Várandósság és szülés a járvány alatt – a nőgyógyász tanácsai

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus anyáról magzatra terjedne, az viszont köztudott, hogy az első trimeszterben lázas állapot következtében nagyobb lehet bizonyos magzati fejlődési rendellenességek kialakulásának, a vetélésnek, illetve a koraszülésnek is a kockázata. Dr. Keresztúri Attila szülész-nőgyógyászt, a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának docensét kérdeztük arról, mit tehetnek a kismamák, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudják magukat és születendő gyermeküket a járvány idején.

„Februárban két hétig megfázásos tüneteim voltak, erős orrfolyással és köhögéssel. Mivel terhesen eleve másként működik az immunrendszer, valószínűleg jobban megviselt volna, ha a vírus az, de azért elég sok álmatlan éjszakám volt már a járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt” – mesélte Kata, aki várandóssága 38. hetében van, és Budapest 13. kerületi szakrendelőjébe jár terhesgondozásra.

Fotó: Prostock-Studio / Getty Images Hungary

„Az utolsó, harmadik trimeszteri vérvételt és a 30. heti genetikai ultrahangot még éppen letudtam a korlátozások előtt. Április elején kellett volna újra mennem, hogy kiértékelje az orvosom a vérvétel eredményét, aki, mivel a 65 év feletti korosztályba tartozik, ekkor már nem praktizált. A kerületemben egy hónapja még kettő, most már csak egy olyan szakrendelő van, ahol tudok telefonon szülész-nőgyógyász szakorvossal konzultálni, de bemenni – érthető okokból – csak valamilyen panasz esetén, illetve a kötelező szűrővizsgálatok elvégzése céljából lehet. Szóval mivel leletkiértékelés sincs, hozzáértő ismerősöknek elküldtem lefotózva a vérvétel eredményét. Több folyadékot kell fogyasztanom, egyébként minden rendben van, ez volt a konklúzió. Aggodalomra leginkább az ad okot, hogy nem tudni, mekkora biztonságban van az ember és a születendő baba egy kórházban, hiszen az egészségügyi dolgozók is egymást fertőzik” – tette hozzá.

Vannak kötelező, a terhesség meghatározott idejében végzendő szűrővizsgálatok, amelyeket járványhelyzettől függetlenül feltétlenül szükséges elvégezni. Amennyiben azonban nincs olyan vizsgálat, ami halaszthatatlan, és a kismama panaszmentes, akkor „ne kockáztassa saját és magzata egészségét a kórházban való megjelenéssel. Mivel hivatalos előjegyzés nincs a járvány idején, a felesleges torlódások elkerülése érdekében telefonos egyeztetés szükséges” – hívják fel az érintettek figyelmét a szülészeti osztályok.

Jelenleg nincs tudományos adat arra vonatkozóan, hogy terhesség alatt nagyobb esély lenne a koronavírus (SARS-CoV-2) okozta fertőzésre (Covid-19) a rendszabályok betartása mellett, esetleges fertőzés esetén pedig a betegség lefolyása hasonló, mint egy nem várandós és nem veszélyeztetett korosztályba tartozó embernél.

„Általánosságban elmondható, hogy a terhes nőkre is ugyanazok az egészségügyi előírások vonatkoznak, amelyek valamennyiünkre, tehát a fizikai érintkezések minimalizálása embertársainkkal, a minimum két méter távolság betartása, a gyakori kézmosás és kézfertőtlenítés, valamint egyéni védőeszközök, például sebészi szájmaszk használata. Az első trimeszterben lázas állapot következtében (az adatok szerint nem a koronavírus-fertőzés miatt) nőhet bizonyos magzati fejlődési rendellenességek, például a velőcsőzáródási rendellenességek kockázata, továbbá a vetélés és a koraszülés esélye is. Jelen tudásunk szerint koronavírus a magzatvízben, köldökzsinórvérben, méhlepényben, hüvelyváladékban nem kimutatható” – mondta a Díványnak dr. Keresztúri Attila szülész-nőgyógyász

Mit tegyenek azok a várandós nők, akiknek influenzaszerű tüneteik vannak?

„Mindenképpen hívják fel telefonon vagy keressék internetes felületen a háziorvosukat, nőgyógyászukat, orvos ismerősüket, akik segítenek eldönteni a tünetek alapján, hogy mi állhat a háttérben, illetve iránymutatást adhatnak a további teendőkről. A panaszok hátterében lehet koronavírus vagy influenzavírus okozta fertőzés, de akár allergia is. Amennyiben lehetséges, kerüljék a személyes kontaktust, ezzel is csökkentve a koronavírus okozta fertőzés terjedésének lehetőségét” – javasolja a szakember. 

Milyen esetben végeznek a várandós kismamákon koronavírustesztet?

Minden esetben megtörténik egy kérdőív kitöltése, mely alapján ha felmerül a koronavírus-fertőzés lehetősége, a tesztet el kell végezni, és a teszteredményig a pácienst potenciálisan fertőzöttként kell kezelni. Vannak olyan helyek, ahol minden pácienst tesztelnek, függetlenül attól, hogy van-e panasza vagy tünetmentes.

A legújabb információk szerint minden szülni készülő kismamán elvégzik a koronavírustesztet: a hüvelyi úton szülő pácienseknél szülés közben, programozott császármetszéssel szülőkön pedig a műtét előtti napon. Pozitív teszteredmény esetén a kismamát elkülönítik a babától. 

Miként zajlanak most a szülések?

A jelenlegi szabályozás szerint egy hozzátartozó a vajúdás, szülés során jelen lehet a kismamával. Korábban az influenzajárvány miatt volt látogatási tilalom, majd azzal párhuzamosan életbe lépett a koronavírus-járvány miatti korlátozás is. Ezt azt jelenti, hogy – bizonyos kivételektől eltekintve – nem látogathatók a kórházi fekvőbeteg-ellátást igénylők. „Tudom, hogy a gyermekágyas és hozzátartozója igénye lenne, hogy a szülést követő első napokban is – amennyire lehetséges – együtt legyenek, de a látogatási tilalom a fertőzés terjedésének lehetőségét minimalizálja, ami mindannyiunk érdeke” – jegyezte meg dr. Keresztúri Attila.  

Mit érdemes tudni a szoptatásról Covid-19-fertőzés esetén?

„Mint ahogy már szó volt róla, nagyon kevés adat áll rendelkezésre ebben a témakörben, de eddigi tudásunk szerint az anyatej nem tartalmazza a koronavírust, tehát az anyatejjel nem történik meg a vírus továbbadása” – mondta a szakember. Nem csak koronavírusra gyanús vagy pozitív teszteredménnyel rendelkező gyermekágyasokra, hanem valamennyi szoptató kismamára vonatkozik az alapvető rendszabályok betartása: elengedhetetlen a gyakori és alapos kézmosás, valamint kötelező a sebészi szájmaszk viselése a cseppfertőzés elkerülése érdekében.

A szoptatás koronavírus-gyanú esetén is támogatandó
Fotó: Jose Luis Pelaez / Getty Images Hungary

„Vannak ajánlások, amelyek szerint a kismama alapos kézfertőtlenítés és az emlők lemosása után fejje le az anyatejet, és egy hozzátartozó etesse meg az újszülöttet. Hangsúlyozom, hogy a szoptatás, anyatejes táplálás koronavírusra pozitív gyermekágyas esetén növelheti az újszülött fertőzésének veszélyét, de a megfelelő rendszabályok betartása mellett ez minimalizálható. Amennyiben az újszülött mégis megfertőződik, nála tünetmentesség vagy enyhe tünetek várhatók. Fontos azonban azt is kiemelni, hogy a szoptatás, anyatejes táplálás számtalan előnnyel jár, mind az anya, mind az újszülöttje számára, így mindenképpen támogatandó” – fűzte hozzá dr. Keresztúri Attila. 

Mi várható a nőgyógyászatban, ha tartósan karantén alá kerülünk?

Mi lesz a rendszeres kontrollvizsgálatokkal, a terhesség alatti kötelező szűrésekkel? „Mivel terhesség mellett más kísérőbetegségek is kifejlődhetnek (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség), ezért ebben a járványügyi helyzetben is szükséges a rendszeres kontroll. Bizonyos esetekben elegendő lehet a telefonos, internetes felületen történő kapcsolattartás, de vannak olyan helyzetek, amikor a személyes megjelenés elengedhetetlen. Ilyenek például a terhesgondozás során javasolt ultrahangszűrések, a különböző okokból végzett vérvételek, a magzat méhen belüli állapotáról tájékoztató vizsgálatok. Ilyenkor személyes megjelenés alkalmával is tartsuk/tartassuk be a kellő távolságot, használjunk egyéni védőeszközöket” – javasolja a nőgyógyász. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Safi
Safi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.