Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ahány ház, annyi szokás, és ha gyereknevelésről van szó, a szokásosnál is szélesebb a paletta. Az otthonról hozott minták, a szüleink elképzeléseivel homlokegyenest szembeforduló saját utak, a hagyományok és a körülöttünk épp átalakuló világ mind hatással vannak arra, ahogyan gyerekeink neveléséről gondolkodunk.
Nem vagyunk egyformák abban sem, ahogy a szeretetünket kifejezzük. Vannak családok, ahol egy támogató hátbaveregetés a szeretetteljes érintkezés netovábbja, és olyanok is, ahol fiatalok és idősek, férfiak és nők rendszeresen ölelkeznek és pusziszkodnak. Te mit szólsz, amikor azt látod, hogy egy anyuka vagy apuka a kisgyerekét szájrapuszival köszönti? Kedves gesztusnak találod vagy felháborodsz?
Mi is az a puszi?
Kultúránkban az arcra adott puszi széles körben elterjedt üdvözlési forma, családtagok, közeli barátok, rég nem látott jó ismerősök gyakran köszöntik egymást a másik képére adott cuppanóssal. Bár mindez az arcok közelsége, a száj és a másik bőrének érintkezése miatt tulajdonképpen meglehetősen intim gesztus is lehetne, ma már nem tulajdonítunk neki ilyen jelentőséget.
A szájrapuszit azonban sokan a szerelmesek közötti érintkezés egyik könnyed formájának, az arcra adott változatnál jóval intimebb gesztusnak tartják, így sokakat meglep, ha szülő és gyereke között látnak elcsattanni ilyet.
Te is kérdeznél?
Van olyan téma, ami erősen foglalkoztat, és amivel kapcsolatban már régen el szeretnéd mondani a véleményed?
Írd meg nekünk, és legyen a te kérdésed a hét kérdése! Ötletedet a balazs.barbara@divany.hu címre várjuk, és ha bennünket is megmozgat, a hét kérdése rovatunkban a többi olvasónak is bemutatjuk.
Tévednek, akik az hiszik, hogy ez valami új keletű dolog. Nemcsak hogy sok olyan kultúra van, ahol ma is elfogadott ez a forma gyerek és szülő között (és látunk ilyesmit férfitársaságban is), de egyes elméletek szerint az egész szájrapuszi-história is a szülők és a gyerekeik közötti érintkezésből fejlődött ki. Voltak ugyanis olyan történelmi korok, amikor a kisbabák számára nem gépek vagy bébiételgyártók készítették elő a pépeket, hanem édesanyjuk rágta elő a falatot. Sőt, néhány évvel ezelőtt egy nagyon is mai színésznő, Alicia Silverstone került reflektorfénybe azzal, hogy elmondta, ő ma is így készíti elő gyerekének az ételt.
Az állatvilágban is rengeteg példát látunk arra, hogy egy szülő a puszihoz hasonlóan kedveskedik vagy segít a kicsinyének: egy sor emlős nyalja például tisztára vagy kurkássza szájjal is a kölykét. Az emberi puszi szeretetet, biztonságot és törődést fejez ki, és sokak szerint szinte mindegy, hogy arcra vagy szájra kerül-e épp.
Miért a szájrapuszi?
Azok között, akik a gyerekük szájára is nyomnak egy-egy cuppanósat, sokan vannak olyanok, akik egyszerűen maguk is ezt szokták meg gyerekkorukban, és emiatt nem is látnak ebben semmi kivetnivalót. Sőt, nehezményezik, amikor mások rosszallóan méregetik őket: pontosan tudják, hogy nincs ebben semmiféle rossz, pláne hátsó szándék, és ettől még ők is éppen olyan szülők, mint mások.
És hogy miért adnak épp ide, ha arcra is adhatnának? Mert kellemes, szeretetteli érzés, mondják, és mert annyi minden hasonlót csinálunk amúgy is a gyerekünkkel, amíg még kicsi. Sokszor a feje búbjától a talpáig összepuszilgatjuk, miért lenne bármi kivetnivaló épp ebben? Az ellenzők szerint viszont igenis van különbség: míg a popsira, hasra adott puszi többnyire a négy fal között történik, és csak csecsemőkorában tekinthető bevett szokásnak, a szájrapuszit sokan nagy nyilvánosság és még óvodás, akár kisiskolás gyerekeik esetében is alkalmazzák.
Akkor mégis mi a baj?
Azok, akik ellenzik a szülők és a gyerekek közötti szájrapuszit, szigorúan fogalmaznak: azt mondják, hogy ezzel egy felnőtt, erotikus töltetű kapcsolatban szokásos üdvözlési formát visznek át a családi érintkezés területére, és ez „nem egészséges”, sőt ártalmas a gyerekre nézve. Sokan érvelnek azzal is, hogy mivel a gyerekünk szájára puszit adni a mi kultúránkban egyszerűen nem szokás, az a gyerek, akit így köszöntenek a szülei, kellemetlenül érezheti magát mások előtt.
Ráadásul arra is figyelmeztetnek: fontos, hogy a gyerekek számára egyértelműen elkülönüljenek a semleges, pusztán szeretetteljes gesztusok azoktól, amelyekben már szexuális töltet is van. Ők attól tartanak, hogy nehezebben húzza meg a még okés és a már kényelmetlen közötti határt egy esetleg rossz szándékú felnőttel szemben az, aki otthon úgy tanulta, hogy egy ilyen gesztus előfordul gyerek és felnőtt biztonságos kapcsolatában is.
A szájrapuszisok szerint viszont mindez magánügy, és rossz az, aki rosszra gondol. Ők úgy látják: nem ők, hanem az a felnőtt beteg, aki szülő és gyereke ilyetén üdvözlésébe kedves, szeretetteljes gesztusnál többet lát bele.
Csak egy bizonyos életkorig?
Sokan gondolnak a szájrapuszira úgy, mint olyan dologra, ami egy bizonyos életkorig belefér, utána pedig egyszerűen elhagyható/elhagyandó. Hasonlóan például a cumik vagy az átmeneti tárgyak megítéléséhez, sokan erről is úgy gondolkodnak, hogy a gyerek kisebb koráig rendben van, később pedig egyszerűen le lehet majd szokni róla. (Abban azért a legtöbben egyetértenek, hogy egy iskolás gyerek már biztosan nem szeretne szájrapuszival köszönni a szüleinek).
De ez csak újabb muníció az ellenzők számára: szerintük ha ezt a gesztust még az azt gyakorlók is úgy ítélik meg, mint amit majd ki kell nőni, nem is érdemes erre rászoktatni a gyereket, mert csak felesleges nehézséget okozunk magunknak és neki is, amikor átjön az átállás ideje. Kiemelik azt is, hogy nagyon nehéz pontosan meghatározni, meddig oké, és mikortól nem oké ez a fajta köszöntés. Egyévesen még igen, de kétéves kortól már necces? Vagy simán belefér még oviban is?
Ők úgy gondolják, bármilyen szokást is szeretnénk kialakítani a gyerekünkben, eleve úgy kell elkezdeni a dolgot, ahogy később folytatni szeretnénk. Szerintük például egy óvodás gyerek számára, aki épp szülői minták belsővé tételével van elfoglalva, fontos látni, hogy vannak különbségek abban, ahogy a szülei egymáshoz és ahogy őhozzá közelednek.
Vihar a biliben?
Aztán vannak azok, akik szerint nem kell ekkora feneket keríteni ennek a dolognak, mert olyat azért nagyon ritkán látni, hogy valaki még az érettségi évében is a szülei között aludjon, anyatejjel táplálkozzon, vagy szájrapuszival búcsúzzon tőlük, mint ahogy arra sincsen semmilyen bizonyíték, hogy a szülők puszilkodási szokásai és a gyerekek (pszicho)szexuális fejlődése között bármilyen kapcsolat állna fenn.
Erre a válasz, hogy bár a szájrapuszit is kinövi idővel a gyerek, de míg az anyatejes táplálás vagy a szülők biztonságos közelsége bizonyos életszakaszokban létszükséglet, a szájrapuszi soha nem az.
És te mit gondolsz? Mehet a szájrapuszi?
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:
