Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Akinek még nincsen gyermeke, sokszor el sem tudja képzelni, milyen érzés lehet lubickolni az érzésben úgy, hogy az fojtogat is. Pszichológus szakértővel tisztáztuk, mitől nehéz valóban az anyaság.
Amikor a gyerekvállalásra készülünk, ritkán vizionáljuk az átalvatlan éjszakákat, a tehetetlenséget, amikor nem tudjuk, miért sír a pici, vagy azt, mekkora luxus tud lenni akár csak egy kétperces zuhany vagy a tiszta ruhát felvenni otthon. Mégis, szinte nincs szülő, akinek ne jutna ki ezekből az „élményekből” – a gyerektelen ismerősök pedig furcsállják, hogy nem élvezi azt, amire vágyott.
Persze senki sem erre vágyott, de a dolog ennél jóval bonyolultabb: az anyaság nem egydimenziós állapot, ugyanúgy részét képzik jó és rossz pillanatok, akár percenként váltakozva. Hogy miért érvényes érzés, hogy egy anya ne legyen jól, arról a Mindwell Pszichológiai Központ alapítóját, dr. Dura Mónikát, valamint dr. Koltói Lilla tanácsadó szakpszichológust kérdeztük.
Még mindig sokan kritizálják az anyákat azért, mert ki merik mondani, milyen negatívumok, nehézségek járhatnak a gyerekvállalással. Mi lehet ennek az oka?
Dr. Dura Mónika: Az anyává válást az élet egyik legboldogabb, legcsodálatosabb eseményeként tartjuk számon, ráadásul a gyerekvállalás fontos társadalmi érték. Sokak fejében rózsaszín köd lengi körül – akárcsak az esküvőt vagy a karácsonyt. Ezért gyakran elutasítjuk, vagy kisebbítjük a negatívumokat, mivel ezek veszélyeztetik ezt az idealizált képet. Ezt nevezzük pozitív torzításnak. Emellett sokaknak nehéz elfogadni azt a gondolatot, hogy egy édesanya egyszerre szeretheti gyermekét, és érezheti megterhelőnek az anyaságot.
Mintha a nehézségek kimondása azt jelentené, hogy baj van vele, vagy nem jó anya – emiatt bűntudatot is érezhet, ha nem élvezi minden pillanatát a gyereknevelésnek.
A várandósság alatt jellemző, hogy az anyával testi értelemben foglalkoznak, a lelki támogatás azonban sokszor hiányzik. Szükség lenne erre már a terhesség ideje alatt?
Dr. Koltói Lilla: Igen, szükség lenne rá. A szülői szerepre való felkészülés fontos, különösen akkor, ha a szülők illúziókkal telve, alapvető ismeretek nélkül vágnak bele. A lelki felkészítés elvileg a védőnők feladata lenne, akik felismerhetik a pszichés problémákat is – ám a rendszer túlterhelt és forráshiányos. Pedig például a szülés utáni depresszió időben történő felismerése és kezelése kulcsfontosságú.
Milyen pszichés problémák fordulhatnak elő terhesség alatt és a szülést követően?
KL: A leggyakoribbak a szorongásos és hangulati zavarok. A szorongás irányulhat a baba egészségére, a szülésre vagy az anyai szerepre. Ritkán kényszeres formában is megjelenik – például kényszergondolatok vagy cselekvések képében.
A hangulati ingadozás természetes, főleg hormonális okokból.
A prenatális depresszió a terhesség alatt jelentkezik, míg a baby blues – a szülés utáni levertség – egy-két hét alatt elmúlik. Komolyabb eset a posztpartum depresszió, ami hónapokig is eltarthat, és az esetek 8–15 százalékában fordul elő. Ritkábban megjelenhet poszttraumás stressz szindróma is, főleg elhúzódó, traumatikus szülés után. A legsúlyosabb a posztpartum pszichózis – ez ritka, de sürgős, azonnali beavatkozást igényel.
Hogyan lehetne ezeknek a problémáknak egy részét megelőzni? Hol lehetne beépíteni a prevenciót a rendszerbe?
KL: A család mellett a nőgyógyászoknak és a védőnőknek is fontos szerepe lehet a megelőzésben. Az ő képzésükbe ez részben be is van építve, de a kapacitáshiány sokat ront a hatékonyságon.
A prevenció szempontjából nagy szerepe van a szülésre, anyaságra felkészítő csoportoknak és a baba–mama közösségeknek. Ezek azonban ritkán elérhetők ingyenesen, így fontos lenne, hogy szélesebb kör számára is hozzáférhetők legyenek.
A magyar társadalom gyakran a mártírszerepet „osztja” az anyákra. Ez milyen hatással lehet az anya–gyerek kapcsolatra?
DM: Az anyaság sokszor állandó szerepzsonglőrködést igényel. Ha az anya bűntudattal vagy szorongással éli meg, hogy nem tud minden szerepnek maximálisan megfelelni – például a családban ő hozza a legnagyobb áldozatokat –, az könnyen visszahat a gyermekre is. A gyerekek érzelmi antennái érzékenyek:
megérzik a feszültséget, és maguk is nyűgösebbé, érzékenyebbé válhatnak. Így kialakulhat egy ördögi kör.
Mennyire igaz az állítás, hogy „ha az anya jól van, a család is jól van”?
DM: Ez az állítás több szempontból is igaz. A család egy rendszer, amelyben mindenki hat mindenkire. Ha az anya kibillen, az egész rendszer sérülékenyebbé válik. Mivel az anyák gyakran viszik a hétköznapok láthatatlan munkájának oroszlánrészét – még akkor is, ha az apák egyre aktívabban jelen vannak –, különösen fontos, hogy saját jóllétükre is figyeljenek. Ez nem önzőség, hanem a család fenntartható működésének alapja.
Mit tanácsolna azoknak az anyáknak, akik problémákkal küzdenek – például kisgyermekkel, szerény anyagi körülmények között?
DM: Először is: tudják, hogy nincsenek egyedül. A nehéz érzések, feszültségek természetesek ebben az élethelyzetben – és van segítség. A védőnői szolgálat nemcsak fizikai, hanem lelki támogatást is nyújthat, és szükség esetén tovább tud irányítani szakemberhez.
Pszichológiai ellátás elérhető a szakrendelőkben is – igaz, sokszor hosszú a várólista, de mégis érdemes próbálkozni.
Emellett nagy segítség lehet egy jól működő anyacsoport – akár személyesen, akár online. Sok ilyen csoport elérhető díjmentesen is. Fontos, hogy ezek valóban elfogadó, támogató közösségek legyenek – egy ítélkező közeg többet árthat, mint használ.
Az internetes segítőcsoportok valóban hatékonyak lehetnek?
DM: Igen – ha jól választunk, nagyon is. Ezek a közösségek segítenek megtapasztalni: nem vagyunk egyedül. Megoszthatjuk a problémákat, gyakorlati tanácsokat kaphatunk, és megélhetjük az összetartozás érzését – ami az egyik legerősebb védőfaktor a mentális jóllét szempontjából.
Milyen jelekre kell figyelni, amelyek arra utalnak, hogy sürgős, szakember által nyújtott segítségre van szükség?
KL: Az alábbi tünetek különösen figyelmeztetők lehetnek:
- krónikus fáradtság, energiahiány;
- szomorúság, szorongás, ingerlékenység;
- alvási és evési szokások jelentős megváltozása;
- az érdeklődés elvesztése – különösen, ha a baba iránt is;
- bűntudat, értéktelenség érzése, túlzott önhibáztatás.
Ha ezek a jelek tartósan fennállnak, mindenképp fontos szakemberhez fordulni.
Spira Eszter is az anyaság cukormázáról rántja le a leplet könyvében: vele készült interjúnkat itt olvashatod!
