezek megvalósulását. Jobb esetben mindannyian őrzünk olyan emlékeket a gyerekkorunkból, amelyekre boldogan gondolunk vissza. Ez lehet egy esti közös hálaadás, hétvégi kirándulások, közös főzések vagy mókás játszások, olyan pillanatok, amelyek jól közvetítették azokat az értékeket, amelyekre szükségünk volt (elfogadás, szeretet, figyelem), amelyek ápolták a családtagokkal való kapcsolatunkat.
Milyen közös szokások, rituálék bevezetése tudna lehetőséget adni arra, hogy ezt már idejekorán meg is alapozhassuk? Közös, nyugodt vacsorák, hétvégi táncpartik, esti összebújós mesélések, közös fényképnézegetések, reggeli bohóckodások – a fantáziánk szárnyalhat. Nem biztos, hogy az elsőre kitalált ötletünk mindenki számára kedvező lesz, de biztosan elő fogunk tudni állni olyan gondolattal, ami mindenkinek a kedvére való.
Ha pedig nem is kérdés számunkra, hogy mi lenne ez, akkor már csak azt kell meghatároznunk, hogy mi akadályozza a megvalósulását: az állandó rohanás, az unalom, az üvöltözés, a gyakori zűrzavar, vagy a folytonos kupleráj? Ha meg tudjuk fogalmazni, mi áll az útjában, akkor meg is tudjuk rá találni a megoldást. De kell, hogy előttünk legyen a cél!
#3 Támogató környezet
Nem véletlenül mondják, hogy egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Ennek hiánya aktuális társadalmunkban nagyon is látványos következményekkel jár. A magcsaládok elterjedésével, a mobilitás kiszélesedésével egyre érezhetőbbé vált a szülők leterheltsége és elmagányosodása, erre pedig még egy jó nagy lapáttal rátett a pandémia és a vele járó járványügyi intézkedések. A kapcsolódások sokaknál leszűkültek a közösségi média felületeire, ahol megint csak sok demotiváló jelenséggel találkozhatunk. Megállás nélkül jönnek szembe olyan tartalmak, amelyek mások tökéletesnek látszó életét hirdetik (erősítve bennünk a kudarcélményt), vagy amelyek egymásnak ellentmondó „tudományos” információkkal szolgálnak (összezavarva minket). De az sem ritka, hogy ún. támogató csoportokban találnak meg minket kirekesztő kommentek.
Gondolkodjunk el azon, hogy jelenleg milyen emberek, milyen szociális háló vesz minket körül? Olyan, ami rendszeresen elítél, kiközösít, ellentmond, vagy ami elfogad, energizál és biztat? A szülői kiégésre nagy hatással van az, hogy milyen környezet vesz körül. A superwoman-szindróma (vagyis hogy mindent magunk oldunk meg egyedül) nem megoldás, vagy legalábbis nem jó megoldás a célunk elérésében. Szükségünk van külső támogatásra, összetartozásra és elfogadásra. Olyan embereket kell magunk köré gyűjteni, akik jó hatással vannak ránk! Küzdenünk kell ezért! És lehet, hogy nehéz lesz és időbe fog telni, de csak egyszer kell rátalálni. Ennyivel tartozunk a gyerekeinknek is, önmagunknak pedig pláne.
