Azt hitted, a cukortól felpörög a gyerek? Tévedtél. Sőt

Olvasási idő kb. 2 perc

Bár évtizedek óta biztosak benne a szülők, most megdőlni látszik az elmélet, miszerint felpörög a gyerek, ha édességet eszik. Sőt, a legfrissebb eredmények szerint az emberek ennek épp az ellenkezőjét tapasztalják: fáradtak és tompák lesznek.

A Medium számolt be arról a tanulmányról, amely 31 kísérlet metaanalízise alapján készült, azaz a kutatók 31 korábbi kísérlet eredményeit elemezték és vetették össze, így közel 1300 ember esetében vizsgálták, hogyan hat a cukor a hangulatukra, miként befolyásolja a harag, az éberség, a depresszió vagy a fáradtság mértékét.

Semmi hatása? 

Az eredmények szerint a cukorfogyasztás gyakorlatilag nincs hatással az emberek viselkedésére és közérzetére. A cukortól nem lesz több energiánk, nem befolyásolja a gondolkodásunkat, és a kutatók szerint a sportteljesítményünk sem javul. Épp ellenkezőleg: az eredmények szerint fáradtabbak lettek azok az emberek, akik cukrot fogyasztottak, mint azok, akik placebót.

A tanulmány szerint a cukorfogyasztást követő 60 percben csökken az emberek ébersége, 30 percen belül pedig fáradtabbnak érezték magukat az alanyok. Konstantinos Mantantzis, a kutatás vezetője szerint a cukorfogyasztást övező mítosz még mindig nagyban befolyásolja az emberek viselkedését, hiszen sokan várják, hogy jobb kedvük vagy több energiájuk lesz, miután édességet fogyasztanak.

Nyami!
Fotó: ruizluquepaz / Getty Images Hungary

Hogyan maradt akkor mégis életben az elmélet ennyi generáción keresztül?

Dr. Jody Dushay endokrinológus szerint a gyerekek csupán izgatottá válnak, ha édességet vagy cukrot kapnak, hiszen örülnek neki. Ezt azonban nem kellene összekeverni például a hiperaktivitással. Michael Breus klinikai szakpszichológus a cukorfogyasztás és az alvás közötti kapcsolatot vizsgálja. Szerinte a cukor hatása leginkább a fogyasztás időpontjával függ össze. Vannak olyan szerencsés emberek, akik nyugodt szívvel ehetnek bármikor édességet, az anyagcseréjük szuperül működik, másoknak viszont a kései órákban már nem ajánlott, mert sokszor rossz közérzet, súlygyarapodás lesz az esti nasizás következménye.

Mindezek tudatában érdemes átgondolni mindent, amit eddig a cukor fogyasztásáról gondoltunk, és még több figyelmet fordítani a tudatos fogyasztásra és az egészséges táplálkozásra.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.