Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Bár nagyon szeretnénk, hogy a gyerekeink jószívűek és másokkal törődők legyenek, valahogy elfelejtjük erre nevelni őket. Pedig a gondoskodás bennük van már egészen kicsi kortól. És több okunk is lehet arra, hogy melegszívűnek neveljük őket – még ha a világ a sikerességet többet is hangsúlyozza. Mik ezek az okok és hogyan csináljuk?
Anya, azt vettem észre, hogy mivel többnyire kedves vagyok másokhoz, meg igyekszem rendes lenni, ezért az osztálytársaim szeretnek. A múltkor is mindenki drukkolt nekem, amikor úsztam, és olyan jó volt ezt hallani. Még az is feltűnt, hogy ahogy jobban megismertem a kislányt, akit eddig kényeskedőnek gondoltam, rájöttem, hogy ő is aranyos és jó fej – fejtegette nekem a társas világról szerzett megfigyeléseit a zuhany alatt a kislányom. Persze nagyon büszke voltam rá, és a gondolatai remekül (ha nem is empirikusan, de anekdotisztikusan) példázzák Adam és Allison Sweet Grantnek a The Atlanticon megjelent gondolatait arról, hogy hogyan kellene nevelnünk a gyerekeinket.
Volt a Harvardon egy kutatás, amiből az látszott, hogy bár a szülők azt vallják, hogy a jószívűség és rendesség fontos értékek, mégsem ez megy át a gyerekeknek. Ők azt gondolják, hogy az egyéni előrejutás, a sikeresség a legfontosabb érték, sőt azt is hiszik, hogy ezt éppen a szüleik tanították meg nekik, mégpedig azzal, hogy erre figyelnek, a sikerekkel kapcsolatban kérdeznek, és a siker jeleinek örülnek.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
1979 és 2009 között szignifikánsan csökkent az amerikai egyetemi hallgatók körében az empátia, kevesebbet törődnek a náluk szerencsétlenebb helyzetben lévő társaik támogatásával, és kevésbé izgatja őket, ha azt tapasztalják, hogy valakivel inkorrekten bánnak.
Manapság kevesebbet segítünk
Az emberek konkrétan kevesebbet is segítenek, ezt mutatja egy híres kísérlet megismétlése – ami egyébként szerintem megint hibásan lett megtervezve, és beállhat azoknak a pszichológiai kísérleteknek a sorába, amelyekről kiderül, hogy nem megbízhatók. Azért leírom, mert az eredeti kísérlet tényleg egy a híresek közül.
Az eredetit a kísérlettervezési invenciózusságáról híres Stanley Milgramnek köszönhetjük: elhagyott több száz megcímzett, felbélyegzett levelet nagyvárosokban (könyvtárakban, kávézókban, itt-ott), és megszámolta, hogy hány levél érkezik meg végül annak köszönhetően, hogy a becsületes megtalálók bedobták egy postaládába, így segítve a számukra ismeretlen feladót és címzettet. Milgram ezt a csoportokkal szembeni előítéletek demonstrálására használta, de ez nekünk most mindegy, mert az ismétlésben semleges, személyes levelekről van szó, és csak az arány számít, hogy hányan segítenek. Márpedig 2001-ben 10 százalékkal többen adták fel a megtalált leveleket, mint 2011-ben (Amerikában, Kanadában az arány nem változott). Ha elfogadjuk a kutatók következtetését, akkor ez azt jelenti, hogy csökkent a segítőkészség tíz év alatt. (Szerintem meg eltűntek a postaládák az utcákról, és míg az ezredfordulón csak néhány sarkot kellett menni a levéllel a kezünkben, hogy bedobhassuk, addig tíz évvel később már jelentősen hosszabb túrát kellett megtenni egy postáig, akár áttervezve a napi útvonalat, így a két helyzet nem összevethető.)
Ha ez tehát nem is megbízható adat, van még olyan is, hogy az 1995 után születettek, bár azt gondolják, hogy fontos segíteni a rászorulóknak, kevesebb személyes felelősséget éreznek ezzel kapcsolatban.
A szülők a saját sikerességüket mérik a gyerek sikerével
A szerzők azt mondják, hogy a szülők saját szülői sikerességüket a gyerek boldogulásában, előmenetelében mérik, ezért hangsúlyozzák ezeket a dolgokat. Sok szülő például azt vallja, hogy neki nem kell beavatkoznia a gyerekek irigységből adódó csetepatéiba. Attól tartanak, hogy ha megteszik, akkor a gyerek nem tanul meg kiállni magáért, és jobban tartanak attól, hogy a gyerekük nem lesz képes majd nemet mondani, mint hogy nem lesz jószívű. Pedig, ahogy Granték írják, semmi ok nincs arra, hogy ne azt tanítsuk a gyerekeinknek, hogy törődjenek magukkal ÉS másokkal. Ha arra tanítod a gyerekeidet, hogy vegyék figyelembe mások érzéseit és igényeit, akkor ezt hol meg fogják tenni, hol nem. Ha következetes vagy, akkor ők is jobban emlékeznek majd rá, és megtapasztalhatják ennek a reciprocitását – vagyis hogy visszakapják a figyelmet másoktól.
Beszélgessetek a jószívűségről
Granték észrevették, hogy ők maguk is azt kérdezgetik a gyerekektől vacsoránál, hogy: Na és nyert a csapat? És hogy sikerült a dolgozat? Miután erre rájöttek, tudatosan figyeltek arra, hogy inkább olyanokat kérdezzenek, mint: Kinek segítettél ma? Mikor voltál udvarias mással? Eleinte mély hallgatás, vagy Jaj, nem jutott eszembe! volt a válasz, de később a gyerekek rátanultak a dologra, figyeltek arra, hogy legyen valami olyan kedves gesztusuk, amiről majd beszélhetnek, és tudatosabbá váltak benne.
Hogy ez miért jó?
A gyerekek alapvetően segítőkészek, már egyéves korukban, és később is az óvodáskor alatt. A legtöbb társadalom és vallás alapértéke a segítés, a szolidaritás, ami meg is van a gyerekekben, ha nem öljük ki belőlük.
Elég sok adat van arra, hogy a segítőkészség nemcsak szépelgés, hanem tényleg előnyére válik a gyerekeknek. Azok a fiúk, akik az oviban szívesebben segítettek az óvó néninek, harminc év múlva többet kerestek. A legjobb tanulmányi eredményű nyolcadikosok nem azok, akiknek harmadikban a legjobb jegyeik voltak, hanem akik a legsegítőkészebbek voltak a társaikkal és a tanárokkal. Ez amiatt is van, hogy a gyerekek kedvessége szerethetővé teszi őket, így könnyebb támogató kapcsolatokat kialakítaniuk a tanáraikkal és a többiekkel is.
De nem csak messzire nézve jó, ha valaki gyerekként jószívű. Egy kísérletben bölcsisek oszthatták meg a kapott halacskás kekszet egy plüssállattal, akinek jól láthatóan ízlett a dolog. Vagy megehették egymaguk az összeset. A videóra vett helyzetekben aztán elemezték a gyerekek arckifejezését, és azt találták, hogy jelentősen több örömre utaló arckifejezést mutattak azok a gyerekek, akik adtak a sajátjukból másnak. Idegtudósok kimutatták, hogy egy-egy jó cselekedet aktiválja az agy jutalmazó területét. A pszichológusok úgy hívják ezt az érzést, hogy helper’s high, azaz a segítő eufóriája. Darwin azt írta, azok a törzsek, amelyekben az emberek készek voltak segíteni egymásnak, legyőzték a többi törzset, ez volt a természetes szelekció.
Próbáljuk hát meg tudatosan erősíteni a gyerekekben az ösztönösen bennük lévő jószívűséget, törődést. Mindenki jobban jár így.
