Időnként talán minden szülőt elfog a vágy, hogy milyen jó lenne, ha ő és a gyereke barátok lennének. Végül is közel állnak egymáshoz, közös céljuk, hogy jól teljen az együtt töltött idő, nem? Akkor mi baj lehet belőle?
Nagyszerű, ha szoros a kapcsolatunk a gyerekünkkel, ha bízunk egymásban, ha ő is közel enged magához minket. Barátok azonban nem lehetünk. Hogy miért? Egyszerű: mert felelősek vagyunk a gyerekeinkért, a biztonságukért. Ez pedig azt jelenti, hogy időnként felül kell írnunk a döntéseiket. A barátok nem írják felül egymás döntéseit, nem helyezik magukat a másik fölé. Persze időnként tanácsot adnak egymásnak, de míg a barátok szabadon dönthetnek, a gyerekek időnként nem.
Felelős vagy érte
Például ha elmondanám az egyik barátomnak, hogy sziklaugrásra készülök, valószínűleg először azt mondaná, hogy teljesen elment az eszem, mert ez nem biztonságos, és minden bizonnyal rengeteg mondanivalója lenne azzal kapcsolatban, hogy miért nem kellene leugranom a szikláról: észérvek és a baráti féltés is szerepet kapna a beszélgetésben. De miután ezeket mind átgondoltam, én magam meghozom a döntésemet, amit a barátom kénytelen lesz elfogadni.
De ha a 13 éves gyerekem mondja nekem, hogy elmegy a barátaival, és kipróbálják a sziklaugrást, az egyszerűen nem fog megtörténni. Ideális esetben persze megbeszéljük, hogy miért nem engedem meg neki, ő pedig megérti, de az is lehet, hogy beszélgetés helyett csak dühösen magára zárja a szobája ajtaját. A gyerek épsége azonban az én felelősségem, és én mindent megteszek annak érdekében, hogy ne essen semmi baja.
Ez a legnagyobb különbség a szülő-gyerek és a baráti kapcsolatok között, és ez is csak addig, amíg a gyerekeink valóban gyerekek. Miután felnőnek, megváltozik a kapcsolatunk, ezzel együtt pedig a szabályok is – és akár valós barátsággá alakulhat a dolog. Persze később is adhatunk nekik tanácsokat, elmondhatjuk a véleményünket, de a döntéseikre már nincs hatásunk.
Nyilván vannak még más okok is, amik miatt nem lehetünk igazán barátok a gyerekeinkkel, az a tény azonban, hogy felelősséggel tartozunk értük és megvétózhatjuk a döntéseiket, feleslegessé teszi az összes többi indokot. Sok mindent megtapasztaltunk már, amit ők még nem, és előfordul, hogy útmutatásra és biztonságra van szükségük bizonyos helyzetekben. Kevesebb az élettapasztalatuk, ami néha megköveteli, hogy döntéseket hozzunk helyettük. A jó hír pedig az, hogy azzal, hogy felállítjuk a határokat, segítünk nekik abban, hogy megtanulják, milyen egy egészséges család tagjaként, biztonságban felnőni.
