Az 50 az új 40, már ami a gyermekvállalást illeti

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy friss izraeli kutatás eredményei szerint 50 év felett pont olyan biztonságos szülni, mint a 40-en túliaknak, ráadásul a születendő gyermek számára sem kockázatosabb.

A kutatás az 50 éven felüli nők terhességi komplikációit vizsgálta abból a szempontból, hogy a fiatalabb anyákhoz képest van-e különbség, illetve növekszik-e az esetlegesen felmerülő problémák kockázata. Az eredményeket a Study Finds osztotta meg velünk.

Plusz tíz év

A negevi Ben-Gurion Egyetem és a Soroka Egyetemi Kórház kutatói közel 243 000 szülés előtt álló nőt vizsgáltak. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy ugyanolyan biztonságos egy 50 feletti nő számára a terhesség, mint 40-es társainak.

„Kiderült, hogy a gyermekvállalás tekintetében az 50 az új 40” – jelentette ki dr. Eyal Sheiner, a Sokora kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának igazgatója. „Ezzel együtt az egészségügynek fel kell készülnie arra, hogy egyre több nő vállal gyermeket ötven felett is” – tette hozzá.

Sokak számára nagy öröm ez!
Fotó: SelectStock / Getty Images Hungary

Biztató eredmények

Sheiner és csapata pontosan 242 771 esetet elemzett, így hasonlította össze a 40-nél fiatalabb és idősebb nők adatait, különös tekintettel a terhesség során fellépő komplikációk kockázataira. A leggyakrabban felmerülő tényezők közé tartozik a koraszülés, a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás vagy a császármetszés. Szintén figyelemmel kísérték, hogy a csecsemő milyen fizikai állapotban születik, mekkora a halandóság aránya, valamint veszélyes volt-e a szülés.

A vizsgált terhességek 97 százalékában az anya 40 évnél fiatalabb volt, 8000 nő 40-45 év közötti, 558 anya tartozott a 45-50 éves korosztályba, és csupán 68 olyan esetet rögzítettek, amikor az anya 50 évnél idősebb volt. A kutatók megállapították, hogy a különböző komplikációk kockázata ugyan magasabb a 40 év feletti nők esetében, de nincs különbség aközött, hogy valaki 40 vagy 50 éves korában vállal gyereket. Annak ellenére, hogy az eredmények több nő számára megnyugvást jelenthetnek, a kutatók szerint fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a 40 éven felüli nők terhességét különös figyelemmel kell kísérni, az 50 éven felüliek esetében pedig erre még jobban oda kell figyelni.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.