Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Addig, amíg nemcsak rávágod, hogy „oké, legyen” vagy hogy „szó sem lehet róla”, hanem jól átgondolt, következetes válasz az az „igen” vagy a „nem” – és meg is magyarázod a döntésed okát –, nem kell attól tartanod, hogy átveszi a gyerek az irányítást, vagy hogy egy életre megutál.
Amikor gyereknevelési elvekről van szó, mind a szakirodalom, mind a populáris média előszeretettel hivatkozik a következetesség fontosságára, nem véletlenül: évtizedek kutatásai bizonyítják, hogy a konzekvens szülői magatartás a biztonságos szülő-gyerek kötődés, és ezáltal a gyerek egészséges lelki fejlődésének kulcstényezője. Mindezt a viselkedéskutatás is alátámasztja.
A különböző szabályoknak, a jutalmazásnak és büntetésnek – amit a gyerekek viselkedésének befolyásolása céljából alkalmazunk –, valamint a beleegyezéseknek és a nemet mondásoknak akkor van értelme, ha jól átlátható és kiszámítható ez a rendszer. A következetesség tehát a gyereknevelés szempontjából kritikus tényező. Rebecca Schrag Hershberg klinikai pszichológus és nevelési tanácsadó szerint a gond az, hogy sok jó szándékú, elhivatott szülő félreértelmezi, és ezért a gyakorlatban hibásan alkalmazza ezt a lényeges alapelvet.
A konzisztencia nem a tökéletesség szinonimája
– hangsúlyozza a szakember. Egy következetes szülő sem mindig, minden körülmények között következetes – vannak helyzetek, amikor nem tudunk megfelelni a kiépített struktúrának, és nincs is ezzel semmi baj, hiszen a szülő is csak ember.
Az az anyuka vagy apuka, aki egy-egy hiszti során végül csak enged a gyereke kívánságának – saját jófejsége vagy a világbéke megőrzése érdekében –, még nem ágyaz meg a nem biztonságos szülő-gyerek kötődésnek. Negatív kimenetele inkább a hosszú távon fennálló következetlenségnek és kiszámíthatatlanságnak szokott lenni.
„Kétségtelen, hogy a gyerek lelki fejlődése szempontjából az a legjobb, ha a felnőttek azt mondják, amit gondolnak, illetve komolyan gondolják mindazt, amit mondanak. Ám ez nem jelenti azt, hogy a felnőttek soha nem gondolhatják meg magukat, pláne akkor, ha a szülő-gyerek kapcsolat forog kockán. Más szóval: az igent mondás nem egyenlő a megadással, feladással, illetve kudarccal. Inkább csak egy egyszerű döntés a tengernyi közül, amit szülőként nap mint nap meg kell hoznunk” – magyarázza Schrag Hershberg.
Mit és hogyan mondjunk, amikor beadjuk a derekunkat?
Schrag Hershberg, akinek egyébként két kisfia van, azt tanácsolja, hogy legyünk átláthatók, és világosan fogalmazzuk meg, miért döntöttünk végül úgy, ahogy. Például amikor hajnalok hajnalán arra kér a négyéves, hogy töltsd tele vízzel a félig megüresedett poharát, amit egyenesen abszurdnak találsz, ráadásul hullafáradt vagy, és a világért sem szeretnéd, hogy felriadjon a kistesó, ezért csak belemész, magyarázd meg a reakciódat: „Azért gondoltam meg magam, hogy mindketten visszafeküdhessünk aludni, és az öcsédet se ébresszük fel, így végre mindannyian kipihenhetjük magunkat.” Ez a módszer ráadásul az átgondolt problémamegoldást mint jó példát is modellezi. Sokkal hatásosabb és célravezetőbb, mint annyit mondani: Oké, te győztél! Valószínűleg a következő éjjel nem fog kirángatni az ágyból a gyerek emiatt, de nem árt, ha felkészülsz egy újabb akcióra, az előbbihez hasonló forgatókönyvvel.
Kerüld a játszmákat
A lényeg tehát, hogy nem kell szégyellned vagy kudarcként megélned, amikor éppen úgy alakul, hogy engedned kell a gyerek akaratának. De hogy honnan tudhatjuk egyáltalán, mikor engedhetünk neki, és mikor nem? Sehonnan. Legalábbis biztosan soha nem tudhatjuk, azt azonban igen, hogy érdemes következetességre törekedni, és ebben azért van némi mozgásterünk.
„Helyzettől függ, hogy mi a megoldás: elég egyszerűen kitartani az eredeti „nem” mellett, esetleg az oldja meg a helyzetet, ha eltereljük a poronty figyelmét, és ahelyett, hogy idegesen várnánk, harmadszorra is fúj-e nyálbuborékot, belekezdünk valami más témába vagy játékba. De olyan is van, hogy valami szankciót kell kilátásba helyezni, és ha szükséges, beváltani. A lényeg az, hogy kerüljük el a játszmát: a szülő egyre idegesebb, mert a gyerek nem fogad szót, a csemete számára pedig ez maga a játék: kipróbálni, mi van, ha tizedszerre is csinálja” – véli Cziglán Karolina pszichológus.
A szakember szerint az idegesség mellett a könyörgés a másik kudarcra ítélt technika. Sok szülő tiltása inkább szorongó kérdésnek cseng, ez pedig olyan a gyerek számára, mint a fent vázolt, a mindent szabad álláspont. Mintha a szülő tőle várná a végső döntést, hogy akkor most számára elfogadható-e, hogy nem dobálhatja szét a nagyi díszpárnáit. Eleinte csak a szülőt frusztrálja a helyzet, ahogy ismételgeti, hogy Na, légyszi, ne csináld már!, aztán amikor kijön a sodrából, és elkiabálja magát vagy odacsap, akkor a gyerek fog megsértődni. Tegyük hozzá, jogosan, hiszen sokáig hagyta a szülő, aztán egyszer csak bedurvult. Ha egyszer kértük, és folytatja, akkor megfoghatjuk a kezét, elterelhetjük a figyelmét, ha szükséges, átvihetjük máshova.
A szülő-gyerek kapcsolat mindig mindenekfelett
Az, hogy soha, semmilyen körülmények között nem engedsz a negyvennyolcból, egyrészt lehetetlen küldetés, másrészt ez a hajthatatlan hozzáállás megkeserítheti a kapcsolatodat a gyerekkel. Márpedig, ahogy a szakemberek is mondják, az egészséges szülő-gyerek kapcsolat kialakítása és megőrzése a legfontosabb, amit mindig szem előtt kell tartani.
