Így szoktasd le okosan a gyereket a junk foodról – 6 tipp

Olvasási idő kb. 3 perc

Sajnos az egészségtelen ételek általában finomak. Tudják ezt a gyerekek is, akiknek a kedvencei között jó eséllyel szerepel a gyorskaja. Nem csak az ízük jó, pillanatok alatt elkészíthetők, és még a válogatósaknak sem kell könyörögni, hogy egyenek belőlük. Vannak tehát érvek az egészségtelen étkezés mellett, mégis fontos lenne, hogy valamiképpen leszoktassuk róla a legkisebbeket.

Mennyivel kényelmesebb hely lenne a világ, ha a pizzában és a fagyiban lenne a természetes C-vitamin, és szálkásítani is úgy lehetne, hogy zöldségek és sovány húsok helyett egy hambit vághatnánk be tejfölös-sajtos lángossal lekísérve, dobostortával szétcsapatva. De a világ már csak olyan hely, hogy az egészséges ételekkel egy kicsit több munka van, a junk food fogyasztása pedig egy rakás kellemetlenséget hoz magával hosszú távon, amik közül csak az egyik az elhízás. 

A gyerekek esetében az egészségtelen gyorsételek fogyasztása azért még rosszabb ötlet, mert mi nemcsak egy-egy ebédet és vacsorát adunk nekik, hanem hosszú távú, akár életre szóló szokásaikat is segítünk kialakítani. Ezért nem mindegy, hogy az egyszerűbb vagy az egészséges étkezés mellett tesszük le a voksunkat a hétköznapokban. 

Napi egy csokoládényi extra kalória is elhízáshoz vezet

A BBC azt írja: Nagy-Britanniában az iskolások közül minden ötödik gyerek elhízott. A helyzet később sem javul, sőt a középiskola megkezdésére már minden harmadik fiatal küzd ezzel a problémával. 

Dr. Simon Steenson brit táplálkozástudományi szakember elmondása szerint a bizonyítékok azt mutatják, hogy a négy évnél idősebb túlsúlyos fiúk naponta 140–500 felesleges kalóriát fogyasztanak, a lányok 160–290-et. Nem sok, de hosszú távon pont elég az elhízáshoz. A túlsúly pedig  befolyásolhatja a gyerek testi és mentális egészségét, és növeli az olyan állapotok kockázatát, mint például a magas vérnyomás és a légzési nehézségek, valamint a zaklatás és az alacsony önértékelés – teszi hozzá a szakember.

Hannah Whittaker dietetikus hangsúlyozza a probléma mielőbbi leküzdésének fontosságát: „Ha egy gyerek ötéves kora körül túlsúlyos, nehéz a visszatérés, mert a teste raktározza a zsírsejteket, amelyek később csak tovább növekednek” – emeli ki.

Akkor mégis hogyan ösztönözhetjük a gyerekeket egészséges táplálkozásra? 6 tippet mutatunk, amiket bárki könnyen megvalósíthat.

A két véglet.
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

#1 Engedd, hogy játsszon az étellel

Régi intelem, hogy ne játsszunk az étellel, ám ha a kisebbek mégis megteszik, jobban megismerik az ízeket, illatokat, textúrákat. 

Dr. Nicholas Wilkinson, a Flavour School nevű alapítvány társalapítója elmagyarázza, miért klassz dolog hagyni, hogy a gyerekek ismerkedjenek az ételekkel: „Az egész sokszor nem az ízekről szól. Lehet, hogy az működik például, ha azt mondod: na nézzük, milyen a hangja ennek a paprikának, ha jó nagyot harapunk bele! Ezek a játékos, kreatív megközelítések segíthetnek azoknak a gyerekeknek, akik könnyen megmakacsolják magukat, és általában nem próbálnak ki új dolgokat.

#2 Mutass neki új, egészséges ételeket

Fontos, hogy a gyerekek folyamatosan új ízekkel ismerkedjenek, akár úgy is, hogy a régi, jól ismert ételeinket mutatjuk meg nekik új formában. A legtöbb, amit veszíthetünk, hogy legfeljebb nem ízlik nekik – de legalább megpróbáltuk. 

#3 Figyeld az adagok méretét

Figyeljünk az adagokra, főképp akkor, ha már olyasmit eszik a gyerek, ami nem túl egészséges. Egy-egy csomag keksz, egy-egy darab péksütemény, csipsz nem biztos, hogy egy adagot jelent. Az élelmiszerek címkéjén rajta van, hogy mivel mennyi zsírt, szénhidrátot és cukrot fogyasztunk el a napi ajánlott adaghoz képest. Böngésszük ezeket az adatokat a gyerekkel együtt, így talán ő is rászokik a címkék tanulmányozására. 

#4 Készíts egészségesebb, otthoni verziókat

Sokkal több zöldség és kevesebb tartósítószer kerülhet a kedvencekbe, ha otthon, frissen készülnek el. A pizza, a hamburger, a tészták és az édességek mind egészségesebbek lehetnek, ha mi dobjuk össze, ráadásul jó példát is mutatunk azzal, ha hajlandók vagyunk egy kicsit többet dolgozni az egészséges változatokért.

#5 Vond be a gyereket a főzésbe

Ha látják, mit teszünk bele egy ételbe, jobban bíznak benne, ha pedig a saját kezükkel készítették el, akkor nyilván tovább is akarnak menni, és szívesen megkóstolják a főztjüket.

#6 Legyen mindenki a fedélzeten

Azért az úgy nehezen fog menni, hogy a gyerek finomfőzeléket majszol, mi pedig lenyomunk két pizzát mellette. Ha azonban látja, hogy örömmel fogynak otthon az egészséges ételek, számára sem lesz idegen csatlakozni a szokáshoz. Legyen az egész család egy csapat, mert nagyon fontos, hogy mindenki a fedélzeten legyen, együtt – ideértve a dadusokat és a nagymamákat is. Ők is csatlakozzanak hozzánk, és ne jutalmazzák a gyereket egészségtelen ételekkel.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.