Nem lusta, csak álmos. Miért alszanak állandóan a kamaszok?

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tündér gyermekedből nyakigláb serdülő lett, aki mindenen megsértődik és reggelente alig lehet kirobbantani az ágyból? Hidd el, nem azért csinálja, hogy veled kiszúrjon. Viselkedése hátterében sokszor az a tömérdek testi változás áll, amin keresztülmegy. Összegyűjtöttük neked a legfontosabbakat, hogy jobban megértsd őt. Ráadásul egy jelenleg is zajló magyar kutatás segítségével most a világ is többet megtudhat a kamaszok működéséről.

John Conger és Ann Peterson amerikai pszichológusok szavaival élve “a serdülőkor a biológiával kezdődik és a kultúrával ér véget”. Ez a mondás remekül utal azokra a nagy ívű és sokrétű változásokra, amik ebben az időszakban lezajlanak. A periódusban persze történhetnek kisiklások és elindulhatnak negatív folyamatok, de a szakasz óriási lehetőség is a fejlődésre. Nézzük, hogyan is kezdődik.  

A serdülőkor kezdetén a hipotalamusz aktivál egy hozzá kapcsolódó, borsószem nagyságú szervecskét, az agyalapi mirigyet. Az agyalapi mirigy egyrészt fokozza a növekedési hormonok termelését, másrészt arra is hat, hogy több nemi hormon jelenjen meg a szervezetben. Ezáltal hihetetlen változások indulnak a gyermeked testében!

A fejlődéslélektan egyik alapművének számító könyv szerint a fiúkban a tesztoszteron az iskoláskori érték 18-szorosára növekszik, míg lányokban az ösztrogén az addigi érték 8-szorosára. Ebben a két-három évben a lányok átlagosan 15-17 cm-t nőnek és 11 kg-mal gyarapodik a testsúlyuk, míg a fiúk átlag 23 cm-rel lesznek magasabbak. A fiatalokban először a láb hossza éri el a maximumát, később a törzs, s utolsóként a váll és a mellkas szélesedik ki.

Persze elindulnak a nemi változások is: a nemi szervek érése, a mell növekedése, a szőrösödés, az első menstruáció és ejakuláció. Ráadásul a nemi identitás is formálódóban van és nem feltétlenül egyezik meg az anyakönyvben szereplő nemmel.  

Van tehát egy pelyhedző állú tinid, mutáló hanggal és hosszú lábakkal, de annál is nagyobb önérzettel. Egy kamasz, aki időnként rád csapja az ajtót, de a barátnőivel egész nap képes a telefonján chatelni. Mielőtt bizonyos helyzetekben nekikeserednél, jó, ha tudod, hogy a gyermeked viselkedése mögött biológiai okok is meghúzódnak, és ezek a tettek elsősorban nem ellened irányulnak, hanem természetes a megjelenésük. Ettől még persze fontos közösen kereteket felállítanotok és aztán betartani azokat.

De ha máshogy tudod értelmezni a gyermeked viselkedését, az segíthet neked abban, hogy megértő és konstruktív tudj maradni. Mutatjuk, hogy miről érdemes tudnod.

1. Lobbanékony, felelőtlen, vakmerő: érik a prefrontális kéreg

A prefrontális kéreg az ember agyának azon része, ami épp a homloka mögött helyezkedik el. Ez az egyik olyan agyterület, ami legkésőbb, körülbelül a húszas éveink végén válik csak éretté. Ez a terület felelős többek között a viselkedés bizonyos helyzetekben történő legátlásáért, az önkontrollfunkciókért, a hirtelen megjelenő cselekvések (impulzusok) szabályozásáért, a tervezésért és a célok meghatározásáért.

Tegyük fel például, hogy kapsz egy telefonhívást, hogy a gyermeked az éjjel elkötött egy vízibiciklit a haverjaival a Balatonon és elcsípték őket. Hitetlenkedve teszed le a kagylót: hogy volt képes ilyesmire, hiszen te nem erre tanítottad! Ő talán csak annyit mond: “olyan jó ötletnek tűnt”. Míg téged valószínűleg korántsem fog kielégíteni ez a válasz, jó ha tudod: ha valakinek a kobakjában még nem eléggé érett a prefrontális kéreg, hajlamosabb impulzívan, pillanatnyi vágyának engedelmeskedve cselekedni, miközben nem számol a következményekkel.

Ezek a jelenségek persze a kortárs nyomás hatására tovább erősödnek. Ettől persze a tinédzser még felelős a tettéért, de fontos, hogy konstruktívan tudj beszélgetni vele a veszélyes helyzetekről, hogy a jövőben meg tudja előzni azokat.

2. Éjjel fennmarad, reggel elalszik: máshogy ketyeg a biológiai órája

Úgy tűnhet, hogy örökmozgó gyermeked helyére egy alakváltó kamasz érkezett, amolyan éjjel bagoly-, reggel mormotaféle. Fontos tudnod, hogy a serdülő nem lusta, csak máshogy alakul szervezetében az alvást beindító hormon, a melatonin szintje. A melatonin este később kezd el emelkedni (még nem álmos), reggel pedig később kezd el csökkenni (még mindig álmos), így a reggel 8-as iskolakezdés sokszor valóban kínzó állapotot eredményez. 

Ugyanakkor több vizsgálat is kimutatta a későbbi iskolakezdés jótékony hatásait. Angol kutatók például 13-16 éves fiatalok részvételével próbálták ki, hogy mi történne, ha csak délelőtt 10-kor kezdődne a suli. Eredményeik szerint a későbbi kezdés két év alatt felére csökkentette a betegség miatti tanulói hiányzást, s a diákok iskolai teljesítménye is javult.

Más felmérések szerint a kamaszkori alváshiány összefügg az elhízással, a mozgásszegény életmód kialakulásával, a depresszió tüneteinek megjelenésével, és a serkentőszerek használatával is. Légy tehát megértő a gyermekeddel: hagyd, hogy legalább hétvégén kialudja magát, de az is segíthet, ha megtanul relaxálni. Ha pedig valaki szervez egy tüntetést, hogy végre kezdődjön később a tanítás, menjetek el rá. 

A serdülők nem lusták, csak máshogy alakul a melatonin szintjük.
Fotó: Shutterstock

3. Intenzív érzelmi reakciók: változik a limbikus rendszere, jönnek a hormonok

Tinédzserkorban komoly változások kezdődnek a limbikus rendszerben, s ennek részeként az amygdalában is. Ezek az agyi területek kulcsfontosságú szerepet játszanak az emlékek és az érzelmek kialakulásában, az egész érzelmi élet megélésében és szabályozásában. A hormonális változásokkal karöltve nem meglepő tehát, hogy a serdülő különös intenzitással élheti meg a szomorúság, a düh, vagy éppen a szexuális vonzalom érzéseit.

Ez magyarázhatja, hogy sok ember szívében az első szerelemnek különleges jelentősége van. Ugyanakkor te azt tapasztalhatod, hogy gyermeked a legapróbb dolgokon is megsértődik, “bolhából elefántot csinál”. Lényeges azonban: még ha a biológia szerepet is játszik abban, hogy a kamasz nagyobb amplitúdóval reagál dolgokra, az érzéseit mindig validként fogadd el, s ne kérdőjelezd meg azokat.

Hol tart a gyermekem a fejlődésben? - Vegyetek részt a BÉTA projektben

Az, hogy a gyermeked mennyi idős a naptár szerint, önmagában semmit sem árul el a biológiai fejlettségi szintjéről. Azért fontos tudni, hogy hol tart egy kamasz a fejlődésben, mert a korán, vagy éppen későn érő serdülőknek speciális nehézségeik vannak, ahogyan azt számos tanulmány is kiemelte.

A korán érő lányok esetében például nagyobb arányban fordul elő szerhasználat, gyakrabban követnek el kisebb bűntényeket (jellemzően bolti lopás), sokszor elégedetlenebbek a testükkel, alacsonyabb az önértékelésük és étkezési zavarok is többször jelennek meg ebben a csoportban. Mivel a fiúk jellemzően erősebbek lesznek kamaszkorban, így a negatív testkép esetükben inkább a későn érő srácoknál fordul elő. A korán érő fiúk viszont több depresszív tünetet mutathatnak, gyakrabban töltik az idejüket idősebb haverokkal, akikkel bajba keveredhetnek. 

Egy tinédzser azért is cselekedhet meggondolatlanul, mert érik még a fejében a prefrontális kéreg.
Fotó: Shutterstock

Ugyanakkor tovább bonyolíthatja a képet, hogy a fejlődés üteme különböző területeken eltérő is lehet, s a biológiai érés és a tapasztalat serdülők fejlődésére gyakorolt hatásáról mindmáig keveset tudunk.

Éppen ezért a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen zajló BÉTA projekt most a világon először az életkor mellett a biológiai érettség szerepét is tekintetbe veszi, miközben a kutatók arra kíváncsiak, hogy miként válnak a lassabban és gyorsabban érő fiatalok felnőtté. A jelenleg is zajló kutatásban rendkívül izgalmas tapasztalatokra tehetnek szert a részt vevő tinédzserek. Először a bal csuklócsont pár percig tartó ultrahangos vizsgálata során megállapítják a biológiai korukat. Ezzel azt is meg lehet tudni, hogy mi a kamasz várható testmagassága, ami sportágválasztásnál például kifejezetten jól jön.

A vizsgálatok másik része úgynevezett EEG-sapkákban zajlik, amelynek kis tappancsai az agyi aktivitást mérik. Olyannyira fájdalommentes a dolog, hogy kisbabák vizsgálatakor is nyugodt szívvel alkalmazzák ezt az eszközt. A feladatok többi részében képekről kell döntést hozni, de egy kesztyűben azt is kipróbálhatja valaki, hogy mennyire ügyesek az ujjai nyitott, vagy éppen csukott szemmel. Ezenkívül a résztvevők kitölthetnek intelligencia- és érzelmi intelligenciateszteket is.

A BÉTA projekt lelkes szakemberei további résztvevők jelentkezését várják. Jelenleg 11-14 éves lányok tudnak bekapcsolódni a munkába, de más korosztályú és nemű fiataloknak is érdemes jelentkezni, hiszen a kutatás későbbi szakaszaiban őket is keresni fogják. Ha a gyermeked szeretné megtudni a várható testmagasságát, érdekli, hogy miként működik a tudomány és szeretne hozzájárulni annak fejlődéséhez, töltsétek ki ezt az űrlapot. A vizsgálatokon megjelenő fiatalok 20.000 Ft értékben ajándékutalványt is kapnak, megköszönve a projektre fordított idejüket.

A serdülőkori fejlődés pontos megértésével időnként tudósok és szülők egyaránt küzdenek. Eseményteli és intenzív időszak ez, ami azért egyszer véget ér. Ahogy Mark Twain viccelődve megfogalmazta:

Idézőjel ikon

Tizenhét évesen meg voltam győződve arról, hogy az apám kötöznivaló bolond. Huszonegy évesen megdöbbentem, hogy ez az öregember mennyit fejlődött négy év alatt.

Addig is segítségünkre lehet, ha fejben tartjuk, hogy milyen testi, társas és pszichés feladatokon dolgoznak a serdülők, hiszen velünk is megtörtént mindez.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.