Miért fontos a kiskamaszok számára a rosszaság, és hogyan tudjuk őket ebben társadalmilag elfogadott módon támogatni?
Életkortól függetlenül minden korosztálynak megvan a maga baja. Egy kisgyerek éppen annyira lehet frusztrált, mint egy kamasz vagy egy túlterhelt felnőtt. Éppen csak a stresszforrás különbözik. Ahogy a frusztrációt kiváltó okok korosztályonként eltérnek, úgy a megoldási stratégiák is. Ezért fontos, hogy a gyerekeinknek megfelelő lehetőséget biztosítsunk belső konfliktusaik kifejezésére, élményeik feldolgozására. Ehhez viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy náluk mi használ.
Stresszes tinik
Felnőttként sokan nevetünk, amikor meghalljuk, hogy egy kiskamasz stresszes. Azt gondoljuk: „Ugyan már, milyen nehézségei lehetnek egy tizenévesnek?” Pedig az ő életük sem feszültségmentes. Éppen csak más okoz nekik belső konfliktust, mint ami nekünk. Nekik még nem a mindennapi betevő megkeresése vagy a családi élet logisztikai szervezése okoz gondot. Helyette rengeteg elvárásnak kell megfelelniük, hogy elismerést nyerjenek szüleiktől, tanáraiktól és kortársaiktól. Mindezt úgy, hogy még önmagukat sem ismerik igazán. Hol erre húznak, hol arra. Mindez komoly belső konfliktusokat okoz a lelkükben. De vajon hogyan tudják oldani ezeket a feszültségeket?
Különböző oldószerek
Minden korosztály más eszközöket alkalmaz a belső feszültségeinek oldására. A kisgyerekek kommunikációs fejletlenségük miatt nem tudják verbálisan kifejezni felgyülemlett érzelmeiket, ezért ők a játékukban jelenítik meg őket. Mi, felnőttek, jobb esetben felhívunk egy barátnőt és kibeszéljük vagy kisportoljuk magunkból a feszkót, rosszabb esetben pedig dohányzásba, alkoholba, vagy éppen evésbe fojtjuk intenzív érzelmeinket.
De milyen eszköze van erre egy kiskamasznak? Hogyan oldja a feszültségét egy gyerek, aki még nem beszélhet csúnyán vagy tiszteletlenül, nem lóghat a telefonján csetelve, nem dohányozhat, nem ihat, és nem mehet át a barátaihoz csak úgy. Milyen lehetőségeket biztosítunk az ő számukra?
A rosszaság márpedig fontos!
Gondolj csak bele, hogy felnőttként néha milyen jó, hogy már nem kell nonstop megfelelni valakinek. Hogy van egy-két olyan hely, ahol úgy viselkedhetünk, ahogy jólesik. Ahol káromkodhatunk, dohányozhatunk, hagyhatunk rumlit, öltözhetünk hajléktalannak, és kezdhetjük az evést a desszerttel. Üdítő néha, nemde?
Még az apróbb gyerekeknek is több lehetőségük van rossznak lenni, mint a tiniknek. Egyrészt mert nekik még elnézzük, még tanulnak, másrészt mert sokszor nem tudjuk megakadályozni. Ők még kiabálnak, harapnak, csapkodnak, rumlit csinálnak, mindent összemaszatolnak, kipancsolják a vizet, összefirkálják a falat, ha nem figyelsz, és semmiképpen sem osztozkodnak. Fárasztók.
A tinikkel már más. Feléjük már igen hosszú az elvárásaink listája. Nekik már tudniuk kell „viselkedni”, osztozkodni, szépen beszélni, szót fogadni, rendet tartani, nem malackodni evés közben, észben tartani dolgokat és felelősséget vállalni értük. Velük szemben már könnyen ráncoljuk a homlokunkat, ha húzzák az időt, ha kipacsálják a vizet, ha elfelejtik a tornacuccukat, ha nevetgélnek órán, vagy ha nem rendeltetésszerűen játszanak egy játék tárggyal. Hiszen „már tudhatnák”, „már elég nagyok”. Pedig rossznak lenni fontos! A jólneveltség feltétele a kellő önuralom. Ahhoz, hogy viselkedni tudjunk mások előtt, kell, hogy legyen egy hely, ahol nem kell viselkednünk. Egy hely, ahol nem a társadalmi elvárásoknak kell megfelelni, hanem lehetőséget kapunk önmagunk megélésére, saját vágyaink kifejezésére, felgyülemlett érzelmeink oldására. Mert jó érzés néha nem viselkedni!
Ki vagyok én?
A tinik még keresik önmagukat, próbálják megismerni változó testüket és szellemüket. Ahhoz, hogy megismerjük saját határainkat, ki kell próbálnunk magunkat itt-ott. Meg kell tapasztalnunk, hogy milyen érzéssel tölt el minket, amikor káromkodunk, amikor nagyon kiöltözünk, amikor versenyre készülünk, amikor kupit hagyunk és amikor kudarcot vallunk. Ezekhez a felfedezésekhez pedig a szülők tudnak a leginkább megfelelő hátteret biztosítani. Egy gyerek, aki egész fiatalkorában a szülei által felállított komoly elvárásokhoz igazodott, úgy kerül ki a felnőtt világba, hogy valójában nem ismeri saját magát. Ennek következtében vagy félni fog egyéni próbát tenni, és biztonsági játékossá válik, aki mások szabályai szerint éli az életet semmiféle rizikót nem vállalva, vagy pont az ellenkezője: alig várja, hogy végre ne kelljen szabályokat követnie, hanem kipróbálhasson mindent, akár fulladásig. Nézzünk csak körül, hogy hány elveszett fiatal felnőtt van odakint, aki nem tudja, mit akar az élettől, mert nem tudja, hogy ő maga mire lenne jó… A tinikor remek lehetőség arra, hogy biztonságos körülmények között kipróbálhassák magukat, de ahhoz nekünk, szülőknek kell biztosítanunk a hátteret.
Határok mentén
Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen el kéne őket engedni, és hagyni, hogy úgy éljék ki magukat, ahogy akarják. Továbbra sem elég nagyok ahhoz, hogy kellőképpen fel tudják mérni egyes tevékenységek, helyzetek veszélyeit. De rajtunk, felnőtteken és főként szülőkön múlik az, hogy segítünk-e nekik megfelelő módot találni arra, hogy kellőképpen kifejezhessék a belső konfliktusaikat és megélhessék a vágyaikat. Hogy valahol ők is kiereszthessék a fáradt gőzt, és rátalálhassanak valódi önmagukra.
A kiskamaszok még mindig elég kicsik ahhoz, hogy valamilyen játékon, kitalált történeten vagy művészeten keresztül fejezzék ki belső érzelmeiket. Ahhoz viszont már túl nagyok, hogy ugyanúgy játsszanak, mint a kisebbek. A játék során a belső vágyak valamilyen kivetülése jelenik meg. Valami, ami foglalkoztatja a gyereket. Fontos, hogy felnőttként ezeknek teret engedjünk. Minél inkább megfelelő hátteret biztosítunk az önkifejezésre, annál kevésbé kell tartanunk attól, hogy előlünk eltitkolva, szélsőséges utakra tévednek.
Ötletdoboz
- Segíts a gyereknek találni egy olyan hobbitevékenységet, ahol az önkifejezésen van a hangsúly, és nem a másoknak való megfelelésen, teljesítésen. Ahol nem kell betartani szabályokat, követni utasításokat, vagy legyőzni másokat. Ahol aszerint játszhat, ahogyan vagy akinek éppen akkor érzi magát.
- Fogadd el őt a pillanatban! A gyerekek többnyire azért zárják ki a szüleiket, mert számítanak az azonnali elutasításra, kijavításra, kritizálásra, tanácsadásra és meg nem értésre. Engedd el a saját belső aggodalmaidat, és támogasd őt önmaga felfedezéseiben! A mély és szoros szülő-gyerek kapcsolat az elfogadáson alapszik.
- Engedd, hogy rumlis legyen a szobája! Így tapasztalja meg, milyen, ha nem talál valamit, ha bűzben fogadja a barátait. Ez nem a te személyedet minősíti, nem arról van szó, hogy te magaddal el tudj számolni.
- Engedd meg, hogy a gyereked otthon kipróbálhassa önmaga különböző oldalait, és próbálj meg semleges maradni akkor is, ha olyat látsz, amire nem számítottál! Ha otthon biztonságban érzi magát ahhoz, hogy kipróbáljon dolgokat, nem kell ezért sutyiban máshol próbálkoznia. Ha kellő elfogadással vagy a próbálkozásai iránt, még talán egy beszélgetésre is lehetőséget kapsz tőle.
- Rosszalkodjatok együtt néha úgy, ahogy azt a gyereked igényli! Egy évben egyszer azt füllenteni a suliban, hogy beteg a gyerek, és tanulás helyett sorozatot nézni otthon együtt tisztára megéri! Így is oldódhatnak a belső feszültségek, és szorosabbra fűződhet a kettőtök kapcsolata.
