Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szeptembertől a várandós nők az abortusz kérelmezése előtt kénytelenek meghallgatni a magzat szívverését. A percenként 110–170 dobbanás tényleg egy életet jelent, csak az nem mindegy, hogy milyet.
Az abortusz nem játék. A nők nem jókedvükből műttetik meg magukat, hanem azért, mert úgy érzik, nem tudják, akarják vállalni azt az életet, amely nem önálló: az ő testüktől függően létezik. Számtalan okuk lehet a döntésre, amelynek következménye egész életükben elkíséri őket. Mindenkinek a saját erkölcsi iránytűjére bízzuk, mit tenne hasonló helyzetben: a cél nem a jó öreg ítélkezés, hanem jelen esetben annak bemutatása, milyen hatással van a gyerekre, ha őt nem nem akarják, különböző nyomásgyakorlások hatására mégis megtartják.
Miközben arról vitatkozunk, mikortól tekinthető emberi életnek a megtermékenyített petesejt, és kinek van joga dönteni az ő további fejlődéséről, elfeledkezünk egy nagyon is fontos tényezőről: magáról a leendő gyerekről. Akinek lesznek emlékei arról, hogy töltötte az idejét az anyaméhben, ahogyan azt is világosan érzi, milyen családba érkezik, ott várják-e. Vagy csak eszközként szolgál valamire…
A családösszetartó szívhang
A gyerek – talán ebben egyetérthetünk – nem lehet eszköz. Sem arra, hogy erősödjön az önbizalmunk (amennyiben úgy érezzük egy bizonyos koron túl, hogy már mindenkinek van gyereke, csak nekünk nincs), sem arra, hogy feldobjuk unalmassá vált életünket, sem arra, hogy „megmentsen” (értsd: maradásra kényszerítse az egyik felet) egy párkapcsolatot. Még arra sem való, hogy a nagynak legyen kivel játszani. Egyetlen élet sem eszköz: átgondolt döntés eredménye, akit úgy teremtünk meg, hogy várunk rá, szeretjük, megvan a saját helye a családunkban. Azok a gyerekek, akik csak valamilyen céllal érkeznek, nagyon is érzik ezt, és kifejezetten rossz hatással van a lelkivilágukra, hogy csak egy stratégiai játék részei.
A tinédzserterhesség sem végződhet abortusszal?
Ebben az esetben senki nem akarja a gyereket, sem a szülei, sem a nagyszülei, mégis érkezik. Oka általában a hiányos felvilágosítás és az elmaradó, vagy elbénázott védekezés. Sajnos a 12 évesen végighallgatott védőnői tiráda nem alkalmas arra, hogy megakadályozza az egyre kisebb korban bekövetkező terhességeket. Csak hazánkban évente tízezer gyerek fogan meg 19 éven aluli szülőktől. Minden második esetben az abortuszt választják. Okkal: a fejlődő kamaszszervezet – a beleegyezés ugye 12 éves kortól törvényes – nem arra van kitalálva, hogy kihordjon egy gyereket. A terhesen maradó tini kimarad az iskolából, örökre lemarad egy sor fontos alkalomról, testében lényeges változások maradnak el, lelki érése megtorpan, rossz irányt vehet. Még ha a nagyszülők nevelik fel a babát, akkor is maradandó károkat okozhat a fiatalkori várandósság, nem is beszélve a szülésről. A gyerek ad életet gyereknek, csupán azért, mert biológiailag képes rá – ám az így született babák igen hátrányos helyzetből indulnak el az életben.
Egy amerikai felmérés szerint minden egyes gyerek, aki bizonyíthatóan, akármilyen okból nem kívánt terhességből született, rosszabb tanulmányi eredményeket mutat, kisebb eséllyel szerez saját lakást, és maga is nagyobb arányban válik idejekorán szülővé.
A nemi erőszakból fogant magzat
Ennél is rosszabb, ha a gyerek úgy jön létre, hogy anyját megerőszakolták. Az elmúlt évszázadokban rengeteg esetben maradt terhes az a nő, akit az idegen katonák bántalmaztak. Ma már azt is tudjuk, hogy a házasságon, párkapcsolaton belül is létezik nemi erőszak, nemritkán azzal a céllal, hogy az anyát a bántalmazóhoz kösse. Az abortusz lehetősége nélkül a nőnek annak a gyerekét kell a testében hordoznia, aki a legnagyobb bűnt követte el ellene. Nagyon ritkán történik meg, hogy képes megszeretni az erőszak eredményét, sokkal inkább – jól vagy rosszul palástolt – gyűlölettel tekint rá egészen életében. S ne dugjuk a fejünket a homokba: a 2011-es népszámlálás alapján több mint 35 ezer lányt ér szexuális erőszak 15 éves kora előtt csak kis hazánkban. Hol vannak még az ennél idősebb áldozatok? Akik száma ráadásul sokkal magasabb, mint amit felmérésekkel megtudhatunk: a szégyenérzet miatt rengetegen titkolják, gyerekük miként fogant.
Kié egy lány teste? A családjáé? Az államé? Az övé?
Az Egyesült Államok Louisiana és Missouri államaiban még ebben az esetben sem végeztethető abortusz: életre ítélnek egy gyereket, akit, talán nyugodtan mondhatjuk, hogy egyik szülője sem akart vagy szeretett. Szép kilátások… S akkor még nem is beszéltünk a vérfertőző erőszakból származó gyerekekről. A fiatalkorúak ellen elkövetett abúzusok legnagyobb része családon belül történik: az apa, a nagybácsi vagy más rokon teszi tönkre az adott fiatal lány életét, akinek terhességmegszakítás nélkül egy genetikailag is gyenge utódot kell megszülnie, ha eddig nem érte volna elég trauma. Ő is meghallgathatja a magzat szívhangját, tudva, hogy az ő szívére, az ő segélykiáltásaira nem figyelt fel senki.
A „nem akarom, és kész” baba
Nem kell hozzá sem erőszak, sem semmi egyéb, egy nőnek ezernyi oka lehet arra, hogy ne akarjon gyereket. S még így is teherbe eshet annak ellenére, hogy fogamzásgátló módszert használ: még a gyógyszer, az óvszer vagy a spirál sem nyújt százszázalékos védelmet. A meddővé tételre pedig csak 40 éves kor fölött vagy 3 gyermek megszülése után van lehetőség mindkét nem esetében. Így aztán bármikor ott állhatunk egy nem tervezett terhességgel, amit egyik szülő sem akar befejezni: az a 110–170 ütés a magzattól vajon fontosabb, mint amit a saját szívük súg?
S mit fog érezni az a gyerek, akitől meg akartak szabadulni, de nem tudtak, s ezzel a teherrel kell leélnie egy egész életet? Segítünk: minimum pszichés problémákkal telten, magasabb öngyilkossági hajlammal – Feldmár András pszichoterapeuta tapasztalatai szerint többen abban a hónapban próbáltak véget vetni az életüknek, amikor el akarták őket vetetni, de mégsem tették.
110–170 ütés percenként. Ennyi egy pár hetes magzat szívverése. 110–170 ok arra, hogy akarjuk őt, és 110–170 arra, hogy ne. Mi döntünk. De vegyük figyelembe, hogy egy gyereket messze sem csupán megszülni kell. Az csak a történet kezdete. Fel is kell nevelni, felelősen, boldogságban, arra fizikailag és pszichológiai értelemben is alkalmas szülőknek. Hogy aztán amikor a baba szívverése már egy bölcsisé, iskolásé vagy felnőtté, ne azt hallja odabent folyamatosan, hogy nem így terveztük.
