10 érv, hogy tényleg ne posztolj a gyerekről

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az utóbbi hónapokban kis túlzással még a csapból is az folyt, hogy a közösségi médiában ne posztoljunk a gyerekről. Csoportok alakultak pró és kontra, rengeteg cikk és poszt született, arról viszont kevés szó esett, hogy mi az oka annak, hogy a szakemberek szerint egyáltalán nem kéne gyerekekről posztolni.

De hát én csak büszke vagyok rá, pont róla ne posztoljak?

Semmi baja nem lesz attól, ha néha egy-két képet megosztok!

Azt hiszitek, hogy rosszat akarok a gyerekemnek?

Nem, senki sem gondolja, hogy a gyerekét büszkén mutogató szülőt a rossz szándék vezérelné. De abba belegondoltál már, hogy mit fog szólni a gyerek a róla megosztott, kiskori képekhez? És hogy mit fognak hozzá szólni a társai? A gyerek online biztonsága a szülők felelőssége. A digitális szülőségről ugyan kevés információnk van, de mint ahogy a szülőség, az online szülőség is tanulható, legújabb kiadványával pedig ebben igyekszik segíteni a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány.

Már közhelyszámba megy, hogy ami egyszer felkerül a netre, az tényleg örökre ott marad. Idekapcsolódik szorosan a digitális lábnyom fogalma: ez ugyanis azokra a jelekre, nyomokra vonatkozik, amik minden online tevékenységet követően a neten maradnak. Ezekből aztán lehet következtetni ránk mint felhasználókra, az internethasználati szokásainkra, de ha a gyerekről posztolunk, akkor a róla megosztott adatok – születésnap, bizonyítvány, nyaralás, stb. – válnak elérhetővé bárki számára, akár évekre visszamenőleg is. Így a gyereknek már azelőtt kialakul a digitális lábnyoma, hogy ő maga internethasználó lenne.

#1 Növeli a zaklatás kockázatát

Minél több poszt van a gyerekről a neten, annál nagyobb a kockázata annak, hogy ezek miatt később csúfolni fogják, zaklatás, bullying vagy zsarolás áldozatává válik, esetleg más módon kerül kellemetlen helyzetbe. A gyerekek elleni zaklatást túlnyomó többségben más gyerekek követik el, ami azért is veszélyes, mert ezzel megnő a veszélye annak, hogy az online zaklatás nem marad az online térben, hanem folytatódik az iskolában vagy az edzésen. Ennek hatására az áldozat könnyen úgy érezheti, hogy a bántalmazás az élete minden területén jelen van.

Érdekel a téma?

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Ne posztolj a gyerekről! című kiadványát ide kattintva töltheted le.

#2 Megteremti a visszaélés lehetőségét

A közösségi médiában megosztott posztokat bárki lementheti, megoszthatja, manipulálhatja. A visszaélés kockázata annál nagyobb, minél több információ kerül ki a netre a gyerekről. A visszaélés jelenthet jogosulatlan letöltést vagy megosztást olyan felületeken, amelyeknek célja a gyerekek szexuális vagy más célú kihasználása.

#3 Hozzájárul a gyerek önértékelési zavarainak kialakulásához

A gyerekek számára különösen fontos, hogy elfogadják őt a szüleik, később pedig a többi kamasz véleménye az, ami igazán számít. Mielőtt megosztunk egy képet, sosem tudhatjuk biztosan, hogy hány lájk, pozitív vagy negatív hozzászólás fog rá érkezni, és ezek mind olyan dolgok, amik később befolyásolják a gyerek önbizalmát.

#4 Növeli a testképzavar kialakulását

A pozitív testkép nagyon fontos a testi és a lelki egészség szempontjából. Azok a gyerekek, akikről rendszeresen posztolnak a szüleik, egy olyan térben találják magukat, ahol másoknál szebbnek, jobbnak, szerethetőbbnek kell lenniük. Ez különösen akkor veszélyes, ha a gyerekek nincsenek tisztában azzal, hogy a mások által megosztott képek többsége szerkesztett, azaz nem minden esetben fedi a valóságot.

Bármennyire cuki is, nem biztos, hogy ennek később örülni fog
Fotó: Keep It 100 / Getty Images Hungary

#5 A gyerek nem biodíszlet

Az ellen szerencsére egyre több szülő tiltakozik, hogy politikusok vagy influenszerek használják a gyerekeket a saját népszerűségük növelésére. Hiába kapunk több lájkot egy-egy cuki kép után, ezeket az elveket érdemes hétköznapi szülőként is szem előtt tartani.

#6 A gyerek jelenléte nem kötelező tartozéka az ideális családnak

Sokan azt gondolják, hogy ahhoz, hogy a külvilág tökéletes családként tekintsen rájuk, szükség van arra is, hogy a gyerekek folyamatosan láthatók legyenek a közösségi médiában. Amellett, hogy rengeteg módja van annak, hogy a család összetartozását offline, a digitális lábnyomunk szükségtelen növelése nélkül megéljük, a tökéletes képek rendszeres posztolása hatására nehezebben éljük meg a mindennapi nehézségeket is.

#7 Rossz példát mutat a gyerekeknek

Ha a szülők gyakran posztolnak a gyerekről, ha mindig fotózzák őket, ha a bensőséges, fontos pillanatokban is a kezükben van a telefon, és inkább arra figyelnek, hogy megörökítsék, ami történik, ahelyett hogy átélnék, a gyerek számára is ez lesz a természetes, és később ugyanezt a mintát viszi majd tovább.

#8 Szexualizálja a gyerekeket

Oké, azt már tudjuk, hogy a gyerekek az általunk mutatott példát viszik tovább. Ez akkor is így van, ha nem tudják, még nem értik, hogy a felnőttek miért viselkednek úgy, ahogy. Amíg családon belül cuki, és nevetünk azon, ha egy kislány pucsít vagy csücsörít, utánozva a közösségi médiában látottakat, idegenek kezében sokszor szexuális töltetet kapnak az erről készült felvételek – ezért ezeket soha nem szabadna megosztani az interneten.

#9 Elmosódik a magánélet határa

A gyerekről való posztolás sokszor együtt jár azzal, hogy bensőséges, intim élethelyzetekbe engedünk bepillantást a kívülállók számára – életünk olyan tereibe, ahova általában nem engedünk be idegeneket. Nagy értéke van annak, hogy vannak olyan helyzetek, terek és pillanatok, amelyek csak a mieink. Ne adjuk fel önként a jogot arra, hogy legyen nekünk és a gyerekeinknek magánéletünk!

#10 Ne fotózd, ha nem akarja!

Mert ez bizony kényszerítés. És azok a gyerekek, akiknek a szüleik nem engedik, hogy nemet mondjanak arra, amit nem szeretnének, sokkal nehezebben fognak felnőttként nemet mondani egy-egy helyzetben, amikor ki kell állniuk magukért, vagy meg kell védeniük magukat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.