Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A hiszti valójában sok információt ad a gyerekek fejlődésével kapcsolatban. Ha megértjük, mi áll a hátterében, automatikusan több türelemmel és jobb eszközökkel fogjuk tudni kezelni. Sőt, talán még a megjelenésük gyakorisága és intenzitása is csökkenhet.
A hiszti nehéz ügy. Váratlanul és rendkívül változatos formákban tud megjelenni, többnyire kínos és tehetetlen helyzetbe hozva a szülőt. Néha nem is tudjuk, mi indította el, hiszen számunkra nem volt előjele. Sőt, olyan is van, hogy a konfliktus megoldása után tör ki a gyerekünkből, de hogy miért, az rejtély. A jelenség kezeléséről többpolcnyi könyvet olvashatunk tele eltérő technikákkal és eszközökkel, amik vagy gyors megoldást nyújtanak, vagy inkább csak összezavarnak.
De mi okozza a hisztit? Mi áll a hátterében? Ahhoz, hogy a legjobban tudjunk alkalmazkodni gyermekünk aktuális lelkivilágához, és valóban egy hatékony megközelítéssel kezeljük a viselkedését, nélkülözhetetlen, hogy tudjuk, min megy keresztül. Hogy milyen változások zajlanak az agyában, az érzelmeiben. A hisztinek ugyanis komoly jelentősége van a gyerekek fejlődésében, korántsem hóbortról van szó. Ha megértjük a háttérfolyamatokat, automatikusan megértőbbé, türelmesebbé válhatunk, és a megfelelő kezelési módra is gyorsabban rátalálhatunk.
Utódaink meglehetősen fejletlenül jönnek a világra, az első 4 évben viszont elképesztő sebességre kapcsolva nőnek és fejlődnek, nemcsak testileg, de értelmileg is. Az agy különböző területei azonban eltérő ütemben érnek. Van az egyszerűsítve úgynevezett „racionális agy”, amely a homloklebenyben a problémamegoldásért, a logikus döntéshozatalért felel. A limbikus rendszerben központosul az „emocionális agy”, ami az érzelmeket és a belső impulzusokat kezeli, a nélkülözhetetlen testi funkciókat pedig az „ősi agy” szabályozza. Ezeknek a területeknek a működése a fejlődés előrehaladtával egyre jobban összedolgozik, kiegészíti egymást. A kezdetekben viszont még nem.
Az első 4 évben a gyerekek racionális agya még fejletlen, ezért viselkedésüket alapvetően az emocionális agy irányítja. Ez azt jelenti, hogy rendkívül érzékenyek, miközben nincs még kellő eszközük az érzéseik érthető és elfogadható kifejezésére. Racionális agyuk, amely azért felelne, hogy ezeket a nagy érzelmeket megfelelően szabályozza, feldolgozza és elhelyezze, még nem képes erre, és ez sok belső feszültséghez és hisztihez vezet. Ennek az agyi területnek a fejlődési üteme azonban nem csak az életkoron múlik. Nagy hatással van rá az is, hogy milyen mértékben van kitéve stresszes helyzeteknek, és milyen szülői támogatás áll a rendelkezésére. A racionális agy egészen a korai húszas évekig fejlődik, ezért gyermekeink érzelmi támogatása sokáig függ a mi szülői hozzáállásunktól.
A szülő a gyerek racionális agya
A gyerekek számára sem egyszerű ez az időszak. Nemcsak az őket körülvevő világ, de a saját testük is újdonság a számukra, és maguk sem tudják, hogy mi zajlik bennük. Érzéseik számukra is láthatatlanul, váratlanul és irányíthatatlanul törnek fel, sok esetben ők maguk is megijednek saját viselkedésüktől. A szülői rosszallás és elutasítás nem segít nekik megnyugodni és megérteni, mi is történik.
A gyerekek számára a szülők jelentik a mindenkori biztos hátteret. Bármilyen helyzetben megbillen a biztonságérzetük, az az első, hogy a szüleik felé fordulnak. Ha egy ilyen helyzetben elutasítást éreznek, akkor az ijedtség, a feszültség és kétségbeesés csak fokozódni fog. Arra van szükségük, hogy valaki helyettesítse a racionális agyukat, és segítsen az érzelmeik megfelelő kinyilvánításában és feldolgozásában. Ahelyett, hogy elmondjuk, hogy milyen bután viselkedik, azzal segítjük igazán, ha narráljuk a történést, és ötleteket adunk neki, miként oldhatja feszültségét társadalmilag elfogadott módon. Mert az érzelmek igenis fontosak. Ha az ő hisztijük belőlünk is hisztit vált ki, azzal valahol csak arról tanúskodunk, hogy a mi racionális agyunk sem fejlett igazán.
Mivel az érzelmi agy irányítja őket, a kisgyerekek igen impulzívan és változatosan képesek tudtunkra adni igényeiket, szükségleteiket. A hiszti megjelenése szoros összefüggésben áll a gyerekek fejlődési szintjével. Újszülöttkortól kezdve célkitűzésük arra irányul, hogy minél hamarabb és minél jobban megismerjék a környezetük és önmaguk működését, hogy önállóvá és életrevalóvá váljanak.
Kezdetben csak a környezetük iránt érdeklődnek, és az is időbe telik, mire rájönnek, hogy az előttük rángatózó végtagok valójában hozzájuk tartoznak, és van uralmuk fölöttük. Ezt felfedezvén egyre jobban fejlődik a mozgáskoordinációjuk, hiszen a saját határaikat kezdik feszegetni. Önmaguk egyre pontosabb szabályozásával arra is fény derül, hogy környezetüket is képesek befolyásolni, sőt valójában egyre inkább kezdenek hasonlítani anyára és apára. Tehát a mindenkori cél, hogy folyamatosan jobbakká, önállóbbakká válhassanak. Ha ebben akadályozva érzik magukat, akkor jobb híján az érzelmi agyuk irányításával reagálnak, aminek az eredménye a hiszti. Ez lehet üvöltés, harapás, földhöz vágódás vagy más egyéb erőteljes, érzelemindította cselekedet. Minden esetben azt akarja közölni, hogy „hadd gyakoroljak, hadd lehessek a magam ura, kérlek, bízz bennem”.
A megfelelő határokat persze nélkülözhetetlen meghúznunk annak érdekében, hogy megvédjük a gyereket, hiszen sok önálló próbálkozásnak lehet a vége baleset. A mi feladatunk mérlegelni, mit tehet a gyerekünk önállóan, és mit nem, akár cselekedetről, akár döntéshozatalról van szó. A hisztivel kapcsolatban nem az a feladatunk, hogy mindig beadjuk a derekunkat, mert mi olyan megértők vagyunk, hanem inkább az, hogy a háttérfolyamatokat ismerve megfelelő támogatást nyújtsunk a gyerekünknek abban, hogy a korlátozásaink ellenére is érezze, hogy elfogadjuk és megértjük. Ez segít abban is, hogy ő maga is elfogadja és megértse saját magát.
Afféle érzelmi coachként segíthetünk nekik megfogalmazni, mi játszódik le a lelkükben, és javaslatot adhatunk az érzelmei társadalmilag elfogadott módon való kinyilvánítására. Ha például egy gyerek kommunikációs képességek hiányában harapással fejezi ki az irányítási vágyát, mondhatjuk neki (miután megmentettük a bőrünket): „Tudom, hogy nagyon szeretnél odamenni, és most mérges vagy, hogy nem engedlek. Egymást viszont nem szokás megharapni. Ha mérges vagy, akkor toppants a lábaddal, vagy csapj a combodra. Megértem, hogy mérges vagy.” Talán idétlennek hangzik elsőre, hiszen mit érthet ebből egy gyerek, de meg fogjuk látni, hogy az efféle mondatok igenis működnek.
Ezzel a megközelítéssel ugyanis biztosítjuk arról, hogy még ha meg is ijesztettük első, hirtelen reakciónkkal, nem utasítjuk el. Ettől tehát nem kell tartania, és még inkább védekeznie. Ehelyett segítettünk neki megfogalmazni, mit érez, és idővel már ő maga is meg fogja tudni tenni (kommunikációs készségfejlesztés). Elismerjük az érzéseit, és ez arra tanítja, hogy az érzéseket igenis fontos ismerni és megélni (érzelmi intelligencia fejlesztése). Az általunk javasolt feszültséglevezető mozdulat jelzi, hogy nincs szükség az érzelmei elnyomására, csupán elfogadhatóbb módon kellene kifejeznie őket. Ennek elsajátításával a gyerek egyre nagyobb önkontrollt képes tanúsítani, és ez fejleszteni fogja a racionális agyát. Tehát hosszú távon nagyon is hatékonyak leszünk. Az már csak ráadás, hogy minél többször tudunk ekképpen reagálni a hisztire, annál inkább csökkenni fog a kitörések megjelenésének gyakorisága és hossza.
