Ezért több az alvajáró gyerek, mint felnőtt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az alvajárás sokkal gyakoribb jelenség gyerekkorban, mint felnőttkorban, ezért a kutatók is más kiváltó okot vélnek a jelenség hátterében. Míg a felnőtteknél rendszerint a túlzott stressz, inszomnia, esetleg depresszió következtében alakulhat ki a leggyakrabban, addig a gyerekeknél a még nem teljesen fejlett agyi működést vélik felelősnek.

Meglehetősen bizarr jelenet, amikor a gyerekünk az éjszaka folyamán zavarodott és üveges tekintettel belép a szobánkba, komoran mormol valamit magában, és kérdéseinket (többnyire) figyelmen kívül hagyva tevékenykedni kezd. Hasonlóan rejtélyes jelenet, amikor reggel a gyerekszobába lépve egy pocsolyát találunk, azonban semmi nyom nem köti a gyereket annak kialakulásához. Száraz nadrág, száraz ágynemű és semmi emlék arról, hogy bármi is történt volna az éjszaka folyamán. A gyerek valószínűleg alvajárt. A felnőttkori alvajárást általában a stressz okozza, így felmerülhet bennünk annak gondolata, hogy a holdkóros gyerek is lelki nehézségekkel küzd, ám ez a ritkábbik eset.

Szerzőnkről

Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint öt éves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.

Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.

Mindazonáltal egy alvajáró gyerek már önmagában aggodalomra adhat okot, ha arra gondolunk, hogy a mi és a saját maga tudta nélkül mászkál a lakásban, miközben még az ébrenléti állapotában is állandó felügyeletet igényel. Szülőként érthető módon kezdünk tehát aggódni, amikor hasonló jelenettel találkozunk, s a legjobb, amit tehetünk, hogy utánajárunk, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a gyereket biztonságban tudjuk testileg és lelkileg egyaránt. Ehhez pedig meg kell értenünk, hogy miként is működik az alvajárás. Mi idézi elő, és mit tehetünk a megszüntetése érdekében?

Mi az alvajárás?

Az alvajárás (szomnambulizmus) alapvetően az alvási zavarokhoz sorolandó rendellenesség, egyfajta alvás és ébrenlét közötti állapot, amely akaratlan (nem tudatos) motorikus és verbális tapasztalatokkal jár. Egy alvajáró ember ébernek tűnik: nyitva tartja a szemét, felül, járkál, értelmesen beszél, sőt bármely egyéb berögzült tevékenységet (főzés, autóvezetés) is képes folytatni.

A gyerekek esetében persze ritkán kell tartanunk az utóbbi példáktól, ugyanakkor ők is képesek minden olyan tevékenységre, amelyet már annyira begyakoroltak, hogy különösebb gondolkodás nélkül is el tudnak végezni. Ilyen lehet például a vécére menés, az öltözködés vagy ezeknek részfolyamatai. Alvajárás során elképzelhető ugyanis, hogy míg az agy irányító, döntéshozatallal foglalkozó területe az alvás következtében inaktív, addig a mozgásközpontja aktív marad, így minden mozdulatsor, ami nem igényel komolyabb koncentrációt, gond nélkül végrehajtható. Az alvajárás során végzett tevékenységek különlegessége, hogy miután az ember/gyerek nincs tudatában annak, amit csinál, reggel nem is emlékszik semmire. Sőt, a történések pillanatában kizökkenteni sem könnyű, hiszen az alvajárás leggyakrabban a mélyalvás (non-REM) fázisában játszódik le. Ilyenkor nem álmodunk, és általában mozgásképesek sem vagyunk, hiszen ez a test teljes regenerálódásának időszaka. Az alvajárás ennek a folyamatnak mond ellent, s teszi fel a kérdést: hol történik a zavar és a rendellenes működés? Bár a kutatók a mai napig vizsgálják az összefüggéseket, bizonyos feltételezéseik megismerése máris közelebb vihet minket a jelenség megértéséhez.

Az alvajárás a gyerekek természetes fejlődésének velejárója lehet

Ami egyértelmű tény, hogy az alvajárás sokkal gyakoribb jelenség gyermek-, mint felnőttkorban. Általában 4 és 16 éves kor között szokott előfordulni – ez alatt az időszak alatt sem kifejezett rendszerességgel –, a kamaszkor végeztével a gyerekek többsége teljesen el is hagyja. Ezt a folyamatot ismerve a szakemberek eltérő okokat vélnek a gyerekkori és a felnőttkori alvajárás hátterében. Míg a felnőtteknél rendszerint a túlzott stressz, inszomnia, esetleg depresszió következtében alakulhat ki a leggyakrabban ez a rendellenesség, addig a gyerekeknél a még nem teljesen fejlett agyi működést vélik felelősnek.

Kicsit talán ijesztő, de nem szokott nagy bajt okozni
Fotó: Choreograph / Getty Images Hungary

Az alvási ciklusok folyamán két fázis váltakozik: a mélyalvás (non-REM) és a gyors szemmozgás fázisa (REM). A két periódus közötti váltás pedig komplex agyi folyamatot igényel, hiszen a csere következtében nemcsak az agyi központok aktivitása változik, hanem általuk az egész test működése is (izomlazítás, hormonfelszabadulás, stb.). Ha azonban nincs meg az ehhez szükséges rendezettség és összhang az agyi központok között, a mélyalvásból való váltás során könnyen alakulhat ki alvajárás, azaz a két fázis közötti részben éber, részben alvó állapot. Miután a gyerekek növekedése alatt a különböző agyi területek eltérő ütemben fejlődnek, előfordulhat, hogy hiányzik a szükséges agyi együttműködés (pl. időzítés) a zökkenőmentes folyamathoz. 

A gyerekek védelmében

A gyerekek alvajárását tekintve tehát ritkán van okunk aggodalomra, hiszen rendszerint csupán a még éretlen agyuk áll a viselkedés hátterében, ami idővel magától rendeződik. Talán okoznak nekünk pár kellemetlen éjszakát (vagy reggelt) azzal, hogy holdkóros állapotukban a szoba közepére (vagy a szekrényebe) pisilnek, esetleg üveges tekintettel, szótlanul, de határozottan bemasíroznak a szobánkba a frászt hozva ránk, de ez legyen a legnagyobb baj.

Az alvajárás első előfordulása esetén persze érdemes pár biztonsági intézkedést tenni annak érdekében, hogy a gyereket is biztonságban tudjuk. Zárjuk a bejárati ajtót, s gondoljuk át azokat a tevékenységeket, amelyeket a gyerek már valószínűleg zsigerből elvégez, de esetleg veszélybe kerülhet az éjszaka folyamán. Az alvajáró gyereket óvatosan ébresszük, vagy csak terelgessük vissza a szobájába aludni! Amíg nem mondható rendszeresnek az alvajárás, egyéb teendőnk nincsen. Ha viszont gyakran előfordul, akkor fontos, hogy szakértői segítséghez forduljunk, akivel közösen feltérképezhetjük a holdkórosság valódi okát (szorongás, idegrendszeri rendellenesség, stb.), és orvosolni tudjuk a problémát. Mert a nyugodt, kielégítő alvás mind a test, mind a szellem megfelelő működéséhez szükséges, fejlődésükhöz pedig különösen.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tarkovács Cecília
Tarkovács Cecília
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.