A mosáson, főzésen, a gyerek orrának megtörlésén kívül van még egy fontos terület, ahol az anyák arra vágynának, hogy ne maradjanak egyedül a szülői szerepükben. Pedig ezt még általában egyedül csinálják. Sokkal elégedettebbé válnának a nők a házasságukkal, ha az apák itt is elkezdenének a közös teherviselés irányába mozdulni.
Nemrég szóltak az óvodából, hogy a lányomnak gondja van, elég szomorú napközben. Hosszú órákat töltöttem azzal, hogy magamban és másokkal elemeztem a helyzetet, latolgattam, hogyan lehetne közbeavatkozni. Nem kellett sok idő, hogy minden gyanútlan utamba tévedőnek elmeséljem: Hogy vagy? Jól, csak hát a lányom, az oviban…
Azt gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. A legtöbb anya elkezd maga is szenvedni, vagy legalábbis erősen aggodalmaskodni, ha azt tapasztalja, hogy a gyerekének baja van. Nem is a betegségekre kell itt gondolni, hanem lelki bajokra, szomorúságra, magányosságra, sikertelenségre, kudarcra. Ilyen hírre beindulnak a fogaskerekek az anyák agyában, mit tegyenek, hogy segítsenek magzatuknak.
Nem is gondolnánk, hogy a gyerek lelki életével való törődés mennyi energiát kivesz belőlük. Sokat beszélünk arról, hogy láthatatlan munka, ami például a háztartásvezetés, a gyerekekkel kapcsolatos logisztika, a család tápanyagokhoz juttatása. Lassan, de terjed az a felfogás, hogy ezeken a házastársaknak osztozni lenne jó. Sok mai apa már abban is egyre tudatosabb, hogy ő nem „segít” a gyereknevelésben, hanem egyszerűen szülői feladatait végzi: minőségi időt tölt a csemetékkel, hozza-viszi, pelenkázza őket. Persze azért még mindig az a helyzet, hogy a háztartási teendőket is főleg az anyák menedzselik, és a gyereknevelésben is ők az aktívabbak.
A gyerekek lelki bajainak a megoldását pedig még mindig szinte csak az anyák érzik feladatuknak. Míg abban, hogy szülőként milyen értéket közvetítsünk a gyereknek, a két szülő egyenlően osztozik, addig ez a lélekápolás női ügy marad. Egy arizonai kutatásban 400 anyát kérdeztek arról, hogyan osztoznak meg partnerükkel az otthoni feladatokban, és ezek mellett mennyire elégedettek a házasságukkal, és milyen kedvük van.
Az egyértelmű, hogy akik a feladatok nagy részét maguk vitték, azok kisebb házassággal való elégedettségről, illetve kimerültségről számoltak be. Az viszont már izgalmasabb, hogy akik a gyerek érzelmi életével való törődésben érezték magukat egyedül, azok voltak a legrosszabb passzban. A házasság szerintük volt a legkevésbé kielégítő, és szomorúnak, üresnek, magányosnak érezték magukat. Ha a háztartási teendőkben maradtak egyedül, akkor inkább „csak” kimerültek voltak, de a gyerek társas kapcsolatai, boldogsága vagy szomorúsága miatt érzett magányos felelősség boldogtalanná tette őket. És ilyen esetekben voltak a legkevésbé elégedettek a házastársukkal.
De miért nem társak a lelki gondok megoldásában az apák?
Sokszor az apák az ilyen csip-csup dolgokat, hogy ma senki nem játszott a gyerekünkkel az udvaron, nem tekintik valós problémának. Gyakran biztatják úgy az ilyen ügyeken rágódó anyát, hogy ne törődjön már ezzel, nem nagy dolog, ezen mindenki átesik. Az anya erős aggodalmat él át, az apa azt mondja, csak felfújja a dolgokat. Az anya nem érzi, hogy támogatná a társa, sőt a helyzet ettől számára csak még zavarosabb lesz. Ugyanis az anya maga sem tudja, hogy mi a jó megoldás.
Orosz rulett
Minden szülő tudja, hogy a gyerekének meg kell tanulni feldolgozni a kudarcait. Minden gyerek szomorú néha, és ezzel is meg kell birkózni. Az adott egyedi helyzetre, mondjuk, hogy a kamasz hetek óta szótlan és ingerült, pedig egyik szülői nagykönyvben sincs benne a pontos megoldás. Lehet, hogy ez egy olyan eset, amit tényleg hagyni kéne, nem komoly, és idővel megoldódik magától, vagy a gyerekünk ügyesen megoldja. De az is lehet, hogy valami vészesen félrement, és ha nem csinálunk valamit, akkor csemeténk maradandó károkat szenved.
Akár cselekszünk, akár nem, utólag sem fog kiderülni, hogy jól tettük-e. Lehet, hogy közbeavatkozunk, és rosszul sül el. Még a gyerekünk is megharagszik ránk. Lehet, hogy jól sikerül a mentési kísérlet, de ezzel elvettük a gyerek önállóságát, hogy megoldja azt, ami tulajdonképpen magától is ment volna. Ha nem csinálunk semmit, az biztosan megmutatja, hogy a gyerek egyedül képes-e felülkerekedni a nehézségen. De mi van, ha nem? Még nagyobb bajba kerülhet ő is, és az anyát is rághatja az önvád, hogy nem segített. Ez az őrlődés már önmagában nagyon kimerítő, és az apák bagatellizáló hajlama csak nehezíti az amúgy sem egyszerű döntési helyzetet. Ráadásul a nők nem csupán azt érzik, hogy erőfeszítésüket nem ismeri el a párjuk, de még azt is, hogy a megélt aggodalmuk nem racionális, túlérzékenynek tartják őket, kételkednek az ítéletükben.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Nagy a tét
Azért is érzik egy ilyen helyzetben rosszabbul magukat az egyedül hagyott anyák, mert a lelki bajokat igen fontosnak látják. Ha a háztartásban hibáznak, vagy kihagynak valamit, az nem okoz akkora bajt, mintha a gyerekük lelke megsérül.
Amanda Rose a Psychology Today-en ad néhány ötletet, hogy mit lehet tenni, ha egy anya ebben a helyzetben találja magát.
Gyűjts információt a döntés előtt
Ilyen bizonytalan kimenetelű helyzetben kevesen érzik magukat magabiztosnak. Ha bizonytalan vagy, akkor érdemes sok helyről információt gyűjteni, megvitatni a helyzetet másokkal. Ha erre az apa nem kapható, akkor jó ötlet lehet olyan szülőkkel beszélni, akiknek nagyobb gyerekeik vannak, és átéltek már pár hasonló kihívást. Hátha ők látják már, hogy mi szokott célravezető anyai beavatkozás lenni.
Apa sem reménytelen
Fontos látni azt, hogy a kisfiúknál és kislányoknál más-más viselkedést díjaz az élet. (A társadalom, a kortársak, a szülők, a pedagógusok.) Míg a lányoknál értékelik az erőteljes érzelmi életet, a másokra való figyelést, az empátiát, addig a fiúkat inkább keménységre, a nehézségek fütyörészve való elviselésére nevelik. Ezért a nőknek sokkal természetesebb érzékenynek lenni a gyerek érzéseire, mint a férfiaknak. Az apák sokszor azért legyintenek az ilyen problémákra, mert nehéz lenne elviselniük azt az érzelmi feszültséget, ami azzal járna, ha közel engednék a gyerek fájdalmát. Hiszen arra nevelődtek, hogy kevésbé foglalkozzanak az érzésekkel. Így inkább csökkenteni igyekeznek a jelentőségét. Ha anyaként ez az alapvető nevelődési különbség a fejedben van, akkor jobban értheted a párod „nemtörődömségét”, és megtalálhatod azt a módot, hogy lebontsd azt a falat, amit talán önvédelemből épít maga köré.
Magadról is gondoskodj
Ha egyedül érzed magad a gyereked problémáinak a megoldásában, akkor ez igaz lehet rád sok téren is. Lehet, hogy folyamatosan gondoskodsz, és magadat, a saját igényeidet sorolod mindig utolsónak. Pedig ezt nem lehet soká bírni. Érdemes megkeresned azokat a helyzeteket, amikor valaki rólad gondoskodik. Egy barátnő vagy kolléga, aki megjegyzi, hogy fáradt vagy, és eléd rakja a kávét. A nagymama, aki ebédet főz. Vagy egy pszichológus, aki bátorít, elfogad és kíváncsi rád. Ha hagyod, hogy néha rólad is gondoskodjanak, akkor sokkal jobban tudsz majd másokról gondoskodni.
