Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ugyan már, nekünk is elsőre összejött, ne aggódj! Semmi baj, majd a következő hónapban gyakrabban szeretkeztek. Örülj neki, legalább nem lóg rajtad máris egy gyerek, én is megőrülök tőle! Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal tulajdonképpen csak a kést forgatod annak a nőnek a szívében, akinek még nincs gyereke.
Anya nem attól lesz valaki, hogy megfogan a méhében egy baba, beágyazódik, növekszik, aztán megszületik. Persze technikailag az ezen a folyamaton átesett nőket anyának hívjuk, de ez csupán a biológiai rész. Mi a helyzet azokkal, akik évek óta vágynak gyerekre, akik úgy érzik, már most ontják magukból a szeretetet és a gondoskodást az ismerősök, rokonok gyerekei, esetleg társállatok felé? Akik úgy érzik, lélekben már anyák? Ők azok, akik minden egyes menstruációt kudarcként élnek meg, akik műtéteket vállalnak annak érdekében, hogy megfoganhassanak. Kevés nehezebb élethelyzet van ennél, ne tegyük még rosszabbá olyan, egyébként biztatónak szánt mondatokkal, amelyek csak mélyítik a fájdalmat.
Azért nem sikerül, mert nem vagy elég ellazult!
Amikor egy pár úgy dönt, hogy gyermeket vállal, általában arra számít, hogy amint abbahagyják a védekezést, a sejtek teszik a dolgukat, és az első együttlét során egyesülnek is. Hiszen azért óvnak annyira a véletlen teherbe eséstől a biológiakönyvek, azért mondják el ezerszer, hogy akár már egyetlen felelőtlen, védekezés nélküli alkalom is terhességhez vezethet. Azt gondoljuk, a pete és a spermiumok rajtra készen állnak, és csak arra várnak, hogy valaki végre szabad utat adjon nekik. Sajnos ez nem egészen így működik. Az első megérkező vérzésnél még persze lehet azt mondani, hogy sebaj, majd a következő hónapban, de itt máris elkezdjük megkérdőjelezni saját termékenységüket. Pláne a hatodik ilyen hónap után! A legtöbb pár ilyenkor már aggódni kezd, vajon mi baj lehet vele. Ekkor pedig jön egy nagyobb családi ünnep, karácsony, születésnap, vacsora, amikor a rokonok kedvesen, viccelődve elkezdenek kérdezősködni. Ha bevallod, hogy rajta vagytok az ügyön, de egyelőre sikertelenül, érkezik is az örökbecsű mondat: ne aggódj, nyugi, majd összejön!
Nyugodj meg te!
Kevés ennél károsabb mondatot hallani. Elméletben azon alapszik, hogy ha a szervezetben lecsökken a stresszhormonok szintje, akkor a teherbeesés is könnyebben bekövetkezik. Konyhanyelven: csak nyugodj meg, igyál egy pohár bort, ne feszülj rá, és akkor majd összejön. No de miért feltételezzük, hogy ezt az összefüggést a gyerekre vágyó nő nem ismeri? Mennyi az esélye annak, hogy még nem hallott róla? Minimális. Valószínűleg sokkal többet tud már a fogantatás mikéntjeiről és hogyanjairól, mint egy átlagember. Szeretne is megnyugodni, hátradőlve élvezni az életet és a szerelmet, csak éppen picit aggódik, ugyanis nem sikerül teherbe esnie. Frusztrált, fél, küzd a saját negatív érzéseivel. Ha közlik vele, hogy nyugodjon meg, azzal pluszterhet kap a vállára, egy újabb területet, amiben kudarcot vall. Hiszen ki lenne képes teljes mértékben megnyugodni, miközben vágyik valami számára nagyon fontosra, de nem kapja meg?
Mi az igazság a nyugalom és a terhesség kapcsolatáról?
A stressz és a meddőség kapcsolata nem egyértelműen bizonyított. Számos tanulmányt lehetne idézni pró és kontra egyaránt. Valóban élnek nők, akik akkor fogantak meg spontán, amikor lélekben elengedték a terhesség gondolatát is, vagy megszülték az első, lombikprogram során fogant babájukat. Ugyanakkor olyanok is szép számmal élnek köztünk, akik nemi erőszak hatására estek teherbe, vagy tinédzserként, minden szándékuk ellenére estek bele abba a bizonyos valahány század százalékba. Ők biztosan nem voltak sem nyugodtak, sem felkészültek. Elisabeth Morray, a meddőséggel foglalkozó bostoni Harvard Vanguard Center for Fertility and Reproductive Health pszichológusa szerint egyetlen leendő anyukának sem kéne a stressz és a meddőség bonyolult kapcsolatának elemzésén rágódnia, hiszen nincs egyértelműen levezethető kapcsolat köztük. Ehelyett arra bátorít minden gyerekre vágyó nőt, hogy keressen olyan stresszoldó technikákat, amelyek valóban hatásosak számára. Nem azért, mert akkor biztosan megfogannak, hanem azért, mert ez az időszak fokozott feszültséggel jár, amit érdemes csökkenteni a saját jóllétünk, illetve a kapcsolatunk érdekében.
A nyugtatgatás nem használ
Ezenkívül még egy okunk van a különböző, valóban hatékony technikák elsajátítására. Dr. Alice Domar, a bostoni Domar Mind-Body Health Center igazgatója egy kutatás során a meddőségben szenvedő nőket három csoportra osztotta. Az egyik csoport részt vett egy 10 hetes, csoportos elme-test programban, amelynek során relaxációs technikákat, meditációt, tudatosan irányított képzelettel kapcsolatos gyakorlatokat, progresszív izomlazítást, kognitív viselkedésterápiát és jógagyakorlatokat tanultak. Egy másik csoport kiegészítő kezelések nélkül vett részt egy támogató csoportban, a harmadik társaság pedig csupán a kontroll miatt volt szükséges, ők sem csoportterápián, sem stresszoldó foglalkozáson nem vettek részt. Az első csoport tagjai, akik mindent megkaptak a stresszoldáshoz, nagyobb arányban estek teherbe, mint a többiek – de fontos hangsúlyozni, mekkora a különbség a kutatásokon alapuló, szakemberek segítségével végzett stresszcsökkentés és az átlagemberek nyugtatgatása között. Talán mondanunk sem kell, hogy eddig egyetlen tanulmány sem mutatott ki pozitív összefüggést a terhesség és a jó szándékú „csak nyugi” típusú mondatok között.
Amire valóban szükség lenne
A tiszteletlen és megalázó felhangú, egyébiránt jó szándékkal hangoztatott frázisok helyett érdemes lenne inkább arra koncentrálni, valójában mire is van szüksége egy gyermektelen nőnek. Bonnie Cochran meddő páciensekkel foglalkozó denveri pszichoterapeuta szerint megértésre. Annak meghallgatására és átérzésére, min megy keresztül. Értő, együttérző hallgatásra, amikor végül megnyílik, és kiönti a szívét. Megerősítésre, hogy jól csinálja, és nem az elégtelenségérzés mélyítésére. Ennek hiányában meddőséggel küzdő ismerősünk akár el is távolodhat tőlünk, hiszen béna tanácsainkkal ahelyett, hogy segítenénk, éppen akadályozzuk, tovább terheljük, arra kényszerítjük, hogy védekezzen.
Persze senkit sem célunk hibáztatni. A legtöbb társadalomban nem alakult ki a meddőségről történő beszélgetés, kommunikáció kultúrája. Még mindig rengeteg a félreértés, a téves információk csak keringenek csoportról csoportra, és előfordul, hogy igazi együttérzésből citáljuk ezeket. Ha tudjuk, hogy a családtagjaink, barátaink között olyan párok vannak, akik próbálkoznak a gyerekvállalással, vagy ezt nem kommunikálják, de gyaníthatóan ilyen élethelyzetben vannak, akkor nem biztos, hogy a poénkodás, kérdezősködés visz hozzájuk közelebb. Ha el szeretnék mondani, hogy ilyen küzdelmet vívnak, legyünk nyitottak, de azt is tartsuk tiszteletben, ha magánéletük és lelki egészségük érdekében szeretnék megkímélni magukat a naiv beszólásoktól. Ha nem akarnak még több stresszt az életükbe. Nem azért, mert akkor garantáltan hamarabb jön a baba, hanem azért, hogy maga a folyamat egy kicsit kevésbé legyen fájdalmas és megterhelő.
