Hogy lesz a gyerek kalandvágyó, de mégsem vakmerő?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyerekeknek szükségük van a kalandokra. Nemcsak azért, mert izgalmasak, hanem azért is, mert az idegrendszer, a mozgás fejlődése szempontjából nagyon hasznosak. Egyszerűen szükségük van rá, hogy pörögjenek a hintával, egyensúlyozzanak a járdaszegélyen, fejjel lefelé lógjanak a mászókáról, vagy épp a kormányt elengedve biciklizzenek.

Szülőként persze ez komoly próbatétel, ezért aztán vannak, akik az első pillanatban beavatkoznak, inkább biztonságba helyezik a gyereket. Pedig ezzel csak ártanak, különösen, ha babakorban fogják vissza a gyereküket, mert ami kimaradt, azt nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk utólag pótolni. Tehát valójában azzal teszünk jót, ha engedjük kísérletezni, mert így ismeri meg a testét és a képességeit – írja a Fatherly.

Legyen biztonságos a környezet!

A gyerekek kíváncsiak, és szeretnek mindent felfedezni a házban, ezért az a legjobb, ha minden általuk elérhető helyiséget gyerekbiztossá teszünk. Tegyük el a polcokról a törékeny dolgokat, helyezzük át a növényeket (különösen a mérgezőket), az evőeszközös fiókra tegyünk gyerekzárat, és a konnektorokba is tegyünk biztonsági dugót. Nagyjából 3 éves korig lesz ezekre szükség, akkor lesz már elég nagy a gyerek ahhoz, hogy megértse, vannak dolgok, amelyek veszélyesek számára.

Engedd felfedezni!

Ha azt szeretnéd, hogy magabiztos legyen, ne rettenjen meg az új helyzetektől, akkor engedd meg neki, hogy felfedezze a házat, a játszóteret. A korlátozások helyett inkább biztassuk és támogassuk – természetesen csak akkor, ha biztonságos. Az állandó „fejezd be”, „ne csináld”, „mássz le onnan” helyett inkább legyünk a közelben, hogy be tudjunk avatkozni, ha szükséges.

Akkor tanulja meg a saját képességeit és határait, ha engeded próbálkozni
Fotó: Richard Drury / Getty Images Hungary

Ne dramatizáld túl az apró sérüléseket!

Rossz látni, ha elesik és megüti magát, de fontos, hogy az ilyen eseteket ne reagáljuk túl, mert általában ezek nem súlyos sérülések. Ne rohanjunk oda azonnal, hanem várjuk meg, hogy ő hogyan reagál. Lehet, hogy csak körbenéz, leporolja magát, és már szalad is tovább. 

Mindenféle kalandra szükség van

Vannak gyerekek, akiknek egy kalandpark jelenti az izgalmat, míg másoknak az, ha új emberrel találkoznak, esetleg egy olyan közösségbe csöppennek, ahol nem ismernek mindenkit. Tehát a fizikai kalandok mellett ne feledkezzünk meg a szociálisakról sem. Felnőttként ezekre a tapasztalatokra is nagy szüksége lesz.

Mutasd meg, hogy nem is ijesztő!

Ha fél valamitől, akkor ezen próbáljunk meg változtatni, de természetesen csak apránként. Ha például fél a lovaktól, akkor vigyük el állatsimogatóba, ahol vannak pónik, hogy lássa, nem bántanak. Ha pedig velük megbarátkozott, akkor jöhetnek a nagyobb lovak. A végén még az is lehet, hogy fel akar rájuk ülni. A lényeg, hogy lássa: amitől először megijedt, az lehet, hogy nem is olyan félelmetes, és ez segít neki abban, hogy felnőttként rugalmasabb legyen.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.