Néhány évtizede még a jómódúak kiváltsága volt, mára azonban már általános lett az amerikai családok körében az intenzív gyereknevelés. Ez azonban rengeteg erőforrást igényel a szülő részéről, és nem mindenki képes tartani a lépést.
A felső középosztálybeli amerikai családoknál már legalább egy generáció óta gyakori az a gyermeknevelési stílus, amit felügyelt és ingergazdag játék, rengeteg különóra, és gyakori mély beszélgetések jellemeznek, ahol a gyermek megoszthatja a szülővel az érzéseit és a gondolatait. Egy friss kutatás szerint napjainkban ez a filozófia már sokkal szélesebb körben, társadalmi osztálytól függetlenül elterjedt, írja az Atlantic.
A kutatók durván 3600, 8 és 10 év közötti gyermekes szülőt kérdeztek meg, akik mind demográfiailag, mind gazdaságilag jól reprezentálták a teljes amerikai populációt. Az eredményekből pedig kiderült, hogy már nemcsak a jómódúak, hanem mindenki az intenzív gyermeknevelés elveit követi. Nehéz meghatározni, hogy pontosan mikor vált ez az átlagossá az amerikai családok körében, de úgy fest, hogy ez a fajta megközelítés csak növeli az egyenlőtlenséget a gyerekek között.
Az intenzív gyereknevelést az 1990-es és 2000-es években írta le két szociológus, Sharon Hays és Anette Lareau. Lareau összehangolt művelésnek nevezte az irányzatot, szemben az úgynevezett természetes növekedéssel, mely elsősorban a munkásosztálybeli és szegényebb családokra volt jellemző, akik sokkal kevésbé avatkoztak bele a gyerek életébe. Joggal vetődik fel ezek után a kérdés, hogy vajon a szegényebb családok mást gondolnak-e arról, hogy mitől lesz valaki jó szülő, vagy egyszerűen az anyagi lehetőségeik miatt nem tudják azokat az elveket követni, amit helyesnek tartanak.
Mindenki sikeres jövőt szeretne a gyermekének
Patrick Ishizuka, a Cornell Egyetem munkatársa által készített tavalyi kutatás eredményeiből az derül ki, hogy bár a gyereknevelési stílusok a különböző társadalmi osztályokban mások, a szülői hozzáállás (vagyis, hogy mit gondolnak, mit kellene tenniük) ugyanaz. Mivel az intenzív gyereknevelés nagyon pénz- és időigényes, ezért valószínű, hogy ezeknek a hiánya magyarázza az osztályok között megfigyelhető különbséget. A szegénység pedig nemcsak a különórákat limitálja, de hatalmas stresszforrás is a szülők számára, ami befolyásolhatja a türelmüket, a figyelmüket és az energiáikat a gyerekek felé.
Az intenzív gyereknevelés vélhetően a szülők aggodalmaiból született, hogy biztosítsák a gyerekük számára a jó oktatást és sikeres jövőt. Egyre több család kezdte átvenni ezt a fajta megközelítést, és mára ez lett az általános filozófia a gyereknevelésben. A jövőre nézve ugyanakkor komoly veszélyeket rejt, ugyanis növelheti az egyenlőtlenséget az elkövetkező generációk között.
Könnyű túlzásba vinni
Sok gyerek fog felnőttként profitálni abból, ha ezekkel a módszerekkel nevelik, ugyanakkor az állandó szülői jelenlét elbizonytalaníthatja a gyereket, a rengeteg különórától pedig túlhajszolt lehet. Sőt, a túlbuzgó szülők gyerekeinél nagyobb valószínűsége a későbbi depressziónak, és annak, hogy elégedetlenek lesznek az életükkel. De a szülői oldalt is megviselheti ez a módszer, különösen az anyák esetében, akik majd attól rettegnek, hogy nem tesznek eleget a gyerekük jövőjéért.
Ezen aggodalmak miatt vannak szülők, akik elkezdtek eltávolodni az intenzív irányzattól, és sokkal szabadelvűbben, folyamatos kontroll nélkül nevelik a gyermekeiket. Ennek a társadalmi megítélése ugyanakkor kettős: fehér bőrű vagy gazdag családoknál üdvözlik, míg a szegényebb vagy színes bőrű családok esetében hajlamosak a gondatlanság jeleként felfogni. Tehát itt is ugyanúgy megfigyelhető az egyenlőtlenség, ahogy az intenzív gyereknevelés esetében.
