Kutatások bizonyítják, hogy minél több történetet ismer egy gyerek a felmenőiről, annál ellenállóbbá válhat a saját élete nehézségeivel, megpróbáltatásaival szemben. A közös mesélések mélyítik a szülőkkel való kapcsolatot, erősítik az önbecsülést, és felkészítenek a való életre.
A gyerekek számára a család az elsődleges színtere önmaguk és az őket körülvevő világ megismerésének. Énképük a családtagok feléjük irányuló érzései és viselkedése által alakul ki. A szülők és nagyszülők világképe, értékrendje pedig szoros összefüggésben lesz azzal, hogy a gyerekek felnőttkorukban milyen jelentést tulajdonítanak majd az élet által nyújtott történéseknek. A családtagok közötti kapcsolat tehát szorosabb és többet mondóbb, mint azt gondolnánk. Nem csupán kedvességet, törődést vagy szigort adunk át az együtt töltött idők során. Viselkedésünk és érzéseink múltbéli történeteket, tanulságokat, kudarcélményeket és sikereket őriznek, amelyek akár tudattalanul is, de a gyerekeink saját történeteivé válhatnak. Hogy ezek előnyt vagy hátrányt jelentenek a fejlődésükre és a felnőtt életükre nézve, az annak függvénye, hogy mi miként éljük meg ezeket a történeteket. Akár kimondva, akár kimondatlanul.
Örökölt sebek
Egyre több kutatás bizonyítja, hogy őseink életeseményeinek emlékét és azok szubjektív tanulságait sejtszinten őrizzük. Nem vagyunk tudatában, mégis azok szerint éljük az életünket és azokat örökítjük át a további generációnak is. De hogyan vagyunk képesek olyan életre szóló leckéket átadni a gyerekeinknek, amelyeknek mi sem vagyunk igazán tudatában? Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve gondosan körüljárja a témát.
A gyerekek – minél fiatalabbak, annál inkább – érzékenyek az őket körülvevő érzésekre, atmoszférákra. Olyan ingereket képesek érzékelni, értelmezni és sejtszinten elraktározni, amelyeket mi ép ésszel talán fel sem tudunk fogni. Olyanokat, amelyeket bár mi közvetítünk, még mi sem fogalmaztunk meg magunknak. A gyerekünk számára nem kell beszélnünk egy korábbi megrázó élményről (például egy vetélésünkről) ahhoz, hogy tudja, min megyünk keresztül. Az érzéseinkkel közvetítjük a veszteséget, ahogy azt is, milyen tanulságot vonunk le belőle. Például ez lehet: az élet kegyetlen, mert megfoszt a vágyainktól. Aki egy ilyen korai, tanult életigazsággal az emlékeiben nő fel, annál előfordulhat, hogy élete során minden beteljesülő vágya boldogság helyett szorongással tölti majd el. Számára talán teljesen érthetetlenül, de előre fél, hogy elveszíti azt, ami fontos számára. Ha nincsen tisztában a történettel, nem fogja tudni hova kötni ezt az érzést, és talán pont ezért végigkísérheti az egész életét, és talán a saját gyerekei életét is. De mi változna, ha mesélnénk róla?
Családi titkok
Sokan gondoljuk, hogy bizonyos történetek elhallgatása gyerekeink életére nézve előnyökkel járhat. Talán meg akarjuk őket védeni a fájdalomtól, a félelemtől, mások elítélésétől vagy a szégyentől. Az is lehet, hogy magunkat igyekszünk megvédeni a titkolózással. Úgy vélhetjük, ha nem gondolunk a történtekre és nem beszélünk róla, akkor hamarabb elfelejtjük, és továbblépünk, mintha mi sem történt volna. Akármilyen jó szándék is vezérel minket, ezek a megoldások negatív hatással lehetnek a gyerekeinkkel való kapcsolatunkra, és az ő felnőtt életükre is. A gyerekeinket és magunkat is az említett érzésektől szeretnénk megvédeni, azonban az elnyomott érzések nem szűnnek meg. Mi is érezzük őket, a gyerekeink pedig pláne. Ez azt jelenti, hogy egyedül az érzést kiváltó ok, azaz a történet maradt elhallgatva a gyerekeink elől, ez pedig összezavarja őket. Érzik, hogy min megyünk keresztül, de homályba vész, hogy mi generálta mindezt. A gyerekeink előtti titkolózás, a téma elutasítása számukra olyan, mintha őket utasítanánk el. Az elutasítás érzése bűntudathoz és szégyenérzethez vezet, ami kihatással lesz a gyerek személyiségfejlődésére és társas kapcsolataira egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy a titkok előbb vagy utóbb úgyis kiderülnek.
A családi történetek ereje
Ki gondolná, hogy felmenőink életének és történeteiknek ismerete jelentősen befolyásolhatja életrevalóságunkat? Pedig kutatások bizonyítják, hogy minél többet tudunk a felmenőink életéről, gyakran mesélt történeteikről, nehézségeikről, barátaikról, életkörülményeikről, annál kiegyensúlyozottabbá válhatunk saját életünk megpróbáltatásaival szemben. Marshall Duke amerikai pszichológus 2001-ben végzett kutatása azt vizsgálta, hogy milyen előnyökkel járhat, ha a gyerek ismeri a családja történetét. Eredményei azt bizonyították, hogy minél több részletet ismer a gyerek a családja történetéből, annál magasabb az önbecsülése. Ennek egyik oka a történetek által megerősödő hovatartozás érzése. Azok a gyerekek, akik tisztában vannak életük előzményeivel, nagyobb kontrollt éreznek a saját életük felett is, ami a lelki jólléthez nélkülözhetetlen. Ezek a gyerekek nemcsak sodródnak az árral, hanem hiszik, hogy van uralmuk a saját életük felett, és hogy képesek megküzdeni a rájuk váró kihívásokkal. Jobban ismerik és elfogadják nemcsak az erősségeiket, de a gyengeségeiket is, miközben másokkal szemben is sokkal megértőbbek. Családi szinten a közös, mély és őszinte beszélgetések a múltról, mesék a régi időkről a család harmonikusabb működését, a nehézségekkel való közös megküzdést segítik elő, valamint eredményesebbé teszik a belső konfliktusok kezelését is.
Spontán, kért, ismételt
A kutatók arra is rájöttek, hogy nem önmagában a családról szerzett tényszerű adatok lényegesek, hanem az ismeretszerzés folyamata. Ezek a történetek többször kerülnek terítékre, és viszonylag spontán. A családi légkör, a befogadó, meghitt közeg nélkülözhetetlen hozzá. Ezek a visszaemlékezések előjöhetnek egy kirándulás, egy ebéd, de egy spontán játék során is. Mind ismerünk történeteket a családunkról, amelyek újra és újra előkerülnek valakinek az emlékeiből, ami aztán generálja a következőt. Lehet szórakoztató, megható, de elgondolkodtató, tragikus is. A gyerekek számára nem az a fontos, hogy teletömjük őket a számunkra fontosnak vélt információkkal, hanem inkább, hogy nyitottak legyünk. Nyitottak egyfelől arra, hogy megosszuk velük, amit éppen megélünk, másrészt, hogy nyitottak legyünk az ő kérdéseikre. Persze egy mesélés során figyelembe kell vennünk a gyerekünk életkorát ahhoz, hogy megfelelően megválasszuk, milyen nyelvezetet használunk, és hogy milyen mélyre ásunk a témában. A hangsúly azonban az őszinteségen, a nyitottságon és a spontaneitáson kell, hogy legyen. Minél kevesebb a tabutéma, annál kiegyensúlyozottabb lesz a személyiségfejlődés.
Tipp az őszinteséghez
A sok szórakoztató, érdekes és tanulságos történet között persze vannak olyan tartalmak is, amelyek megkívánják az érettebb gondolkodást. Vannak történetek, amelyek feldolgozása a kisebbek számára még nehezített. A téma elutasítása azonban ezeknél sem megoldás. A gyerekekkel szemben fontos, hogy őszinték legyünk, méghozzá azért, mert érzelmeinkkel úgyis tisztában vannak. A történeteket mindig van lehetőségünk a gyerekek nyelvére lefordítani. Egyszerűsíthetünk, könnyíthetünk, játékosabbá, számukra érthetőbbé tehetjük az eseményeket, miközben mégis őszinték maradunk. Ezek a mesék is erőt adnak a gyerekeknek, hiszen az életre nevelik őket. Általuk tanulják meg, hogy mindenki hibázhat, és mindenki képes az újrakezdésre. A mi mesélésünk segíti őket abban, hogy derűlátók, kreatívak és életrevalók legyenek. Családi történeteink által ismerik meg önmagukat és minket. A családjukat, a hagyományokat és a tapasztalatokat, amelyek elemózsiás kosárként segítik útjukat a nagyvilágba.
