Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem vagyunk egyformák. Valakinek teljesen oké, hogy a boltban megszomjazva kinyit egy üdítőt, és magától értetődik, hogy az előbb kerek szemekkel kérlelő, majd teli torokból hisztiző gyereknek felbont egy rudit – úgyis kifizetik majd. Mások számára viszont már az ötlet is hajmeresztő, ők ugyan hozzá nem nyúlnának olyasmihez, ami nem az övék. De hol az igazság?
Nagyobb boltokban mindennapos, hogy a kasszaszalagra már megbontott termékek is (üres túró rudis papír, fél kiflit is tartalmazó zacsi) felkerülnek egy rövid, „volt két ilyen is” vagy „egyet már megettünk” kommentár kíséretében – a bolti nassolók nagy többsége kifizeti, amit elmajszolt. De ezzel akkor minden oké? Csak akkor van baj, ha elmarad a fizetés? Szerinted?
Kik és miért nassolnak?
Bár a felnőttek között is sokan vannak, akik rögtön megkóstolják, amit megkívánnak, elsősorban kisgyerekes szülők szoktak már megbontott termékekért is fizetni a kasszánál. Hogy miért? Egy-egy nagyobb bevásárlás egy hipermarketben akár 1-1,5 óráig is eltarthat, és ha a szülő kénytelen magával vinni a gyerekét (van az a helyzet), akkor elég nagy a valószínűsége, hogy egy totyogó hamar elunja magát, megéhezik, megszomjazik, végül hisztizni kezd.
Ezek tulajdonképpen teljesen normális reakciók egy 1-2-3 éves gyerektől. Számára a hosszas bevásárlókocsiban ülés kényelmetlen és unalmas, miközben a boltok polcai csábító termékektől roskadoznak, a rágcsálás pedig – ezt mi, felnőttek is nagyon jól tudjuk, nemcsak éhség, de unalom és szomorúság ellen is jól szokott működni. De ez vajon elég ok arra, hogy megszegjük a legalapvetőbb szabályokat?
Mit tanul belőle?
Az, hogy nem vesszük el azt, ami nem a miénk, elég univerzális szabály még akkor is, ha a sokat emlegetett fél kiflivel még nem fizetés esetén sem okozunk jelentős anyagi kárt. A vaskalapos szigor („ez lopás, bűncselekmény, legalábbis szabálysértés, vesszenek a kóstolók”) és a teljes erkölcsi relativizmus (jaj, hát csak egy kifli, és amúgy is gyerek, tőlem többet lop a multi, tízezreket hagyok a kasszánál) között jó, ha középutat próbálunk keresni, amikor véleményt alkotunk.
Azok, akik ellenzik az effajta rágcsálást, joggal teszik fel a kérdést, hogy vajon mit tanul meg abból a gyerek, ha azt tapasztalja, hogy az ő (vagy az őt nevelő felnőtt) aktuális vágyai (kéne egy rudi) felülírják a legalapvetőbb közösségi szabályokat (a bolti áru akkor lesz a miénk, ha kifizettük). Később majd a társai játékát, még később a boltban magát kellető pólót veszi el csak úgy?
Azok, akik szerint rendben van a bolti rágcsa, szintén nem tévednek, amikor rávilágítanak, hogy azért nem kétéves korban dől el, hogy felnőttként ki hogyan viszonyul majd a magántulajdonhoz, és egyébként is, majd 4-5-6 éves korban már lesz „annyi esze” a gyereknek, hogy megértse, nem lehet csak úgy eszegetni a boltban, bőven elég majd akkor megbeszélni ezt vele. Tény, hogy belátóbb lesz akkor.
Olyanok is vannak, akiket különösebben nem bosszant mások eszegetése, de halkan azért jelzik: a helyes szokások kialakítását nem lehet elég korán kezdeni, és ha például nem szeretnénk, hogy az iskolai menzán még a haverjai is megrökönyödjenek, hogy eszik a gyerekünk, érdemes már az elejétől a gyerek fejlettségének és képességeinek megfelelő elvárásokat támasztani. Ők a bolti késleltetést nevelési lehetőségnek tekintik, szerintük jó alkalom ez arra, hogy a gyerek megtanulja, nem elégíthető ki minden kívánság azonnal.
Kié a rudi?
Ha nem is a szupermarketben szeretnénk a gyerekünk erkölcsi fejlődéséről gondoskodni, akkor is marad még aggály bőven. Akár tetszik, akár nem, a boltban kapható termékek csak akkor lesznek a mieink, ha kifizetjük őket, emelik ki az ellenzők. Ha előtte nyitjuk ki, rongálunk és/vagy jogtalanul fogyasztunk, még akkor is, ha a rudi/fél kifli kontextusába helyezve ez megmosolyogtatóan is hat.
És az aggályoskodókban további kérdések merülnek fel. Mi van akkor, ha a pénztárnál jövök rá, hogy otthon hagytam a pénztárcámat, nem találom a bankkártyámat, vagy valami más ok miatt nem tudok fizetni? Eleve elég ciki a helyzet, de ha ott van az is, hogy bocsi, de megittunk egy szívószálast és elfogyott két müzliszelet is, akkor lehet, hogy megnyílik alattunk a föld.
És a biztonsági őr, aki eleve „ki van hegyezve” az eszegetésre, mert napi szinten komoly összegeteket nassolnak össze a végül nem fizetők? Mi van, ha egyszer hozzánk is odasétál, és rákérdez arra az ártatlan rudira. Mondhatjuk, hogy ki akartuk fizetni, de mégis...
A gyerek az első
Azok, aki rendszeresen nassolnak a boltban, sokszor hangsúlyozzák, hogy egy kisgyerek életkorából adódóan nem tudja úgy késleltetni a szükségleteit, mint egy felnőtt, és hogy szabály ide, magántulajdon oda, ők bizony nem fogják hagyni éhezni, szomjazni, amikor hektószám áll a boltban a gyerek kedvenc üdítője, a tornyokat pedig pont a libling csokijából készítették. Azt is mondják, közérdek, hogy valamivel betömjék a srácuk száját, mert senkinek sem hiányzik a félórás hiszti.
Mindemellett tény, hogy a boltban direkt a gyerekek szemmagasságában helyezik el a számukra legcsábítóbb dolgokat, és nem véletlen az sem, hogy épp a kassza elé (ahol már egyébként is eszkalálódni szokott a fáradsággal súlyosbított hiszti) további csábos apróságokat tesznek ki. Ki tud ellenállni?
Az ellentábor szerint bárki, aki akar, vagy akinek ezt tanítják a szülei. Ők azt mondják, hogy nem éhesen kell boltba menni (állítólag van olyan gyermektelen ember, aki ismer olyan apukát, aki hallott olyan anyukáról, akinek mindig sikerül étkezés utánra időzítenie a boltozást), és azt is kérik, hogy ha már mindenképpen enni/inni kell, legalább a sajátunkból gazdálkodjunk.
Kisgyerekes szülőként akár játszóra, akár a szomszédba megy az ember, jellemzően van nála valamilyen enni-innivaló. A nem bontogatók szerint jó lenne, ha a boltban (ahol egyébként eleve nem is szabadna enni), csak egy szabályt szegnénk meg: nem vennénk feleslegesen beműanyagozott üdítőt és csokit, hanem a hazaival tömnénk be a gyerekünk száját.
És a felnőttek?
Nem csak gyerekek lehetnek ám imposztorok. Tinik és felnőttek közt is szép számmal akadnak, akik már a boltban beleeszegetnek/iszogatnak abba, amit még nem vettek meg. Ők sokszor abból nyernek erkölcsi igazolást, hogy a boltban evő, de még ki sem fizető többiekhez hasonlítják magukat. Szerintük az, hogy ennek „itthon nincs meg a kultúrája” annak köszönhető, hogy sokan fizetés nélkül reggeliznek vagy tízóraiznak a boltban. Hogy másutt hogy megy ez, arról nincs információnk, de a napi szinten több tízezres kárt okozó felbontogatókról és bolti villásreggelizőkről szóló sztorikat megerősítik a kereskedelemben dolgozók.
A felnőttek sokszor hivatkoznak arra is, hogy a hiperek eleve nem kérhetnek rajtuk számon egy 1-2 száz forintos tételt, amikor egy nagybevásárláskor harminc-/negyven-/ötvenezreket hagynak ott. Az ellenzők válasza a fentiekre az, hogy hiba lenne a teljesen abnormális viselkedésből kiindulva a kevésbé rosszat jónak ismernünk el. Szerintük ez a Robin Hood-szemlélet (gazdagtól, banktól, hiperből lopni – pláne csak előleget felvenni – nem olyan nagy bűn), utoljára a Viszkisnek állt jól…
Kivételek
Apró betű, kivétel és különleges helyzet mindig van. Megtörténhet, hogy egy felnőtt rosszul lesz, kismamát kerülget ájulás. Vagy tényleg negyven fok van, és egyszerűen muszáj vizet adni a gyereknek – azt még az ellenzők is elismerik, hogy ilyenkor felülíródnak a szabályok. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy a bontogatók jellemzően nem a cukorsokkos és ájulás közeli állapotban lévő emberek szoktak lenni, és a kivételes esetek itt is csak erősítik a szabályt: nem esszük/isszuk meg a másét, amíg ki nem fizettük.
Végül sokan vannak azok is, akiket nem is feltétlenül a fizetés előtti étkezés ténye aggaszt, hanem az a keresetlen egyszerűség, amivel ezt a rágcsálók megteszik, főleg a nagyobb boltokban. Mintha teljesen természetes lenne, hogy bármit meg lehet kóstolni a polcról. Ők úgy gondolják, hogy amellett, hogy alapból nem kellene a boltban rágcsálni, még vészhelyzet esetén is illik szólni, hogy hahó, én ezt most megenném...
Szimbolikus
Boltban evés vagy nem evés: sokak számára lényegtelen, mások számára elvi kérdés, aminek a kapcsán vérre menő viták alakulnak ki, amelyekben mindenki meg van győződve a maga igazáról. A különböző fórumokban akár a rágcsálás (nem neveljük a gyereket), akár az önmegtartóztatás (éheztetjük a gyereket) elég lehet a rossz anya címke beszerzéséhez. Te mit gondolsz, mi a helyes ezekben a helyzetekben?
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik. Kíváncsian várjuk a véleményedet!
