5 alapjáték a gyerek első 3 évére, amit ne hagyj ki az otthoni készletből

Ne becsüljük le a régi korok játékait: lássuk meg a megunhatatlan alapjátékok előnyeit, mert biztos alapul szolgálnak a gyerekek egészséges fejlődéséhez.

Játékot venni a gyerekeknek egyszerűnek tűnő feladat. A játékgyárak tömegével gyártják az újabbnál újabb, nagyobbnál nagyobb és hangosabbnál hangosabb játékszereket. Mégsem könnyű a játékboltok zsúfolt polcain megtalálni azokat a termékeket, amelyek valóban megérik az árukat. Itt elsősorban nem a strapabírásukra gondolok – habár az sem utolsó szempont –, hanem arra, hogy mennyire támogatják a gyerek fejlődését. 

Manapság a játékok aranyárban vannak, ezért érdemes odafigyelnünk, hogy ha már horribilis összegeket adunk ki egy kiszemelt játékra, akkor olyat válasszunk, ami rendesen ki lesz használva, képes lesz lekötni a gyerek figyelmét, és lépést tud tartani a fejlődésével, vagyis lehetőség szerint többfunkciós és persze elnyűhetetlen.

A következő 5 játékot alapjátéknak nevezik, mert mindegyik komoly szerepet játszik a gyerekek fizikai, érzelmi, értelmi és szociális fejlődésében. Többségük egyszerűbb, mint gondolnánk, mégis az első 3 év során a gyerekek számára többnyire megunhatatlan. Ezek a játékok megfelelően stimulálják a kisgyerekek agyát, így támogatják az önindította mozgásukat, a fejlődésüket.

A labda nem csak focizásra jó
A labda nem csak focizásra jóSam Edwards / Getty Images Hungary

#1 Labda

A labdák fontos szerepet tölthetnek be már a csecsemők életében is. Formájuk, felületük és puhaságuk remek lehetőséget biztosít az apróságok számára, hogy fejlesszék látásukat, mozgásukat, és bővítsék a világról kialakított képüket. Már csecsemőkorban élvezetes markolászni, nyalogatni és rágcsálni egy szükségszerűen leeresztett labdát, a gyerek ugyanis így szerez információt a kezében tartott tárgyról. Megtapasztalja, hogy milyen a felülete, a tapintása, a fogása, a színe és persze az íze. Gyakorolja a saját testének irányítását és a mozdulatok összehangolását (kéz-szem koordináció). A labda legnagyobb izgalma, hogy gurul. Utánanyúlni, próbálni megfogni, szemmel követni a mozgását kihívást jelentő feladat egy kisgyereknek. Ennek a játéknak a nagyszerűsége továbbá abban rejlik, hogy ahogy nő a gyerek, úgy változhatnak a vele való feladatok is. Tehát általa a saját képességek, határok folyamatosan formálhatók. A gurítások, dobások, rúgások, elkapások után jöhetnek a labdavezetések is, mígnem már a vetődések, kivédések és fejelések sem okoznak gondot. Az izgalmakat mindig tovább lehet fokozni a labdák méret-, szín-, felület- és formabeli különbségével, vagy a játékszabályok megváltoztatásával.

#2 Baba

A babáknak is jelentős szerepük van a gyerekek fejlődésében. Komfortot adnak, lehetőséget a saját test mozgásszabályozásának gyakorlására és a társas szerepek, feladatok elsajátítására. Nemcsak a lányoknak van rá szükségük, hanem a fiúknak is.

A baba legalapvetőbb funkciója a komfort, a jó érzés, a nyugalom biztosítása. A puha anyagbabák, amikhez jó odabújni, a szülők közelségét, melegségét tudják pótolni vagy kiegészíteni. Átmeneti tárgyaknak is hívják őket, mert segítik, hogy a gyerek biztonságban érezze magát akkor is, ha a szülők nincsenek a közelben. Az átmeneti tárgyakkal érdemes nekünk is időt tölteni, mivel a magukba szívott illatunk a gyerek számára megnyugtató – és természetesen nem a parfümünkre van szükség, hanem a bőrünk illatára.

A fiúknak is szükségük van babára
A fiúknak is szükségük van babáraruizluquepaz / Getty Images Hungary

Ez az alapjáték is részt vesz a mozgásfejlődésben. Eleinte még az egyszerű megfogásuk, ölelésük, gyűrögetésük és dobálásuk is odafigyelést igényel. Ahogy aztán erősödnek a képességek, bonyolódnak a feladatok a babák etetésével, itatásával, öltöztetésével, altatásával és babakocsiban tologatásával. A mozdulatok elsajátításával és a mozgásszabályozás fejlődésével a szociális szerepek tanulgatására kerül a hangsúly. A gyerekek babákon gyakorolják azt, amit tőlünk látnak. Először csak ide-oda teszik a játékot, majd elkezdenek hozzá beszélni, végül pedig már számunkra is egyre felismerhetőbb utánzás látható. Megjelenik tehát a szerepjáték, a „mintha” játék, amely a gyerekek értelmi, érzelmi és szociális fejlődésére is hatással van. Erősödik a fantáziájuk, általa tanulják meg feldolgozni az élményeiket, kezelni az érzelmeiket, miközben a társadalmi szerepeket (anya, doktor stb,) és szokásokat is (étkezés, fésülködés, öltözködés stb.) megtanulják. Tehát a fiúknak legalább olyan fontos, hogy legyen babájuk, mint a lányoknak. Valószínűleg egyszerűbb formában és rövidebb ideig jelenik meg, de ugyanolyan jelentősége van náluk is.

Kezdetben figyeljünk oda, hogy mivel az első egy-két évben a gyerekek mindent a szájukba vesznek, olyan textíliákat válasszunk, amikben nem okoz nagyobb kárt a csócsálás.

#3 Játszókendő

A játszókendők úgyszintén részt vehetnek a gyermeki fejlődés támogatásában már akár csecsemőkortól. Fajtájuk viszont a balesetveszélyek elkerülése végett korosztályonként eltér. Kezdetben érdemes vastagabb anyagból, például plüssből készült, kisebb „kendőket” venni. 

A velük való játék fejleszti például az ujjmozgásokat. A játék során megerősödnek a kicsik apróbb izmai, amelyek szükségesek az önindította mozgások koordinálásához. Az összehangolt mozdulatok fejlesztése is hangsúlyt kap az adogatások révén, amiket a szem igyekszik egyre gördülékenyebben lekövetni. 

A színes kendők sok mindenre jók
A színes kendők sok mindenre jókLindsay Upson / Getty Images Hungary

Egy puha anyagú kendőből, amihez jó odabújni, könnyedén válhat átmeneti tárgy is, így elősegíti a gyerek biztonságérzetét, ami alapvető feltétele az egészséges fejlődésnek. A későbbiekben – kb. 2-2,5 éves kortól kezdve – már lehet nagyobb, valódi kendőket is biztosítani a gyerekek szabad játékához. Ez a korosztály imád átváltozni, öltözködni, kipróbálni, mi hogyan áll nekik, és gyakorolni, mit hogyan tudnak önállóan magukra aggatni. Fejleszti fantáziájukat, segíti függetlenedésüket. Előnye még ennek az alapjátéknak, hogy többfunkciós. Egy kendő bármikor lehet ruhadarab, haj, tenger, takaró, ejtőernyő vagy éppen leves. Változatos anyaguk, színük, méretük kimeríthetetlen lehetőséget biztosít a játékra. Ügyeljünk azonban arra, hogy sok esetben szükséges a felügyeletünk a balesetek elkerülésének érdekében.

#4 Képeskönyv

A mesék jelentik a gyerekszobák lelkét. A köztudattal ellentétben nemcsak a beszédfejlődést, a gondolkodást fejlesztik, hanem az érzelmek terén is nagy a jelentőségük. A mesevilág a gyerekek egyik eszköze arra, hogy élményeiket és érzelmeiket társadalmilag elfogadott módon feldolgozhassák. A mesék által kifejeződnek és oldódnak azok az erős érzelmek, feszültségek, amelyeket még a gyerekek maguk sem értenek, amikre még szavuk sincsen. 

Mindig az életkorának megfelelő könyvet válasszuk ki :)
Mindig az életkorának megfelelő könyvet válasszuk ki :)Emma Kim / Getty Images Hungary

Csecsemőkorban az egyszerű textil képeskönyvek javasoltak. A puha, színes, változatos textúrájú lapozók megfelelően stimulálják az érzékszerveket. A gyerekek felfigyelnek a gyűrögetés által létrejövő hangokra, a képen látható színekre, kontrasztokra és persze a ki nem felejtendő ízélményre. Az érzékszervek stimulálása serkenti az agyban kialakuló kapcsolatokat, vagyis fejleszti a gondolkodást, tágítja a világról alkotott képet. Mindezek mellett a mesélés szintén lehetőséget ad a szülőkkel való közös kommunikációra, ami a beszédfejlődés nélkülözhetetlen alappillére. Ennek fontosságát nem lehet kellőképpen hangsúlyozni. Az első pár évben tőlünk tanulják a szavakat, a képek jelentését és a mesélés rituáléját. Szüleivel megélni a mesebeli csodákat egy gyereknek valódi élményt jelent. Elköteleződése az irodalom iránt itt alapozódik meg.

A képeskönyvekre is igaz, hogy lépést tudnak tartani a gyerekek fejlődésével. A kezdetben szöveg nélküli egyrajzos oldalakat fokozatosan felválthatják a többszereplős, rövid szöveges mesék. A textilkönyveket követhetik a kemény, majd puha borítású mesekönyvek. Csak arra kell törekednünk, hogy mindig változatos legyen a készlet. Mindig válasszunk okosan. Az olvasás pedig legyen közös élmény a szülőkkel mindaddig, amíg a gyerek igényli.

#5 Mozgásfejlesztők

A mozgásfejlesztő játékokat alapvetően két kategória szerint csoportosíthatjuk: a fentebb már említett nagymozgásokat, illetve a finommozgásokat fejlesztőkre. Utóbbiakhoz alapvetően a művészeti eszközök (író-, festőeszközök) és az építők tartoznak. Nem kell, hogy bonyolult legyen, csak többfunkciós. Ilyen például a Lego Duplo (3 éves kor alatt a legó még túl apró nekik, balesetveszélyes), fa építőkockák, tüskés műanyag építők, vonatsínpálya, óriás-szivacsépítők stb. Itt is lehet variálni, ha szükség van rá, jó, ha a gyerekünk több változattal (anyagában, formájában eltérővel) is találkozik, de egyféle is megteszi a kellő hatást. Fejlődik a koordináció, a képzelőerő, a kézügyesség, és lehetőséget kapnak általa az önkifejezésre is, az élményeik újraélésére. Ne lepődjünk meg, hogy sokszor nem az építésen van a hangsúly, hanem a romboláson. Engedjünk teret annak is. 

Az építőjátékok fejlesztik a finommozgásokat
Az építőjátékok fejlesztik a finommozgásokatFatCamera / Getty Images Hungary


A nagymozgások fejlesztésére megfelelő játék lehet pár nagy mászószivacs, motor, futóbicikli, alagút vagy például a bili (tölcsérbeülő). Ezek az eszközök támogatják a gyerek nagymozgásaihoz szükséges koordináció és egyensúly fejlődését. Egyre ügyesebbekké, önállóbbakká és magabiztosabbakká válnak. Itt is elmondható, hogy érzelmeik szabályzására is hatással vannak. A gyerekek tele vannak energiával, amit a felnőttek világában sokszor vissza kell fojtaniuk. Szükségük van térre és időre, hogy ezek az energiák felszabadulhassanak. Még jellemzőbb, hogy a kisgyermekkorban kialakuló erős érzelmek a gyereket magát is megijesztik (hiszen még nem ismeri őket), és a nagymozgások által könnyebben megbirkózik velük. Különösképpen érvényes ez a fiúkra, de a lányoknál is így van, csak kevésbé feltűnő. 
Segítsünk a gyerekeinknek. Sok nehézségen mennek keresztül a fejlődésük folyamán, amivel mi gyakran nem is vagyunk tisztában – különben megértenénk, miért viselkednek úgy, ahogy.

Oszd meg másokkal is!
Mustra