Hogyan beszéljünk a gyerekkel a válásról?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy válás a két felnőttet is megviseli, hát még a közös gyereket. Mire figyeljünk, amikor bejelentjük a döntést? Néhány tanács, hogy hogyan váljunk úgy, hogy a gyerek minél kevésbé sérüljön.

„Egy elhúzódó, vitákkal, harcokkal, vádaskodásokkal teli válás a gyerek számára olyan, mintha mindenféle védőruha nélkül beküldenék egy első világháborús hadszíntérre, ahol a szemben álló felek a lövészárkokból próbálják meg minden lehetséges eszközzel megsemmisíteni a másikat” – mondta korábban a Díványnak adott interjújában dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő. A gyerek igazából a válást kísérő konfliktusokban sérül, ezért fontos, hogy mindkét fél nagyon odafigyeljen rá, hogy mit tesz vagy mond a másikról a gyerek előtt.

A gyerekkel való helyes kommunikáció a kulcs, ez az, ami jó eséllyel bele fog égni a gyerek memóriájába – írja a Huffington Post válásról szóló cikke, melyben összegyűjtötték, hogy mire érdemes figyelni a válás bejelentésekor.

Fontos a jó időzítés

Ha a különköltözésen vagy a váláson gondolkoztok, egészen addig ne beszéljetek erről a gyerekkel, amíg nem vagytok biztosak benne. A bizonytalanság csak ártalmas rá nézve, nem kell még a válással járó traumát megtetézni azzal, hogy túl korán bevonjátok. Számára az a fontos, hogy minél pontosabban tudja, hogy mire számíthat.

Persze egy ilyen hír közlése sosem kellemes, de készülj rá, hogy utána legyen időd a gyerek lelkét ápolni, megbeszélni a dolgokat, a várható változásokat, és ne mondjuk, egy edzésre vagy egy zsúrra menet jelentsétek be a válást.

Fotó: Shutterstock

S ha már itt tartunk: közösen mondjátok el neki, hogy hogyan döntöttetek. Még akkor is, ha vita van köztetek, és semmiben sem értetek egyet. Így nem csak az egyikőtök oldalát hallja majd. Látnia kell, hogy ez közös döntés eredménye, és nem ő tehet róla, és nem is kell választania a szülők közül. 

Ne árulkodj a másikra!

A gyerek előtt ne hibáztassátok a másikat, és nem kell tudnia arról sem, ha harmadik személy vagy pénzügyi gondok miatt történik a szétválás. Higgadtan és a lehetőségekhez képest őszintén mondjátok el neki, hogy mi történt, természetesen figyelembe véve az életkorát és az érzelmi érettségét. Lehet, hogy olyan dühös vagy, hogy legszívesebben elmondanád neki, hogy mit tett a másik, de ez árulás. Az exed a gyereked másik legjobb barátja rajtad kívül, ezért vigyázz, hogy miket mondasz.

Vekerdy Tamás szerint az a legjobb, ha a szülők nem titkolják el az érzelmeiket a gyerek elől. „Leültök – akár az egész család együtt – és el lehet mondani például, hogy „anyu és apu nagyon szerettek volna veletek egy családként együtt élni, de sajnos nem úgy mentek a dolgok, ahogy elterveztük”. Nem kell bezárkózni a fürdőszobába sírni, miután a gyerek elaludt. Ki kell adni az érzelmeket, a fájdalmat is meg kell élni, az adott pillanatban, mert felszabadító is lehet egy közös sírás” – mondta el a szakértő egy korábbi előadásán.

A gyereknek valószínűleg lesz egy csomó kérdése, például arra vonatkozóan, hogy kivel fog lakni, ki marad a mostani otthonotokban, és milyen gyakran fogtok együtt találkozni. Készülj fel a válaszokkal, hogy ne kelljen bizonytalanságban élnie.

Vannak gyerekek, akik ilyenkor nyíltan kifejezik a szomorúságukat, míg mások elfojtják az érzelmeiket. Lehet, hogy nyugtalanul fog aludni, esetleg bepisil, dühkezelési problémái lesznek, vagy túlságosan ragaszkodó lesz. Nem tudja, mire számítson, ijesztő folyamat ez a számára. Légy megértő, és adj neki időt! Az egész világa megváltozik

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.