A felnőttek többnyire könnyedén kibeszélik magukból a feszültségeiket, élményeiket, de hogyan oldják belső érzelmi konfliktusaikat a kisgyerekek, akiknek még nincs hozzá szókincsük?
Lelki egészségünk megőrzéséhez fontos, hogy a felgyülemlett belső érzelmi feszültségeinket valamilyen módon oldjuk, akár izgatottak, akár idegesek vagyunk. Élményeink feldolgozására legtöbben a kibeszélés módszerét választjuk: átmegyünk egy baráthoz, felhívjuk a szüleinket, vagy megírjuk messengeren a csajoknak. A beszélgetéssel kiengedjük magunkból a gőzt, kapunk egy kis együttérzést, elfogadást, levonjuk a következtetéseinket, és az élet mehet tovább. De mi van a kisgyerekekkel, akiknek még nincs meg a szókincsük ehhez? Ők hogyan oldják a saját belső feszültségeiket?
A kisgyerekeknek sem feszültségmentes az életük. Újként a sürgő-forgó világban sok olyan esemény éri őket, amire nincsenek felkészülve. Ezek az élmények pedig – akár pozitívak, akár negatívak – belső feszültséget okoznak. Egy egyszerű buborékfújás olyan nagy izgatottsággal és örömmel tud eltölteni egy hároméves gyereket, hogy legszívesebben kiugrana a bőréből, és pattogó gumilabdaként száguldana végig a szobán. Valamiféle önkontrollja mégis van, ezért csak sikolt és repdes, azaz belső feszültségének csak egy részét oldja, a váratlan élményt pedig még csak megéli, nem feldolgozza.
Hasonlóképpen történik ez egy negatív eseménynél. Képzeljünk el egy kisgyereket, aki éppen elmerülten játszik a vonatokkal. Fantáziavilágában éppen egy történet kellős közepén tart, amikor a felnőtt közli vele, hogy itt az ebédidő, ezért el kell pakolni a játékokat. Ez váratlanul éri, és nincs különösebb beleszólása a további eseményekbe. Kizökkentik a képzeletéből, szétszedik az általa összeillesztett játékdarabokat, amiktől még csak el sem tudott búcsúzni. Legszívesebben tombolna, üvöltene, sőt talán még harapna is, hogy oldódjon a belső feszültsége. Egy kétévesnél ez néha meg is történik. Ha van egy kis önkontrollja, ezeknek csak egy részét viszi véghez. Reagálhat impulzívan a történésekre, de az élmény feldolgozásához több időre van szüksége.
A kisgyerekeknek, fejletlen kommunikációs készségük miatt, más eszközökre van szükségük ahhoz, hogy az erős érzelmeket okozó élményeiket, tapasztalataikat feldolgozhassák. Ilyen eszköz a játék, a mese és a rajz. Ezek nélkül nincs kiegyensúlyozott és egészséges fejlődés.
#1 Játék
A játék a kisgyermekkor alapvető tevékenysége, jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Nem csak örömforrásként és kikapcsolódásként szolgál: a kisgyerekek spontán játékkal újraélhetik életük fontosabb eseményeit. Önindította játékuk során megismételhetik korábbi élményeiket úgy, hogy az már nem éri őket váratlanul. A valódi életben sokszor passzív szereplői a történéseknek, ami belső feszültséget okoz még egy örömteli élmény esetén is. Az újrajátszás által viszont már felkészülten, aktív résztvevőként élhetik át a korábban megtapasztaltakat. Már hatalmuk lesz a helyzet felett, ami segít az élmény átdolgozásában.
Egy kisgyerek, aki felhőtlen csintalansággal az arcán, de szófogadatlanul szalad a járdán a kereszteződés felé, valószínűleg megtapasztalja édesanyja ijedt, védelmező és hirtelen karrántását, ami feszültséget fog benne okozni. Miután nem tudja még értelmezni és kifejezni az érzelmeit, megjeleníti őket a játékában. Ennek egyik módja lehet például, hogy a babáját kézen fogva húzza a földön, és utánozza a szöveget, amit édesanyjától hallott az eset idején. Általa újra és újra átélheti az eseményt, megfigyelheti a saját érzelmeit, begyakorolhatja a hozzá illő nyelvezetet, és levonhatja a világ működésére vonatkozó következtetéseket. Feldolgozza a korábban átélt eseményt, és igyekszik megtanulni a leckét.
#2 Mese
A mély érzések, belső konfliktusok feldolgozásának másik fontos eszköze a mese. Az elaboráció (átalakítás) a gyerek számára szóban nem megfogalmazható érzéseket, átélt élményeket segít hatékony, értelmezhető formában elültetni. A mese egyfelől szókincset biztosít a gyerekeknek, segít a belső és külső történések megfogalmazásában és megértésében, másfelől a szereplőkkel történő azonosulás által lehetőséget ad nekik biztonságos környezetből betekintést nyerni különböző élethelyzetekbe. A gyerek ilyenkor megtapasztalhatja, hogy nincs egyedül a nehézségekkel, hogy a különböző érzések és élmények az élet részei, és nem kell tőlük tartani. A mesék segítenek az élet megismerésében, az együttérzés fejlesztésében, valamint eszközöket és szókincset adnak a hasonló helyzetek megoldására. A gyerekek gyakran választanak olyan mesét, amiben valamivel vagy valakivel azonosulni tudnak. Ez lehet maga a történet, a szereplők összetétele, a főhős érzései, gondolatai, vagy akár a mese hangulatvilága. Valami, ami hasonlít a gyerek életének egy vagy több komponensére. Ezek az összefüggések olykor nyilvánvalóak számunkra, máskor mélyebbek és rejtettebbek.
A mesék segítenek felkészíteni a gyerekeket a még át nem élt, vagy a már átélt események újbóli megtapasztalására, így legközelebb már nem éri váratlanul, és lesz kontrollja a helyzet és önmaga felett.
#3 Rajz
A rajz az önkifejezés egyik eszköze, ezért a gyerek aktuális élményeit, érzelmeit és indulatait is tükrözheti. Olyan tevékenység, amihez nem kellenek szavak, tehát nem hátrány a nyelvi fejletlenség. A megélt frusztrációt okozó események átültethetők a mozdulatokba és a színekbe. Saját kezében tartva a ceruzát, az önindította mozgások által a gyerek ismételten lehetőséget kap a helyzet irányítására. Ő döntheti el, hogy mi mi, mit csinál, hogyan érez. Így, az élmény újraélhető, értelmezhető és elhelyezhető az emberi élet „használati útmutatójában”, ami oldja a gyerek belső feszültségét. Így fejlődik napról napra, válik önállóvá, talpraesetté és kitartóvá a való életben.
A játék, a mese és a rajz tehát nélkülözhetetlen a gyerekek egészséges fejlődéséhez, ezért fontos, hogy időt és teret biztosítsunk hozzá a mindennapjainkban. Lényeges viszont, hogy ezek az eszközök csak abban az esetben oldják a gyerekek belső konfliktusait, akkor segítik az élet váratlan eseményeinek feldolgozását, ha önindítottan és spontánul jelennek meg. Nem szükséges hozzá a felnőttek irányítása, sőt! Fontosabb az elfogadásunk. Ne „javítsuk ki” a gyerekeink játékát mindaddig, amíg balesetveszély nem áll fenn! Ne mondjuk meg, mivel hogyan kell játszani, csak engedjük a gyereknek kifejezni önmagát a saját játékstílusával! Nem kell megijedni, hogy csak sötét színeket használ rajzolásnál, hogy a mesék negatív karaktereit szereti, vagy hogy nem „megfelelően” játszik egy tárggyal. Persze felfigyelni érdemes, hiszen általa megtudhatjuk, hogy milyen nehézségeken megy át éppen, és tudjuk őt annak megoldásában támogatni. Minden gyerek a felnőttek elfogadására és elismerésére vágyik. Mielőtt javítani akarnánk rajtuk, kapcsolódjunk hozzájuk! Ha megértjük, min mennek keresztül érzelmileg, megértjük, hogy mit miért csinálnak.
