Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
2021. januártól Magyarországon büntetik a hálapénz átadását és elfogadását. Ugyanakkor úgy tűnik, a torta legnagyobb szeletét kihasító fogadott szülészek esetében nem lesznek ilyen szigorúak. A jelenlegi szabályozás szerint a magánban felfogadott orvos az állami kórházba is elkísérheti a szülő nőt, ugyanis annak joga van a szabad orvosválasztáshoz és ahhoz is, hogy annál szüljön, akiben megbízik.
Ez nagyon szépen hangzik, de szomorú okok állnak a háttérben. A legtöbb anyuka fél a szüléstől, ismeri a lehetséges komplikációkat, vagy konkrét igényeket fogalmazott meg arról, ő hogyan szeretné megélni ezt a folyamatot. Ám ezeket a kívánságokat fogadott orvos híján nem hallgatják feltétlenül végig a kórházban, amikor tízperces fájásokkal, elfolyt magzatvízzel papírokat töltögetünk ki. A terhesség végigkíséréséről és a kórtörténetről nem is beszélve. A legtöbben bekerülnek a rendszerbe, a szülészeti körforgásba, ami az adott ügyeletes orvos és szülésznő személyétől függően alakul. Azokat a beavatkozásokat, amelyeket a szülési tervünkben kifejezetten elleneztünk (volna), nem biztos, hogy vissza tudjuk utasítani akkor, amikor épp vajúdunk és az ügyeletes orvos meggyőz arról, hogy ő tudja jobban, mit kell tennie. Nem tudjuk elmesélni, korábban milyen betegségekkel küzdöttünk, mire vagyunk érzékenyek, mert nem feltétlenül van rá idő.
A beöntés, borotválás, oxitocininfúzió, gátmetszés, a többi orvos által kéretlenül elvégzett manuális vizsgálatok vagy lassú szülés esetén a császármetszés, a köldökzsinór gyors elvágása, az azonnali testkontaktus elmaradása mind olyan beavatkozások, melyek óriási hatással vannak a szülésélményünkre. Épp ezért választunk szülészt, illetve szülésznőt, akárhány százezer forintunk bánja, mert vele nem kell már éles helyzetben vitatkozni, és azzal a tudattal foglalhatjuk el a helyünket a kórházban, hogy lehetőség szerint minden úgy történik, ahogy az nekünk és a babának a legjobb. Biztonságban vagyunk, törődnek velünk. Ez az, ami fenntartja a hálapénz intézményét a szülészeten, még akkor is, ha ezért nem csak húszezresekkel fizetünk.
Volt fogadott orvos, de be sem jött
A szülész-nőgyógyász feladata normális ütemben haladó szülés esetén kimerül egy vizsgálatban, majd a tolófájások érkezésekor a baba világra segítésében. Ha varrni vagy műteni kell, ő teszi meg, s aztán a szülés utáni napokban is ő jön ellenőrizni a gyógyulás folyamatát. Sok esetben ezért a negyedórás munkáért tesznek zsebre százezreket. Azt is megtehetik, hogy a munkaidejükhöz igazítják a szüléseket – főleg a császármetszéseket –, így ha nyaralnak, síelnek, elutaztak, akkor bizony hoppon maradhatunk. Így történt ez 13 éve szült kolléganőnkkel is:
„Nekem volt választott orvosom, végig hozzá jártam terhesgondozásra, de nem volt benn a szülésen, pedig csak pár nappal jött korábban a gyerekünk, mint vártuk, ez azért eléggé kiábrándított az egészből. Helyette az ügyeletes volt ott, aki – bár nagyon kedves és felkészült volt – nem sokat tett hozzá a dologhoz, mert a szülést gyakorlatilag a szülésznő vezette le, a doki kb. a végén inkább bejött körülnézni. Végül valamivel kevesebb pénzt adtam neki, mint amennyit a választott orvosomnak szerettem volna adni, mert egyrészt tényleg 10 perces munkája volt velem, másrészt mert csalódtam az egész rendszerben. Ha a lányom mindenféle komplikációk közepette születik, biztos, hogy nagyon ki lettem volna borulva, hogy nem jött be az orvosom. Így megúsztam egy kis rossz szájízzel. Ha legközelebb szülök, szülésznőt fogok választani inkább.”
Fontosabb a szülésznő, mint az orvos?
A szülésznő már meghatározóbb szerepet játszik. A szülés nagy részénél jelen van, fájdalomcsillapító praktikákat ismer, megnyugtat, tájékoztat, biztat, átsegít a nehéz helyzeteken, gyorsan szólni tud az orvosnak, ha szükség van rá. Kedvessége, felkészültsége, tapasztalata meghatározhatja az egész szülés hangulatát. Épp ezért sokan a szülészorvos mellé szülésznőt is fogadnak. Így tett fiatalon szült kolléganőnk is:
„Szerintem biztonságérzetet ad, ha annak az orvosnak a kezei között szülsz, aki végigkísérte a terhességedet – gondolják a naiv kismamák, akik még sosem szültek :) A szülés minden kellemetlen részlete ellenére egy nagyon meghitt dolog, olyan helyzet, ahova nem szívesen enged be az ember kvázi idegeneket. Nekem bejött az orvosom, akihez terhesgondozásra jártam, de egyrészt sokkal később, mint a választott szülésznőm (aki amúgy egy tündér és végig bent volt velem), másrészt ki-kiment kávézni, ide-oda, szinte csak az esemény végén volt jelen. Utólag már azt gondolom, hogy sokkal fontosabb egy jó szülésznő, mint a doki, de talán ez is egy olyan dolog, amiről szülés előtt senki sem világosítja fel az ember lányát.”
Ha nincs választott orvos, nem köszönnek vissza
Kétgyerekes munkatársunk szintén fogadott orvossal szült. Azt is megtapasztalta, mi történik, ha más orvoshoz kerül – ha csak ideiglenesen is.
„Nekem volt választott orvosom. Úgy éreztem, ez azért is kell, hogy legyen valami »rangod« a kórházban és normálisan bánjanak veled. Egy-két kötelező ultrahangra a kórházban került sor a terhességem alatt, ahol az éppen ügyeletes ultrahangot végző doki nem tudta, hogy »kihez tartozom« – és konkrétan visszaköszönni sem volt hajlandó, amikor beléptem a rendelőbe, csak az ujjával mutatott a székre, hogy hova üljek. Egy szót nem szólt hozzám a vizsgálat alatt, kérdésre nem válaszolt. Nem nagyon bántak velem még ilyen megalázó módon sehol máshol. Ha tudják, hogy te az X főorvos úr betege vagy, akkor ez nem történik meg. (És ez így nagyon nem jól van, minden támogatásom az ezt a kultúrát megtörni szándékozó kezdeményezéseknek.)
Viszont a szülés közben nem volt sok haszna a választott orvosnak, minden alkalommal az utolsó tíz percet töltötte csak bent, az előtte lévő vizsgálatokat, az elsőnél kisebb beavatkozások is voltak, az ügyeletes orvos és a szülésznő végezték. Az lett a véleményem a szülések után, hogy a szülésznő sokkal fontosabb, mint az orvos – persze nyilván addig, amíg nincs valami komplikáció –, és nekem velük eléggé szerencsém volt. Mindenesetre most is úgy érzem, hogy ha szülés vagy valami miatt kórházba kerülnék, akkor érezhetném ott magam biztonságban, ha valamilyen módon lenne olyan belső ember, akihez kapcsolódom vagy korábbi ismeretség által, vagy más módon – bár eddig még szerencsére elkerültek a helyzetek, vagy nem ismertem fel őket, amikor hálapénzt kellett volna adni.”
Rá lehet fázni a spórolásra
Persze a szülész kiválasztása és kifizetése egyfajta luxus, nem mindenki engedheti meg magának. Így aztán nem is részesül olyan ellátásban, mint szeretne. Munkatársunk a mai napig bánja, hogy annak idején nem spóroltak az orvosra.
„Az akkori élethelyzetünk miatt nem volt pénzünk orvost fogadni. A kórházban láttam meg, milyen éles határvonal húzódik az »orvosos« és a »szabadúszó« kismamák között. Legalább öt különböző orvos vizsgált meg vajúdás közben kérdés nélkül, nem kaptam semmiféle fájdalomcsillapítást, hiába lett volna rá lehetőség. A kitolási szakasz előtt olyan állapot alakult ki, ami indokolttá tette volna a császármetszést, de a főorvos anélkül, hogy rám nézett vagy magyarázatot adott volna, kiadta az utasítást, hogy nem lehet. Két órába telt, mire egy csapatnyi orvos szó szerint a hasamon ugrálva kiszedte belőlem a majdnem négykilós lányomat, utána pedig az ügyeletes rezidens érzéstelenítés nélkül varrt további két órát. Szülés után úgy engedtek haza, hogy senki még csak meg sem vizsgált. Ennek nyomait testileg-lelkileg magamon viselem, és keserűséggel gondolok arra, miért nem vettünk fel akár kölcsönt, az egészségem megért volna ennyit.”
Sokszor azok is fizetnek, akik nem értenek egyet a hálapénz intézményével
Természetesen nem állítjuk azt, hogy minden ügyeletes orvos inkompetens lenne, sőt. Sok anyukának van jó tapasztalata különböző kórházakkal és orvosokkal. Ennek ellenére ők vannak kevesebben: a legtöbben inkább nem kockáztatnak. Háromgyerekes kolléganőnk is inkább orvost fogadott:
„Valahogy nekem az nem volt meg, hogy úgy is lehet szülni, hogy az ember NEM választ orvost... Ez lehet a rendszer hibája is, az enyém is, mindenesetre nekem fontos volt (előtte nem is tudtam, hogy mennyire), hogy olyan orvossal szüljek, aki úgy gondolkodik a szülésről, ahogy én, és eszembe se jutott, hogy ne válasszak orvost. Sokat fizettem neki, mégsem éreztem azt egy pillanatig sem, hogy a pénzért viselkedett velem úgy, ahogy: tökéletesen, szakmailag és emberileg is.
Ezzel együtt mostanában elgondolkodtam ezen az egészen, mert egyébként gyűlölöm a hálapénzt, végtelenül felháborítanak a napvilágra kerülő történetek. Én nem is tudok adni, nincs benne gyakorlatom (szerencsére), és nagyon örülök, ha most tényleg sikerül kiirtani. Be kellett vallanom magamnak, hogy a szüléseimmel része voltam ennek a rendszernek, sőt támogattam, de az az igazság, hogy én olyan ellátást és főleg bánásmódot kaptam cserébe, amire azt mondom: megérte. Egyébként szerintem azért kiemelkedő a hálapénzezés a szülészek esetében, mert nagyon különböző kvalitásúak nemcsak az orvosok, de a szülészetek is, nagyon más tud lenni a szülésről való gondolkodás, és ráadásul ez egy olyan terület, ahol nem csak a testi egészségről van szó: nagyon nem mindegy, hogy hogyan szólnak egy terhes/szülő nőhöz. A hálapénz megszűnése egyébként szerintem kizárólag az orvosokon múlik (ha egyszer azt mondják, hogy kösz, nem, akkor én biztos nem fogom erőltetni), illetve azon, hogy felnőjön egy olyan generáció, amelyik nem hiszi azt, hogy attól jobb ellátást kap.”
