Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha alkoholista van a családban, akkor az összes rokona megszenvedi a tivornyázós hétköznapokat. Elsősorban a gyerekekről vagy az alkoholista személy házastársáról van szó, akik a szó minden értelmében belebetegednek a fájdalomba és a tehetetlenségbe. Petra alkoholista szülők gyereke, akinek sikerült szembefordulnia tragikus sorsával.
Petra kiegyensúlyozott fiatal nő, aki a társadalom hasznos tagjaként él, harmóniában önmagával és a világgal. Azonban nagyon hosszú út vezetett el idáig, mert a 35 éves nő alkoholista és bántalmazó szülők gyermekeként sokszoros hátránnyal indult az életben. Nagyon kevés esélye volt arra, hogy valaha is feldolgozza a traumáit, és úgymond „normális” életet tud majd élni. Mindebben egy önsegítő csoport, az Al-Anon, az Alkoholisták Családtagjainak közössége segített, amely értelmet adott Petra életének. A fiatal nő magára talált, úgy érzi, már nem áldozat, hanem saját maga irányítja sorsát.
Pokoli gyerekkor
Petra és két testvére első látásra talán semmiben sem különbözött a nyolcvanas-kilencvenes évek magyar gyerekeitől: a főváros egyik külső kerületének óriási lakótelepére születtek, majd egy belső kerületben nőttek fel. Aki viszont jobban megfigyelte őket, azonnal rájött, hogy hatalmas baj van, hiszen a szüleik masszív alkoholisták voltak, akik súlyosan elhanyagolták gyermekeiket. Szinte mindennap önkívületi állapotig itták magukat, s amikor véletlenül nem voltak berúgva, akkor vagy elvonási tünetekkel küzdöttek, vagy durván veszekedtek egymással. Nem érdekelte őket, mit esznek, milyen ruhában járnak, vagy eljutnak-e iskolába a gyerekeik. A környezetük, a társadalom is nagyon gyorsan kiközösítette ezt a deviáns családot, köztük az ártatlan kicsiket. Egyszerűen kinézték őket mindenhonnan: egy ideig sajnálták őket, végül se a rokonok, se a korábbi barátok nem álltak szóba a botrányosan viselkedő szülőkkel.
Szavakkal bántani
„Anyukám – egyébként diplomás ember – nagyon keserű ember, aki rendkívül sokat bántott verbálisan bennünket. Leginkább engem kínzott, hiszen egyrészt én álltam hozzá a legközelebb, másrészt én akartam őt állandóan megmenteni. Kijelenthetem, hogy gonosz ivó volt, aki örömét lelte abban, amikor szenvedni látott engem, apámmal jó volt a viszonyom gyerekként is. Édesapám 40 évesen agyvérzést kapott, és megmondták neki, hogy ha nem változtat, belehal az életmódjába. Onnantól kezdve viszont nem ivott többé, és folyamatosan vezekelt. Bár nem szoktam elárulni, de ő végül öngyilkos lett, amin végső soron egyáltalán nem csodálkozom” – mesélte könnyek között a fiatal nő.
Alkoholista és megmentő játszmák
Petra azt mondja, édesapjának még életében képes volt megbocsátani, mindezt a még élő anyjáról már nem tudja elmondani.
„Apám még akkor is bűbájos volt velem, amikor ivott, és élete utolsó éveiben, józanul is nagyon szeretett, jó viszonyunk volt.”
Petra anyja azonban még mindig él, és 60 évesen – bár kevesebbet, mint fiatalon, de ugyanúgy iszik.
„Azt gondolom, hogy én annyit asszisztáltam ehhez a pusztító életmódhoz, hogy ő már sosem fogja elérni a mélypontját, ennélfogva nem kényszerül rá a gyökeres változásra. Hiába próbálkoztam meg gyerekként mindennel, az összes játszmát végigcsináltam: kiöntöttem az alkoholt, üvöltöttem vele, könyörögtem neki, elvettem a pénzét, hazudtam neki, eldugtam a szeszesüveget, de semmi se hatott rá. Most 60 éves, és én az életem 35 évéből 30-at azzal töltöttem el, hogy őrá vigyáztam.”
Sosem volt gyerekkora
Parentifikáció. Így hívják azt a folyamatot, amelyen Petra egészen kiskorában átesett. Mindez azt jelenti, hogy szerepcsere ment végbe a szülő és a gyerek feladatai, státusza között. A biztonságot nyújtani képtelen szülei olyan mértékű felelősséget tettek a három kicsire, amelyek meghaladták az érettségüket és az életkorukat is.
„Sose voltam gyerek, nem tudom, milyen az. Nekem mindig más problémáim voltak, mint a saját korosztályomnak: honnan lesz új cipőm, mit fogok holnap vacsorázni.”
Petra anyja minden bizonnyal máig se fogja el, milyen élete volt mellette a gyerekeinek.
„Anyám fél életét delíriumban töltötte, és saját valóságot kreált magának. Boldog történeteket mesél csodálatos közös karácsonyokról vagy nyaralásokról. Ő mindezeket el is hiszi, én pedig már nem javítom ki őt, hogy mi sose voltunk együtt nyaralni, sőt, enni nem volt pénzünk, és majdnem kilakoltattak bennünket.”
Egy tanárától kapott kabátot
Csakis azért nem vették állami gondozásba őket, mert a nagyszülei támogatták, segítették a gyerekeket; öccsét magukhoz is vették egy időre vidékre. „Én nagyon jó tanuló voltam, a tanáraim pedig mindent tudtak, és támogattak, amiben tudtak. Volt, hogy az egyik tanárom vett nekem kabátot, a másik tanárom pedig bérletet, mert nekem nem volt miből vennem.”
A család eközben szélsebesen száguldott a szakadék felé. „Nem volt mit ennünk, üres volt a hűtő. Amíg mi, gyerekek éheztünk, addig a szüleink a saját világukban voltak, a saját szorongásaikkal és démonjaikkal vívódva.” Arra a kérdésre, hogy mit ettek gyerekként, Petra elmondta, nem tudja, hogy maradtak életben, de már gyerekként is működött bennük egyfajta leleményesség.
„Emlékszem, amikor pénzt adtak a szüleink, hogy vegyünk piát meg cigit, mindig kigazdálkodtam, hogy tudjak kenyeret is venni a pénzből. Másrészt a nagyszülők folyamatosan küldték az élelmiszercsomagokat nekünk, tudták, hogy jobb, ha nem pénzt küldenek.” Sokszor megoldás volt az, ha az osztálytársaknál alhatott, mert akkor biztosan volt vacsora.
„Nem vagyok rá büszke, de loptam a boltból, mert annyira éhes voltam. És megtörtént, hogy akácvirágot ettem.”
Szökés a pokolból
14 éves volt, amikor egy Pest megyei romos tanyára kényszerült költözni a család, mert kilakoltatási eljárás indult ellenük. Végül innen hagyta el nem sokkal később a családját: „15 és fél évesen egyszerűen elmenekültem otthonról. Két választásom volt: vagy megölöm magam, vagy megszököm, úgyhogy amikor egyszer kitört a balhé, kiszaladtam a házból, és vissza se néztem. Beköltöztem ahhoz a fiúhoz, akivel tetszettünk egymásnak a faluban: odakerültem ötödiknek az alkoholista apa, a narcisztikus anya és az elvadult öccse mellé. Nem volt benti vécé, nem volt fürdőkád, szóval mindig volt lejjebb.” Petra mégis hét és fél évig élt együtt korábbi szerelmével és ugyancsak diszfunkcionális családjával. Ilyen pokoli körülmények között tanult tovább, érettségit, nyelvvizsgát és szakmát is szerzett. „18 éves korom óta dolgozom, munka mellett szereztem meg a diplomámat.”
Ami a miérteket illeti, arra nincs, és nem is lehet válasz
A nő szerint valószínűleg túl fiatalok voltak a szüleik, amikor családot alapítottak, másrészt anyja benne ragadt a mártír szerepben. „Milliószor elmondta nekem, hogy tönkretettem az életét, nem is akart engem, csak nem vetethetett el. Ezeket a mondatokat soha senki nem törölheti ki belőlem, a fájdalom mindig bennem fog élni, de csakis az Al-Anonnak köszönhetem, hogy már helyén tudom kezelni a múltamat és ezeket az érzelmeket.” Petra édesanyja egyetlenegyszer nyílt meg a lányának.
„Valószínűleg azért, mert akkor éppen józanodott. Amikor megkérdeztem, azt mondta, azért iszik, mert szégyelli magát. Se előtte, se utána nem beszélt velem ezekről.”
Belebetegedett a múltjába
Az is tény, hogy a lányt nemcsak lelkileg, hanem testileg is megbetegítették alkoholista szülei, hiszen évek óta egy autoimmun betegséggel küzd. A dolgok akkor fordultak jóra, amikor a törekvő és alázatos Petra megismerkedett a párjával. Már 11 éve van együtt férjével, s az első pillanattól fogva elmondta, hogy iszik az édesanyja, ami rengeteg problémához vezet.
„2019-ben volt az esküvőnk, és én egyre jobban rettegtem, ahogy közeledett a májusi dátum. A szüleim ugyanis minden egyes nevezetes ünnepem tönkretették, és már-már pánikrohamot kaptam, hogy mit fog művelni anyám az esküvőn.”
Elment egy gyűlésre, ami megváltoztatta az életét
Mivel a szociológus végzettségű nő korábban már hallott az orvostudomány és az egészségügy által is hivatalosan támogatott Al-Anonról, és interneten utánanézett, hova fordulhatna. Magabiztosságot erőltetett magára, és elment egy gyűlésre, hogy talán itt majd megmondják neki a tutit, hogy mit kell tennie, hogy leállítsa édesanyja ivászatát, hogy ne tegye tönkre az esküvőt. „Nagyon felkavart a legelső ülés, végigzokogtam. Éreztem a feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, azonnal eltörött a mécses. Kaptam egy csomó irodalmat is tőlük, és ahogy mentem hazafelé, a vonaton is folyamatosan ömlöttek a könnyeim, mert azt éreztem olvasás közben, hogy ezt én is írhattam volna.” Petra életében ez az úgynevezett 12 lépéses csoport hozta meg az áttörést és a folyamatos lelki fejlődést.
Mindent a közösségnek köszönhet
„Itt egy védett közegben beszélhetek a legtitkosabb érzéseimről is: tudom, hogy megértik, nem ítélkeznek, hiszen ugyanabban a cipőben járunk. Felszabadító érzés.”
Az Al-Anon csoportban tanulta meg, hogy az alkoholizmus egy betegség, és nem feltétlenül bűn vagy morális vétek. „Úgy éreztem, hazaértem. Már négy éve vagyok Al-Anon-tag, mindent ennek a közösségnek köszönhetek, úgy érzem, előtte nem voltam senki. Mindenki hagyta, hogy rájöjjek, ki vagyok. Itt ismertem meg magam, itt értettem meg a lelki összefüggéseket, és itt tanultam meg, hogy egyáltalán nem az én feladatom, hogy megmentsek egy másik embert. Még akkor sem, ha az az anyám.” Itt, ebben a támogató közösségben tanulta meg, hogy lehet nem tökéletesnek lenni, és lehet hibázni is.
Ahol soha sincs egyedül
„Olyan vagyok, mint az a növény, amelyiknek csak egy kicsi víz kell, és hatalmasra nő. Nekem is csak egy kicsi bátorítás kellett, és szárnyalni kezdtem. Megtanultam szeretni magam, megtanultam megismerni, ki az a Petra. Lettek álmaim, céljaim, sikereim. Új és elfogadó családra leltem az Al-Anonban. Szerencsés embernek érzem magam, hogy innen lehetnek barátaim” – mondja a nő, aki hatalmas sikernek érzi, hogy teljesen rácáfolt a sorsára.
„Itt nem vagyok egyedül, és már nem tekintem magam áldozatnak.”
Mi a titka ennek a csoportnak?
Ha úgy érzed, hogy Petrához hasonló cipőben jársz, ésalkoholista van a családodban vagy a szeretteid között, bátran keresd fel az Al-Anont. Az Al-Anon egy kölcsönösen támogató csoport. Mindenki egyenrangú félként vesz részt a gyűléseken. Nincsenek vezetők, a tagok a gyűlésen nem adnak egymásnak tanácsot, „csak” meghallgatják egymás megosztásait, és magukkal viszik a számukra hasznos információkat. A gyűlésen mindenkinek van valamilyen tapasztalata azokról a problémákról, amit valaki más ivászata okoz. Az első gyűlésen kérdezhetsz, vagy elmondhatod azt a helyzetet, amiben élsz, de akár hallgathatsz is. Az Al-Anon nem vallási szervezet, nem szekta, nincs tagdíj sem. Olyan férfiak és nők közössége, akik sorstársak: hasonló problémákkal, örömökkel, bánatokkal és hétköznapokkal rendelkeznek, és szívesen támogatják egymást, ezáltal a saját lelki gyógyulásukat is elősegítik.
Ajánló ID:
A cikk a hirdetés után folytatódik: nem
