Felvételizik a gyerek. Hogyan segíthetek neki?

Olvasási idő kb. 6 perc

Összesen mintegy hetvenezer negyedikes, hatodikos és nyolcadikos diák vághat neki szombaton a középiskolai felvételi vizsga írásbeli részének. A legtöbbjük számára teljesen új lesz ez a szituáció, sokan életükben először állnak önállóan ilyen megmérettetés előtt.

A legnagyobb teher a nyolcadikosok vállát nyomja, de a kisebbek között is vannak, akiknek komoly stresszt jelenthet a felvételi eljárás. Információgyűjtéssel és egy-egy gyakorlati tippel szülőként is csökkentheted az ismeretlen keltette félelmet, hogy ne a szorongásról szóljon a holnap.

Mire lehet számítani?

Akármelyik évfolyamra jelentkezik is, gyereked elé egymás után két 45 perces feladatsort tesznek le holnap – matematikából, illetve magyar nyelv és irodalomból is 10-10 kérdéssel. A feladatsorok egyik tárgyból sem csak, és nem is elsősorban a tárgyi tudást mérik. Az anyanyelvi kérdéssor a kommunikációs, szövegértési és szövegalkotási készségekre fókuszál, a matematikai pedig logikus gondolkodást vár el a gyerekektől.

Fontos tudni, hogy az írásbeli nem önmagában dönt majd a gyerekek továbbtanulásának sorsáról. Intézményenként eltérőek a bekerülés feltételei, az viszont általános szabály, hogy azokban az intézményekben, ahol a felvétel feltételeként írták elő az írásbeli vizsgázást, ott a végső pontszámba legalább 50 százalékban be kell, hogy számítson az itt elért eredmény. A vizsga helyszínét a családok választhatták ki a szervező iskolák közül, ideális esetben így a gyerekek számára nem teljesen ismeretlen terepen történik minden.

A vizsgaterembe természetesen nem mehetnek be a szülők, de sokat jelenthet a gyereknek, ha a vizsga két órájában ott vagy az iskolában – a folyosón, az aulában te is meg tudod osztani aggodalmaidat a többi szülővel. 

Mi lehet/legyen a gyerekeknél, mit vegyen fel?

Diákigazolványt, illetve személyi igazolványt mindenképpen vinni kell, a diákon is szereplő oktatási azonosítót külön is érdemes felírni valahova.

A feladatlapokat tollal (kék) kell kitölteni, ebből legalább kettőt vigyen, a matematika-feladatsor miatt ceruza és radír is legyen nála: a rajzos feladatokat ezzel kell elkészíteniük. Számológépet nem, de vonalzót, körzőt, szögmérőt lehet használni a matematika-feladatsornál, magyarból viszont nincs megengedett segédeszköz.

A fentieknek megfelelően felszerelt tolltartó mellett zsebkendő, innivaló és valamilyen gyorsan energiát adó rágcsálnivaló legyen a gyereknél – diákabrak, szőlőcukor, csoki, egyéni ízlésének megfelelően. 

Ha szorong a gyerek, és van bármilyen jegyzet vagy segédanyag, ami biztonságot nyújthat a számára, akkor tegyük be azt is, de ha nem muszáj, ne vegye elő a vizsga előtti percekben. A hangsúly itt inkább a biztonságérzet növelésén van.     

Gondolj, gondolj, gondolj!
Fotó: Phil Boorman / Getty Images Hungary

Ha van valamilyen kabala, az is kerüljön be a csomagba!

Mivel írásbeli vizsgáról van szó, nem kell „kiöltözni”, de vannak gyerekek, akiknél a ráhangolódást segíti, ha kicsit másképp ruházkodnak fel egy ilyen eseményre. Farmer és egy ing vagy blúz tökéletes választás lehet, de a kényelmi szempontok írnak felül mindent: ne most próbáljatok ki új cipőt, és ha úgy komfortos, nyugodtan mehet valamilyen teljesen laza összeállításban is. 

Az írásbeli és a pótló írásbeli időpontja évről-évre eltérő lehet.

2020-ban január 18-án írják a központi felvételit, pótlásra pedig január 23-án lesz lehetőség.

Mi van, ha valamilyen nem várt esemény miatt nem tud ott lenni holnap?

Nagyon indokolt esetben (baleset, betegség stb.) 2019. január 24-én van lehetőség pótvizsgát tenni, úgyhogy ezen azért ne izgulja magát agyon a gyerek! Viszont jó tudni, hogy javításra, ismétlésre nincs lehetőség, vagyis a két alkalom közül csak az egyiken lehet megjelenni.

Hogyan készüljünk otthon a holnapra?

Ma már sehogy, legalábbis célzott tanulással semmiképpen se. Erre nemcsak a feladatsor jellege miatt nincs szükség, de tanulásmódszertanilag sem szerencsés az utolsó pillanatig gyakorolni, mert az információk le is kell, hogy ülepedjenek.

Németh Laura klinikai szakpszichológus, pszichoteraputa, a Vadaskert Kórház pszichológus vezetője szerint a vizsga napját megelőző délutánon inkább olyan tevékenységek domináljanak, amelyek még

Idézőjel ikon

nyomokban sem emlékeztetnek a tanulásra, vagy a szorongató vizsgahelyzetre,

leginkább aktív tevékenységeket részesítsünk előnyben.

  • Egy kiadós séta vagy más mozgásos, szabadtéri tevékenység az ideális délutáni program, de a társasjátékozás, közös beszélgetés vagy más kötetlen élménytevékenység is sokkal többet hozzá tud tenni a vizsga sikeréhez, mint a jegyzetek olvasgatása. 
  • A jegyzetek, vázlat átlapozására, „képzeletbeli lefényképezésére” már csak maximum 30-60 percet szánjunk.  
  • Fontos, hogy időben menjen ágyba a felvételiző, még akkor is, ha az izgalom miatt nehezebben is megy az elalvás. Ilyenkor is este már pihenjen, lazítson, olvasson!
  • Nagyon hasznos lehet, ha a vizsga előtti este a gyerek önállóan vagy szülői segítséggel lepergeti fejben a másnap és a vizsga „filmjét”. Az ismeretlen mindig szorongató érzéssel tölt el, de ez ellen védekezhetünk. A vizsgát megelőzően minél több információt szerezzünk a helyszínről, a vizsga menetéről stb., ezzel is csökkentve a szorongást növelő bizonytalansági faktorok számát, és/vagy a képzeletünk segítségével próbáljuk ismerőssé tenni a helyzetet. A vizsgától szorongó gyerek részletekbe menően és alaposan fesse le a vizsga napjának képeit! (Például: reggel felkelek, kinyitom a szemem, nyújtózom, kisétálok a konyhába, az asztalon a teám és a szendvicsem, belebújok az előkészített ruhámba (…), leülök, előkészítem a tollamat, ceruzámat (…) alaposan elolvasom a feladatsort, a megfelelő sorrendben haladok, ellenőrzöm és beadom a munkámat, stb.)
  • A vizsgaszituáció nagyon sok gyereknek okoz szorongást, félnek, hogy nem tudnak jól teljesíteni, aggódnak, hogy szüleik emiatt nem lesznek megelégedve velük, rettegnek, hogy csalódást okoznak. A legtöbb, amit szülőként tehetünk értük, hogy biztosítjuk őket arról, hogy a felvételivel kapcsolatban is az erőfeszítéseit fogjuk díjazni, bárhogy is alakulnak majd az eredmények! Ugye így is gondoljuk?

A vizsga reggelén

Keljünk időben, hogy mindenre nyugodtan jusson idő, az ideges rohangálással csak plusz stresszt okozunk magunknak. Alaposan nézzük át a holmikat, amiket vinnénk, ne hiányozzon semmi a táskából!

Időben induljunk el: a vizsga előtt fél órával érdemes ott lenni a helyszínen, mert pontban 10 órakor nyílnak a borítékok. Ugyanakkor túl korán érkezni nem érdemes: a várakozással töltött idő csak növeli a feszültséget. Mindenképpen reggelizzen valamit a gyerek, még ha az idegesség miatt nem is annyira kíván enni, mert 11 órára már nagyon rosszul lehet, ha üres gyomorral indult útnak. A vizsga előtt érdemes elmenni mosdóba, mert nagyon zavaró lehet, ha a feladatlap megoldása közben kell pisilni, és nem is biztos, hogy egy ilyen helyzetben ki mer kéredzkedni egy negyedikes.

Vigyázz, kész, rajt!
Fotó: Shutterstock

A vizsga

Lehetünk bármennyire propellerszülők is, a vizsgán magára lesz utalva gyerekünk, a feladatsorokat pedig feszített tempóban, odafigyelve kell megoldania úgy, hogy még a szorongás is az összpontosítás ellen dolgozik. 

Németh Laurától kértünk fogódzót ahhoz is, hogy ebből a helyzetből a legtöbbet hozhassák ki  a srácok.  

  • Bár a 45 perc így is kevésnek tűnik, nagyon fontos, hogy az első néhány perc a feladatlap átolvasásáé legyen, és a végén is hagyjon a gyerek legalább 5 percet az átnézésére. A lap első áttekintésével látni fogja, hogy melyek azok a feladatok, amiket azonnal, gyorsan meg tud oldani, és melyek azok, amik több gondolkodást igényelnek majd.
  • Húzza alá a kérdésekből a lényegi részt, vagyis azt, hogy pontosan mire kérdez rá a feladat, vannak-e részkérdések, stb. Nagyon sok vizsga csúszik el azon, hogy a gyerekek csak a kérdések egy-egy részére válaszolnak, vagy nem pontosan arra felelnek, amit kérdeznek.
  • A feladatok közül a legkönnyebbekkel kezdjen, két okból is. Egyrészt azonnali sikerélményt ad, ha az első 10 perc után már több feladaton túl van (ha a nehézzel kezd, könnyen lehet, hogy 20 perc alatt csak 1-2 példát tud megoldani, ettől megijedhet, leblokkolhat). Másrészt, ha a nehezebbel kezd, lehet, hogy épp azokra a feladatokra nem marad ideje, amit egyébként könnyen és hibátlanul meg tudna csinálni.
  • A magyar feladatlapon az utolsó kérdés szokott a mumus lenni, erre a szövegalkotási feladatra érdemes legalább 10-15 percet hagyni.
  • Ha egy-egy példánál elakad a gyerek, nem érdemes sokáig „ülni” rajta, ilyenkor tovább kell menni, és később, ha marad idő, ismét megpróbálhat visszatérni.
  • Alap, hogy válasz nélkül ne maradjon egy kérdés sem, legalább tippeljen egyet! Arra viszont ügyeljen, hogy ahol egy választ kérnek, ne írjon be többet, mert a javítási és értékelési útmutató alapján nem fogadják el, ha rossz válaszok között bújik meg a jó.
  • A feladatsor végi ellenőrzés kulcsfontosságú! Iskolai dolgozatoknál akár 1-2 jegyet is számíthat, és itt is rengeteget segít, ha átnézzük a megoldásokat. Lehet, hogy észrevesszük, hogy rosszul számoltunk, vagy más hibát vétettünk. Ilyenkor még van lehetőség gyorsan javítani.

A vizsga után

Örüljünk együtt, hogy túl van, túl vagyunk rajta! Ha szeretne mesélni, a példákat felidézni, rajta, de ne az legyen az első kérdésünk, hogy hogy sikerült. Ezt legkésőbb február hetedikéig úgyis megtudja mindenki. Most a dicséretnek van itt az ideje, ismerjük el az erőfeszítéseit, mondjuk el neki, hogy igazán büszkék vagyunk rá, a délutánt pedig töltsük családi körben kikapcsolódva. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.