Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Milyen nehézségekkel kell megküzdeniük az érintett családoknak? És van-e olyan eleme a tantermen kívüli, digitális munkarendnek, amit akkor is megtartanának, amikor majd újra megnyitnak az iskolakapuk? A távoktatás tanulságaival foglalkozó cikksorozatunk második részében általános és középiskolai tanulók szülei osztják meg tapasztalataikat.
„Folyamatos személyes pedagógusi jelenlét és figyelem nélkül elemi iskola első és második osztályában elképzelhetetlennek tartom az online oktatást” – véli T. Katalin, édesanya és általános iskolai tanár, akivel valószínűleg a legtöbb kolléga, oktatási szakember és szülő egyetért, hiszen sem az önálló tanulás, sem a számítógép-használat nem várható el egy 6-8 éves gyerektől. Az pedig, hogy az előírt feladatok zömének végrehajtásához digitális eszközök szükségesek, vagy hogy egy-egy tananyag kizárólag online érhető el, életkortól függetlenül óriási diszkrimináció a hátrányos helyzetű gyerekekkel szemben.
A digitális munkarend tovább növeli az egyenlőtlenségeket
„Márciusban megmondtam a tanároknak, hogy a családunk életébe nem fér bele online óra. Az állam se külön szobát, se internetet, se laptopot nem biztosít a tanulóknak, és mivel a tanárok és a családok körülményei sokfélék, nem várható el egyik féltől sem a másik fél értékrendje szerinti hozzáállás. Részemről ez egyfajta protestálás a folyamatosan figyelmen kívül hagyott, mélyszegénységben élők mellett, akiknek most hatványozottan sérül a tanuláshoz való joga” – osztotta meg véleményét egy háromgyermekes anyuka az Online otthonoktatás Facebook-csoportban.
Ahhoz, hogy a rendszer által negligált gyerekek lépést tudjanak tartani társaikkal, elsősorban következetes iskolavezetésre, valamint a pedagógusok és a szülők szoros együttműködésére van szükség.
„Egyedül a nyelvóra érkezik videófelvételen, ez remekül beválik. A többi tárgyból az élménypedagógia eszközeit alkalmazzuk. Sokszor van szimultán például ének-, rajz-, technikaóra úgy, hogy három különböző korosztálynak segítek itthon a tanulásban, differenciáltan. A tananyagot figyelemmel követem, és a gyerekek számára a lehető legkönnyebben elsajátíthatóvá teszem. Az örömteli tanulás, az önálló információszerzés módszerei, a gyerekek kíváncsiságának fenntartása az elsődleges szempontok. A gyerekeim tanáraival megoldjuk így” – fűzte hozzá.
Ott tehát, ahol nem volt lehetőség a „digitális átállásra”, még nagyobb felelősség hárul most a gondozókra, és a helyzeten az sem segít, hogy süket fülekre találnak azon pedagógiai vélemények, melyek szerint a gyerekek év végi értékelésének nem lehet alapja ez az időszak, hiszen ez nemcsak a diákok, de a tanárok és a szülők teljesítményének függvénye is. Osztályozni kell. Punktum.
Mások lettek a tanulás elsődleges csatornái, de van, ami nem változott: továbbra is hol lehetetlen elvárásokba, hol céltalan feladatokba ütköznek a gyerekek.
Nem kérdés, mennyire fontos az iskola szocializációs szerepe, ami távoktatás során egyértelműen csorbát szenved, és maradnak a feladatok tucatjaival bombázott gyerekek, meg a munkában és az iskoláztatásban is helytállni igyekvő szülők. Az új anyag tanulása, illetve gyakorlása már az offline tanítás során is létezett, azonban a tanárok által kiadott tananyagok és feladatok összegyűjtése, rendszerezése, és az elkészült feladatok, számonkérések dokumentálása, beküldése új napi teendőként került be a családok életébe. Ezzel még nem is lenne akkora baj, ha valamennyire egységesítenék a csatornákat, jelenleg ugyanis ahány iskola/osztály/szaktanár, annyiféle digitális megoldás.
„A nyolcadikos gyerekem késő estig küldi a beadandókat, de ő legalább egyedül elboldogul a négy különböző felülettel, amit használ. Az alsósomnak én töltögetem le meg fel a házikat, és tanítgatom neki munka közben vagy után a Word használatát. Az informatikai ismeretek hiánya miatt náluk még kevesebb közvetlen kapcsolat van a tanárok és a gyerekek között, az elvégzett feladatokat a szülőknek kell leellenőrizni a tanár által küldött képek és megoldókulcsok alapján. De még ha lenne is egy hiperszuper, egységes, interaktív és hatékony online platform, a személyes kapcsolatokat az sem pótolná. Hiányoznak a barátok, a tanárok, az osztálytársak és a közös programok. A gyerekek most legalább kiélvezhetnék, hogy a saját tempójukban végezhetik a feladatokat, de ehhez az kellene, hogy a pedagógusok egymással is napi szinten kommunikáljanak, hogy ne túlterheljék, hanem motiválják az egyre inkább elfásult diákokat” – véli egy home office-ban dolgozó kétgyermekes anyuka.
Mint mondta, van, hogy este tizenegy óra után jön értesítés, hogy valamelyik tanár épp házi feladatot töltött fel, „az adott héten a harmadikat, amikor csak heti két órája van vele a gyerekemnek”. Szerinte meg kellene találni az egyensúlyt a képernyőhasználat egészséges keretein belül, hogy a rendszeres online találkozókra, beszélgetésekre, kérdésekre és visszacsatolásokra is sor kerülhessen. Az eddigi tapasztalatok alapján a távértékelési módszerek közül a beküldendő fotó vagy videó, a feleletválasztós tesztek és a beadandók készítése a legelterjedtebb, ezekhez képest az élő feleltetések aránya eltörpül.
„Két rokon gyerkőc landolt nálam egy hétre, hogy behozzuk az online oktatás miatti lemaradásaikat. Fejenként több mint harminc házi feladat gyűlt össze. Voltak köztük felnőtteknek is nehéz feladatok, amikről sütött, hogy csak az internetről lettek levadászva és a tanár nem gondolta végig, hogy egy hetedikes, nyolcadikos gyerek meg tudja-e oldani egyedül. Volt olyan tanár is, aki mindent beleadva, kreatív feladatokkal próbálta tanulásra inspirálni a tanulókat. De senki nem segített a gyerekeknek megérteni, hogy mikor mire kapnak érdemjegyet, vagy hogy a sokféle platformon hogyan tudnak kiigazodni. Senki nem kérdezte meg tőlük egy hónap alatt, mire van szükségük, mi hiányzik nekik, miközben egyértelmű volt, hogy teljesen el vannak veszve. A feladataikat egy tanár kivételével senki nem javította ki, csak lepontozták nullára vagy beírták az egyest” – mesélte Ilona.
„Szövegesen azután kezdett el értékelni egy-két tanár, hogy a gyerek beküldte az összes elmaradását. Hangsúlyozom, egy jó általános iskola jó tanulóiról van szó. Megtanítottam a gyerekeknek az Edmodót és a Classroomot használni, kulcsszavakra keresni, feladatokat priorizálni, rendszerezni és segítséget kérni. Hány ilyen gyerek lehet még? Az osztályfőnöktől megtudtam, hogy rengeteg, nem egyedüli esetek. Végtelenül sajnálom az összes gyereket, aki most otthon esténként sír, mert nem érti az új rendszert, vagy elúszik és kapja a rossz jegyeket.” És akkor a különleges bánásmódot igénylő gyerekekről még nem beszéltünk.
Mi van, ha újra karanténsuliba kell vonulnunk?
Nyilvánvaló, hogy a tantermen kívüli, digitális munkarend általános iskola alsó tagozatán hosszú távon tarthatatlan, de tegyük fel, hogy jön egy újabb járványhullám, és ismét át kell állni az online otthon oktatásra. Tegyük fel azt is, hogy ehhez valamennyi diák és pedagógus számára biztosított a technológiai háttér. Hogyan tovább?
„Én második lépésként digitalizálnám az összes tankönyvet, ami most NAT-kompatibilis (mást úgysem szabadna), mint ahogy a Mozzaweben is van. A digitális oktatást mint olyat nem értelmezném szó szerint, hiszen képtelenség és felesleges lenne napi hatszor-hétszer 45 perceket gép előtt ülni. Ehelyett az e-learningre állnék át, és önállóan feldolgozható tananyagokat készítenék – a KórházSuli így csinálja – természetesen központilag, hogy ne szívjon mindenki egyesével. A tanárok mentorokká avanzsálnának és segítenék a diákjaik munkáját. Online magyarázatokra megadott idősávokat kapna minden tanuló minden tanárához, mondjuk heti egy alkalommal, nem kötelező jelleggel, bejelentkezéses módszerrel, és osztályszinten lehetne szintén heti egyszer tantárgyanként akár Zoom-olni is. Ha nem karantén miatt lenne ez az oktatás, akkor havi egy személyes konzultációt is beiktatnék igény szerint, de ezt sem kötelező jelleggel” – nyilatkozta a Díványnak a háromgyermekes Viktória, az Davida blog szerzője, aki 19 év után hagyta el a pedagógusi pályát.
„A szülők tehermentesítését kellene még sürgősen megoldani, vagy legalább fizetéssel honorálni az egyik szülőt, aki egy ilyen helyzetben kiesik a munkából. A legkisebbek ugyanis még nem tudnak egyedül tanulni, kütyüket kezelni, tehát melléjük mindenképp szükségeltetne egy szülő vagy egy házitanító, de akkor máris ott vagyunk, ahol elkezdtük. Nagyon antiutópisztikus és antiszociális lehetőség még a totális központosítás, ahol minden diák az országban különböző, évfolyamonkénti idősávokra elosztva bekapcsolja a sulitévét vagy a sulinetet, és meghallgatja az aznapi tananyagokat és feladatokat, de ez egy eléggé társadalomgyilkos megoldás lenne” – tette hozzá.
Ami továbbra is maradhatna
Vannak, akik kritizálják a Classroomot, mondván, fejlesztésre rosszul, a legtöbb szülő szerint azonban alkalmazásával strukturáltabb, átláthatóbb és követhetőbb lett, hogy mik az egyes tantárgyakból az elvégzendő feladatok.
Mint azt egy SNI-s fiú apukája elmondta, náluk örökös problémát jelentett, hogy a gyerek elfelejtette bejelölni a házi feladatokat, „lemaradt, nem írta fel, hogy mit kell megtanulni, ami elég sok feszültséget szült a számonkérések során. Most már a gyerek is és én is mindig képben vagyok az iskolai feladatokkal. Jó volna, ha a jövőben is megmaradna ez a platform. Egy egységes online felület sokat dobna a tanárok, diákok és szülők között zajló kommunikáció hatékonyságán. Az is nagy segítség lenne, ha a betegség miatt hiányzó gyerekek online követhetnék otthon a tanórákat, így csak akkor maradnának le, ha annyira rosszul vannak, hogy nem tudnak bekapcsolódni a munkába. Az elmúlt két hónap alatt szerzett tapasztalatok alapján szerintem meg lehetne oldani, hogy egy-egy influenzajárvány idején két hétre átálljunk a távoktatásra, így elkerülhetnénk a tömeges megfertőződéseket. Ehhez persze az kell, hogy a szülők fizetett szabadságot kapjanak a lábadozás idejére” – mondta a szakácsként dolgozó apuka.
Edina, egy 15 éves gimnazista lány anyukája úgy látja, hogy amennyire a körülmények és lehetőségek engedik, a középiskolákban érdemes lenne következetesebben kombinálni az offline és az online tanulást, illetve a pedagógusok továbbképzése mellett nagyobb önállóságra buzdítani a gyerekeket.
„Szerintem a tanárok néha erejükön felül próbálnak teljesíteni, a legtöbbet kihozni az online oktatásból is. A középiskolás tanulókat én biztosan több felelősséggel ruháznám fel, többet dolgozhatnának párokban vagy csoportokban, és egymást is mentorálhatnák az alapján, hogy ki melyik tantárgyból jobb, vagy mely témakör áll hozzá közelebb. Ez talán segítene abban is, hogy másképp vállalhatnak szerepet azok, akik inkább „elbújnak" az órán, hiszen kutakodásban és prezentáció összeállításában ők is megélhetik az aktivitásukat, hozzájárulásukat, aki pedig szereti láttatni, hallatni magát, az előadhat, prezentálhat. Így mindenki megélhetné, hogy valamiben jó, valamiben számíthatnak rá a többiek. A kamaszok által használt online játékokat vagy alkalmazásokat is be lehetne néha vonni a tanulásba. Bár szerencsére nálunk nincs TikTok, de ha egy-egy téma kapcsán éppen azzal lehet lelkesíteni a fiatalokat, akkor egy próbát mindenképpen megérne. A lényeg, hogy az elavult, ingerszegény módszerek helyett próbáljuk közelebb hozni a tanulást a mindennapi működésükhöz.”
