Mit pakolj be, ha gyerekkel mész nyaralni? Segítünk!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kezdő szülők többsége legszívesebben az egész házat becsomagolná, amikor az első gyerekes nyaralásra készül. Vannak dolgok, amiket tényleg érdemes magunkkal vinni, míg más csak a helyet foglalja, és rá se fogunk nézni.

Az első családi nyaralásunkon a lányom 7 hetes volt, és Zalaegerszegre mentünk táborozni. A csomagtartót a két kutyánk foglalta el, viszont vittünk egy óriási tetőboxot, és az utasteret is elég rendesen kitöltöttük csomagokkal. Pedig csak belföldre utaztunk, vagyis ott is simán megvehettük volna például ugyanazt a pelenkát, amit itthonról vittünk. De semmit nem akartunk a véletlenre bízni. Azóta négy év telt el, és hála a rendszeres vidéki családlátogatásoknak, már elég rutinos vagyok abban, hogy mit érdemes pakolni.

Tök sokáig például egy kemény műanyag pelenkázóval utaztunk, amit megörököltünk, és praktikusnak tűnt. Igen, valóban az, mert a mobilágyra vagy a fürdőkádra is rá lehet tenni, viszont baromi sok helyet foglal. Úgyhogy sokkal egyszerűbb egy sima vagy vékonyan párnázott alátétet vinni, mert összehajtva bárhol elfér.

A szálláson sok minden lehet

Utazás előtt mindig érdemes a szálláshellyel egyeztetni, hogy tudnak-e kiságyat, etetőszéket, babakádat, fellépőt, bilit vagy vécészűkítőt adni. Sok helyen ezek rendelkezésre állnak, és akkor máris kihúzhatunk pár terjedelmes és nehezen becsomagolható dolgot a listánkról. Kivéve, ha a gyerekünk ragaszkodik a saját bilijéhez, mert akkor kénytelenek leszünk magunkkal vinni. A műanyag evőeszközöknek, pohárnak, tányérnak is érdemes utánakérdezni.

Mi sose tudtunk ilyen szépen bepakolni
Fotó: Shutterstock

Babakocsi vagy hordozó?

A hordozás egyik nagy előnye, hogy ha utazol, akkor nem kell a hatalmas babakocsit (és akár a mózeskosarat) bepréselni a kocsiba, mert elég csak a kendőt vagy a hordozóeszközt magaddal vinni. Sőt, a hálószerű anyagból készült fürdős kendővel még a vízbe is beviheted a kisbabádat, így nem kell azon aggódni, hogy kicsúszik a kezedből. 

A rengeteg váltás ruha helyett mosószer

Egy félévesnél fiatalabb babánál még nincs túl nehéz dolgunk az öltöztetéssel, hiszen még nem csúszik-mászik a porban, és nem is eszi le magát. Az idősebbeknél viszont már ezekkel is számolni kell, az én gyerekeim például alapból 2 garnitúra ruhát használnak el egy nap. De ha utazunk, akkor nem viszek ennyit magunkkal, hanem inkább gyorsan kimosom, már csak azért is, mert ha a foltokat nem kezelem azonnal, akkor könnyen lehet, hogy örökre benne ragadnak a ruhában. (Az epeszappan csodákra képes!) Pólókból általában másfélszer annyit rakok el, ahány napra megyünk, plusz 1-2 hosszú ujjút is bedobok, ha esetleg hűvösebbre fordulna az idő. Nadrágból (és szoknyából) ennyit nem viszek, mert nálam azok kevésbé szoktak koszolódni, mint a felsők. 

Ha hosszabb időre utaztok, és a gyereked bőre nem extra kényes, hogy csak egy konkrét márkát lenne képes elviselni, akkor a pelenkát bőven ráérsz megvenni, ha odaértetek. Elvégre gyerekek ott is vannak, úgyhogy pelenkát és popsitörlőt biztos ott is lehet kapni. Ugyanez vonatkozik a bébiételekre is. Fogkeféből és fogkrémből viszont mindig a megszokottat viszem, mert nálam a gyerekek nagyon ragaszkodnak mindkettőhöz.

Játékból nem kell túl sok

A homokozós szett nálunk állandó úti kellék, hiszen játszótér és homokozó mindenhol van. Ha pedig vízpartra mentek, akkor főleg ne maradjon otthon. Persze, ez kis tétel és fogyóeszköz, így akár vásárolhatunk is helyben, de ha környezettudatosak akarunk lenni, akkor inkább ne szaporítsuk a műanyag hulladék mennyiségét. 

Felesleges sok játékot magunkkal cipelni
Fotó: Shutterstock

Az esetleges rossz időre készülve legyen nálunk valamilyen benti játék, a kártyajátékok például elhanyagolható helyet foglalnak. Papír és ceruza, kedvenc kisautó és alvóállat, no meg az aktuális kedvenc mesekönyv se maradjon otthon. De alapvetően játékból nem érdemes túl sokat vinni, mert a nagy részét elő se fogjátok venni, ha a strandon vagy kirándulásokkal töltitek az időt.

A kismotor, futóbicikli vagy roller lényegesen megnöveli a kisgyerekekkel megtehető távolságot, így jól jöhet. Viszont 2-4 év között számoljunk azzal, hogy a gyerek nem feltétlenül fog megállni első szóra, ezért lehet, hogy párszor futnunk kell utána a plázson.

Naptej és karúszó

A strandolós holmik nagyban függnek attól, hogy milyen helyre megyünk. Ha szállodában leszünk, aminek saját napozóágyai és napernyői vannak, akkor ilyesmire rögtön nincs is szükségünk. Ellenkező esetben kell egy pléd vagy pár napozószivacs, és az árnyékot adó strandsátrat vagy napernyőt se felejtsük el. Egy pici hűtőtáskát és pár jégakkut érdemes bedobni, hogy a strandon is hideg maradjon az enni- és innivaló. Naptej, felfújható játékok, karúszó, úszógumi, apró doboz a kincseknek - ezek feltétlenül kerüljenek be a táskába.

Ne legyen rá szükség

Jó, ha van egy alap gyógyszercsomagunk a család részére, amit minden utazáskor magunkkal tudunk vinni. Legyen benne hőmérő, láz- és fájdalomcsillapító, sebfertőtlenítő, sebtapasz, kötszer és sebgyógyulást elősegítő krém, ami leégésre is jó. Antihisztamin, ha esetleg valami megcsípi a gyereket, orrcsepp, ha folyna az orra, és orrszívó, ha még nem tudja kifújni az orrát. Kérjünk a gyerekorvosunktól gyógyszert az esetleges hasmenésre, és legyen nálunk probiotikum is. Ha még pici a gyerek, akkor a fogzási fájdalmat csökkentő kencéket se felejtsük el.

Az elsősegélycsomag ne maradjon otthon
Fotó: Shutterstock

Mivel a gyerek veszélyes üzem, ezért feltétlenül kössünk biztosítást indulás előtt, és ha Európán belül utazunk, akkor időben gondoskodjunk az Európai Egészségbiztosítási Kártyáról is!

Útra készen

Érdemes az utazásra egy külön táskával készülni. Ebben nálam van pelenka és popsitörlő a kicsinek, fertőtlenítő törlőkendő, ha a nagyobbal kell vécére menni (de papírból készült, egyszer használatos bilit is lehet már kapni). Nem árt, ha van nálunk egy szett váltásruha, ha esetleg utazás közben kiizzadna a gyerek. Az enni- és innivalóról se feledkezzünk meg, mert jó eséllyel szükség lehet rá. Gondoskodjunk az árnyékolásról is, a legegyszerűbb, ha egy textilpelenkát teszünk az ajtóra, így nem tűzi majd a nap az alvó gyereket. Ha pedig tudjuk, hogy hamarabb célba érünk, mint hogy el lehessen foglalni a szállást, akkor a strandra való holmikat is előre összekészíthetjük, hogy csak ki kelljen kapni a kocsiból, és már mehessünk is a partra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.