Évről évre egyre több a sajátos nevelési igényű, röviden csak SNI-s gyerek, de nem tudni pontosan, hogy miért. A problémákra általában óvodáskorban derül fény, és a megfelelő fejlesztéssel sokszor gond nélkül behozzák a lemaradást a gyerekek.
SNI. Három betű, amitől sok szülő retteg. Azért, hogy az ő gyereke ne tartozzon ebbe a csoportba, és sokan azért is, hogy nehogy ilyen gyerekekkel járjon együtt óvodába vagy iskolába. Sok a tévhit és az indokolatlan félelem ezzel kapcsolatban, pedig a tájékozottság nagyban javítaná az érintett gyerekek kilátásait, tudtuk meg Firnigel Andrea logopédus-gyógypedagógustól, aki Szigethalom öt óvodájában foglalkozik sajátos nevelési igényű gyerekekkel.
Hogyan lesz valaki SNI-s?
Egy gyerek általában kétféleképpen kaphatja meg ezt a minősítést. Előfordul, hogy korai fejlesztésen vett részt, és onnan indították el a folyamatot, ebben az esetben már úgy érkezik az oviba, hogy van papírja arról, milyen további fejlesztésre van szüksége. A gyakoribb azonban az, hogy az óvodában veszik észre, hogy valami probléma van. Ilyenkor az óvodapedagógusok jeleznek a gyógypedagógusnak, és egy darabig megfigyelik, hogy valóban indokolt-e a gyerek alaposabb kivizsgálása. Ha igen, akkor a gyermeket elküldik a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálathoz (jelen esetben Szigetszentmiklósra), ahol 3-4 szakember, köztük gyógypedagógus, pszichológus és logopédus is megnézi, hogy helytálló-e, amivel az óvoda beküldte.
Innen kétfelé mehet az út. Elképzelhető, hogy a szakszolgálat úgy ítéli meg, hogy nem olyan súlyos a helyzet, és a gyermek kap egy BTM címkét, ami a beilleszkedési, tanulási és magatartási probléma rövidítése. Ezzel és a fejlesztési javaslatokkal visszaküldik az óvodába, ahol a fejlesztőpedagógus foglalkozik a gyerekkel, majd egy év múlva ismét megvizsgálják, hogy merre tart a folyamat.
A szakszolgálathoz került gyerekek másik részét további vizsgálatokra küldik a megfelelő szakértői bizottságokhoz, ahol standard tesztekkel 3-4 vagy akár 5 órán át, de a saját tempójukban, szüneteket beiktatva vizsgálják őket. Ezeknek az eredményétől függően kaphatja meg egy gyermek a sajátos nevelési igényű státuszt.
Egyénre szabott fejlesztés
A kapott papíron részletesen szerepel, hogy milyen jellegű nehézségei vannak a gyereknek, és tételesen felsorolják, milyen területeken szorul fejlesztésre. Lehet, hogy csak a beszédével van probléma, esetleg rosszul hall vagy pedig értelmileg elmaradott, a lényeg, hogy minden esetben a gyerekre szabottan állítja össze az óvodai gyógypedagógus a fejlesztési tervet. A bizottság pedig 1-2 évente ismét kivizsgálja a gyereket, hogy van-e változás.
A gyerekek a bizottsági ajánlásnak megfelelően általában heti 2-3 alkalommal vesznek részt mozgásos, gyógypedagógiai és logopédiai foglalkozáson. Fejlesztik többek között a beszédhangok képzését, a térbeli és síkbeli tájékozódást, a testsémát, a vizuális és verbális észlelést, valamint az emlékezetet. A gyerekek, pontosabban a szülők házi feladatot is kapnak, ugyanis az otthoni gyakorlás elengedhetetlen a fejlődéshez.
Miből következtethetünk arra, hogy nem megfelelően fejlődik a gyermekünk?
Az óvodás korosztálynál az egyik leggyakoribb probléma, hogy a gyerek nem, vagy nagyon keveset beszél, a szülő pedig legyint rá, mert azt hiszi, hogy ez ebben az életkorban még belefér. Pedig egy hároméves gyereknek már folyékonyan kellene beszélnie.
Firnigel Andrea szerint a másik, amivel egyre gyakrabban találkoznak, az autisztikus tünetek megjelenése. Ez megnyilvánulhat ismétlődő mozgásokban, melyek megnyugtatják a gyermeket, például folyamatosan forog a tengelye körül, vagy előre-hátra dülöngél. Jellemző, hogy ezek a gyerekek az átlagosnál nehezebben tolerálják a hangzavart, míg a játékokkal nem a hagyományos módon játszanak, hanem kizárólag bizonyos részeivel foglalkoznak (például a kisautó kerekét pörgetik, és nézik hosszú időn keresztül). Az is gyakran előfordul, hogy a legtöbb ételt elutasítja: nem eszi meg például az összekevert vagy színes ételt, vagy csak egyféle dolgot, például kenyeret hajlandó enni, vagy kiborul, amikor a spagettiben összekeveredik a tészta és a szósz. Az ilyen gyerekek általában nem teremtenek kapcsolatot a többiekkel, és nem is vágynak a közös játékra, pedig 3 évesen már az a természetes, ha a gyerek keresi a többiek társaságát.
Ebben az esetben sokkal nehezebb dolguk van a szülőkkel, mert gyakran elutasítóak, és azt mondják, hogy más családtagok is ilyenek voltak gyerekként. Ilyenkor akár évekig is elhúzódhat a folyamat, mire a gyerek eljut a megfelelő bizottsághoz, és végül megkapja a szükséges fejlesztést.
Szerencsés esetben a szülő már eleve úgy megy a gyerekkel az óvodába, hogy gyanakodik, ilyenkor sokkal gyorsabban megy minden. A Heim Pál Gyermekkórházban például ma már arra is van lehetőség, hogy szakemberek részvételével egy hét alatt kivizsgálják a gyereket, és így nagyon hamar megszületik a nem hivatalos diagnózis, amivel már fel lehet keresni a területileg illetékes szakértői bizottságot, például Pest megyében a Pest Megyei 1. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottságot.
Mikor nem integrálható egy SNI-s gyerek?
Csak néhány százalék azoknak a gyerekeknek az aránya, akiknek speciális intézményre van szükségük, a többiek mind integrálhatóak a hagyományos óvodákba. Utóbbi esetben a minősítés megadásakor a bizottság arról is rendelkezik, hogy a gyermek a csoporton belül kettőnek vagy háromnak számít, és ennek megfelelően csökkenteni kell az ovis csoportlétszámot.
A szigethalmi óvodákban a sajátos nevelési igényű gyerekek gyakran olyan óvodapedagógusokhoz kerülnek, akiknek már van ezen a téren a tapasztalatuk, így például a többi szülő észre sem veszi, hogy a csoportban SNI-s gyerek van. Általánosságban azonban elmondható, hogy az óvodák jelentős része nincsen megfelelő szakemberrel felkészülve a súlyosabb, speciális esetekre.
Ha a szülő ellenáll
A gyerek a vesztese azoknak az eseteknek, amikor a szülő nem hajlandó elfogadni, hogy segítségre lenne szükség, helyette inkább egyik intézményből a másikba vándoroltatja a gyermekét. Pedig minél később kezdik el a szükséges fejlesztést, annál nagyobbra nyílik az olló a gyerek és a kortársai között, és egyre nehezebb lesz behozni a lemaradást.
A fejlesztésnek hála a gyerekek nagyon gyakran mindenféle maradandó probléma nélkül kinövik a kezdeti gondokat. Elképzelhető, hogy már az óvodában megoldódik a beszédprobléma, de az is lehet, hogy bár az oviból még kóddal ellátott papírral megy tovább a gyerek az iskolába, de például a harmadik osztályra már úgy ítéli meg a bizottság, hogy nincs szükség több fejlesztésre. Természetesen a testi fogyatékkal vagy a szellemi sérüléssel élőknél más a helyzet, de náluk is nagyon sok javulást lehet elérni a célzott foglalkozással.
Mi az oka, hogy egyre többen szorulnak fejlesztésre?
Firnigel Andrea tapasztalatai alapján évről évre nő a fejlesztésre szoruló (artikulációs zavarral küzdő, beilleszkedési zavarral, autista tünetekkel rendelkező, sajátos nevelési igényű) gyerekek száma. Sokan vizsgálják, hogy mi áll a növekvő tendencia hátterében, de a pontos okok még nem ismertek. Biztosan szerepet játszik az okostelefonok és tabletek, játékkonzolok, számítógépek előtt eltöltött idő, és az is, hogy a szülők kevesebbet mesélnek és beszélgetnek a gyerekekkel. Sokan védekeznek azzal, hogy a tévében leadott mese előtt bemondják, hogy milyen területeket fejleszt, de a gyógypedagógus szerint ez nem igaz, mert egy szülői meséhez képest nem fejleszt. Tény, hogy egy fárasztó, végigdolgozott nap után nagyon nehéz a szülőnek még otthon is odatennie magát, hogy játsszon és meséljen. De az bizonyított, hogy ahol a szülők ezekre odafigyelnek, ott a gyerekeknek sokkal fejlettebbek a verbális képességeik, és a szókincsük akár 1,5-2 évvel is meghaladhatja a kortársak szintjét.
Mit tehet egy szülő?
Az ovis vagy iskolás korban jelentkező problémák egy része odafigyeléssel megelőzhető. A csecsemőknek már az első naptól lehet énekelni, mondókázni, 2-3 hónapos kortól pedig már reagálni is fognak ezekre. Főleg az apák esetében szokott felmerülni, hogy keveset beszélnek a kisbabához, hiszen úgysem érti. De nem baj, hogy nincs visszajelzés a babától, a lényeg az, hogy interakcióban legyünk.
Nagyjából 2,5-3 éves kortól várható, hogy a gyereket érdekli és leköti a mese. Aki pedig így szocializálódik, az később akár egész nap is képes lenne hallgatni a mesét, valamint természetes lesz számára, hogy levesz egy könyvet a polcról, hogy ő maga olvasson.
A gyógypedagógus szerint a diafilmezés is nagyon jó program, a maga rituáléjával egy különleges élmény a gyerekek számára. A kezdetben passzív gyerek pedig kisiskolásként mesélővé léphet elő, úgy gyakorolva az olvasást, hogy észre sem veszi.
Tény, hogy a mai világban egy dolgozó szülőnek nehéz dolga van akkor, ha nincs a közelben egy nagymama vagy nagynéni, akitől időnként segítséget lehet kérni, és ezért egy mese elé ülteti a gyereket, hogy nyugodtan elvégezhesse az otthoni teendőit. De látva azt, hogy ez milyen hatással van a gyerekekre, sokkal tudatosabbnak kell lennünk, mert olyan károkat okozhatunk, amikkel nagyon megnehezítjük gyermekünk életét.
