Ez a hihetetlenül egészséges élelmiszer lehet a jövő táplálkozásának az alapja

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az már önmagában szuper, hogy egy szuperélelmiszer egyszerre fedezi ásványianyag- és vitaminigényünket, miközben alacsony kalóriatartalma mellett még antioxidáns hatású is. Ha viszont e létfontosságú tápanyagok beviteléhez még a piac sorait sem kell hosszan róni, vagy a konyhában órákon át főzőcskézni, az megaszuper. Éspedig létezik egy olyan természetes táplálékkiegészítő, ami nem napjaink instant valóságának szintetikus találmánya, hanem évszázados, bevált módja az egészség megőrzésének és a jövő táplálkozásának is.

A szuperélelmiszer cím büszke tulajdonosai olyan csodaélelmiszerek, mint például a tojás, a diók és a magvak, a hüvelyesek, a bulgur, a cékla vagy akár a piros gyümölcsök. A lelke mélyén minden élelmiszer ebben a csapatban akar játszani, de csak keveseknek sikerül…

  • Ha biológiaórán lennénk, azt a kérdést tenném fel, melyik a Földnek az a lakója, amely már 3,5 milliárd éve él itt, és ma is egészséges táplálékként szolgál?
  • Ha történelemórát tartanék, azt kérdezném, melyik az egyik legrégebb óta fogyasztott, természetes fehérjeforrás, amit már az aztékok is örömmel majszoltak?
  • Ha ez matekóra lenne, azt kellene kiszámolni, hogy ami 4000 tápanyagot tartalmaz, azok pedig 90%-ban felszívódnak az emberi testben, az mennyi értékes anyaggal járul hozzá a szervezethez?
  • Ha egy vetélkedő kérdéseit állítanám össze, azt kérdezném, milyen táplálékot visznek magukkal az űrhajósok, ami kis helyen is elfér, és az egészségüket is óvja?
  • Ha vicces kedvemben lennénk, azt kérdeznénk, mitől nőnek olyan nagyra és élnek olyan sokáig a bálnák?
A gyors megoldások kedvelői pirula formájában is fogyaszthatják
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

De nem vagyunk vicces kedvünkben, mert a kék-zöld algák megszámlálhatatlan jótékony élettani hatása életbe vágóan fontos, nagyon is komoly dolog. Az összes fenti kérdésre a válasz ugyanis:

A spirulina

A kék-zöld algák egyik legnépszerűbbike, mely joggal hívja fel magára a figyelmet az alábbi tulajdonságaival:

  • hihetetlenül gazdag ásványianyag-forrás: kalcium, magnézium, vas, cink, jód, mangán mellett találunk benne brómot és foszfort is bőven,
  • rengeteg vitamint kínál: A-, B-, B1-, B2-, B6- és B12-, C-, D-, illetve E-vitaminokban gazdag,
  • fehérjetartalma annyira magas, hogy vegánoknak és vegetáriánusoknak, illetve sportolóknak is előszeretettel ajánlják.
Az ínycsiklandozó fogást szezámmaggal is megbolondíthatjuk… Getty Images Hungary
Fotó: Enrique DÃaz / 7cero

Vagyis olyan élettani hatásokkal dicsekedhet, mint antioxidáns, méregtelenítő és kiváló immunerősítő képessége. Mérsékli a fáradtságérzetet, csökkenti a koleszterinszintet, hatékonyan vethető be szív- és érrendszeri megbetegedések ellen, kedvezően hat a zsírok és glükóz anyagcseréjére, és elősegíti a sebgyógyulást. Ebből a megannyi jóságból már kevesebb is elég lenne ahhoz, hogy a szuperélelmiszer titulust kiérdemelje, de az algának van még egy rejtett előnye is, ami a jövőben könnyen a többi szuperélelmiszer fölé is emelheti.

Fenntartható táplálkozás

A jövőnk biztosításán aggodalmaskodó és dolgozó kutatók egyik legfontosabb kérdése napjainkban, hogy mi módon lássák el hosszú távon élelmiszerrel bolygónk napról napra növekvő lakosságát. A probléma igen összetett, ugyanis nemcsak a népességszaporulat játszik jelentős szerepet abban, hogy élelmiszer-ellátásunkat veszély fenyegeti, hanem számos egyéb tényező is. Jóllehet, ezek javát mi okoztuk magunknak.

Ez lehet a jövő táplálkozásának a kulcsa?
Fotó: Alexlky / Getty Images Hungary

Egy csomó erdővel végeztünk, hogy földterületeket nyerjünk ipari célokra, ahol aztán a mérgező gázok kibocsátásával előidéztük az üvegházhatást, és hozzájárultunk a globális mértékű klimatikus változásokhoz. A megművelésre és állattartásra alkalmas földterületek így jelentősen csökkennek, vagyis hamarosan alternatív élelmiszerek után kell néznünk, ha továbbra is jól szeretnénk lakni. A tudósok jelenlegi ismereteik alapján tehát az algákban nem csupán egy egészségmegőrző szuperélelmiszert vélnek felfedezni, hanem úgy is tekintenek rá, mint a jövő fenntartható élelmiszer-ellátásának egyik lehetséges kulcsára.

A jövő

Azaz, aki eddig még nem próbálta étrendjébe beépíteni, vagy aki nem szereti pirulaként bekapkodni, annak javasoljuk, hogy kezdje el megkedvelni levesként, salátának vagy zöldségekkel elkészítve, mert jó esély van rá, hogy a jövő táplálkozásának útja algákkal van kibélelve.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.