A házias is lehet könnyű: így készítsd a tócsnit a gyereknek

Olvasási idő kb. 2 perc

Hagyományosan olajban sütik, de kinek van kedve nyáron ott állni fölötte? Ha betolod a sütőbe, ugyanolyan finom lesz, sőt, még az sem fontos, hogy krumpliból készüljön! Jár hozzá egy kis újragondolt majonéz is, a nyárias kombót az Édes pofa gasztrobloggere, Dénes Dóra hozta el nekünk.

Ha újra lehetne osztani a vendéglátáshoz kapcsolódó, hagyományos kifejezéseket, akkor szívesen lecsapnék a “házias ízek”-re. Ne csak azoké legyen, akik tenyérnyi húsból tányérnyit tudnak klopfolni, akiktől mindig kérhetünk egy kis dűlőszelektált koleszterint és akiknek a fehér rántás előre köszön. Felajánlanám mindazoknak, akik szeretettel főznek bármit, még ha az natúr és könnyű is. A röszti vagy tócsni házias fogás, és lehet jó nehéz, ha krumpliból készül és olajban sütjük, de vehetjük könnyebbre is. Ahogyan a majonéznek is lehet olyan változata, ami egy kisgyerekeknek könnyebben emészthető, mint a nyers tojássárgája olajjal. Itt egy könnyített, nyárias kombó.

A röszti hagyományosan krumplilepény, elterjedését a svájciak maguknak tulajdonítják. Valamikor a Berni-Alpokban élő farmerek tartalmas és szeretett reggelije volt. De más nemzetek is saját találmányuknak tekintik, az angol hash browns, a somogyi lapcsánka, vagy az őrségi matutka is ugyanazt jelenti. Sütik olajos serpenyőben, sütőben, de még traktortárcsán is, például Panyolán. És hogyne lenne fesztiválja is: a nógrádi Kazáron például májusban volt a laskafeszivál keretében, szeptemberben pedig Kistarcsán lesz görhönyfesztivál.

A röszti, vagy tócsni manapság minden más zöldségből is készülhet, mint krumpli, és a zsírban, vagy bő olajban sütés sem lételeme. Fizikai munka mellett persze továbbra is indokolt lehet, de több, más szempont alapján -  például hogy nyár van, minek melengessük magunkat a gázrózsával, és hogy minek termeljünk fölösleges olaj hulladékot - jó ötlet a sütőben sütni. A gyerekek számára is könnyebben emészthető, és egyszerűbb egy tepsin egyszerre megsütni, mint több turnussal a serpenyőben. 

A tócsni és a majonéz is lehet könnyű! Fotó: Édes pofa

Ez a változat cukkiniből, sárgarépából és kápiapaprikából készült, így többféle szín, íz és textúra keveredik. A szósz még inkább trükkös. A kiindulópont az volt, hogy bár egyéves kortól, a tojás bevezetésével elméletileg adható a gyerekeknek majonéz, mégis a nyers tojássárgája sok olajjal kikeverve nem tűnik a legjobb nyári betevőnek ebben a korban.

A bolti majonéz még úgy sem, így aztán kipróbáltunk egy majonéz-like mártást főtt tojással, bababarát fűszerekkel és kevés olajjal. Nem hasonlít megszólalásig az igazi majonézre, de jó kísérő. A receptet és az elkészítés módját az Édes pofa blogon találod!

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Édes Pofa
Édes Pofa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.