Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Többször írtam már arról, hogy vannak olyan mérgező családi viszonyok, olyan, az első pillanattól romlott anya-gyerek kapcsolat, hogy előfordul, az egyetlen megoldás a kiegyensúlyozottabb élet reményében az, hogy az ember megszakítja a kapcsolatot a szüleivel, az édesanyjával. Ez nehéz döntés, évek, évtizedek vívódása előzi meg. Ám nem mindig jár azonnali megkönnyebbüléssel. A gyógyulás a kapcsolatmegszakítás után is hosszú lehet.
Öt éve nem beszéltem vele, 42 éves vagyok, és amikor egyszer csak a semmiből felhívott, úgy örültem, mint egy óvodás. Elfelejtettem mindent, hogy mennyit bántott, hogy hogyan bánik velem, hogy hány órát jártam terápiába, hogy meggyógyuljak a sok sebből, amit ejtett rajtam – ugráltam örömömben, hogy anya felhívott. Rohantam hozzá, és nagyjából húsz perc kellett, hogy bekapcsolja a régi lemezt. Fél óra múlva kint voltam a lakásból. Most kezdhetem elölről. Hogy lehettem ilyen hülye?
Hatalmas a társadalmi nyomás azokon a gyerekeken, főleg a lányokon, akik megszakítják a kapcsolatot az anyjukkal. A világ készpénznek veszi, ösztönösnek gondolja az anyai szeretetet, és ha a kapcsolat elromlik vagy megszakad, akkor egyértelműen a gyerekeket hibáztatják. Pedig vannak anyák, akik nem képesek szeretni a gyerekeiket. A felnőtt gyerekek, akik megszakítják az anyjukkal a kapcsolatot, ezt általában önvédelemből teszik. Hogy esélyt kapjanak egy igazi életre, hogy képesek legyenek szeretni és szeretve lenni, hogy felépítsék valahogyan súlyosan megsérült önbecsülésüket. A társadalmi nyomás pedig, ami a megszakadt szülő-gyerek kapcsolatért a gyereket bélyegzi meg, odahat, hogy az amúgy is érzelmi gödörben lévő, szabadulni vágyó lélek megkérdőjelezze a döntését, hibáztassa önmagát.
A megszakadt családi kapcsolatról éppen ezért hallgatni szoktunk még a szűkebb környezetünkben is. Pedig egy 2015-ös kutatás szerint az egyetemisták 43,5 százaléka megélte már a családi kapcsolat megszakítását, egy másik vizsgálatban pedig azt találták, hogy az ilyen szakítások több mint fele az anyával történik.
Egy 38 éves nő a következőket meséli: mikor megszakítottam a kapcsolatot az anyámmal, senki sem támogatott a döntésben. Még a férjem sem, aki azt gondolta, hogy le kéne nyelnem a sérelmeimet, mégiscsak az anyám. Nyíltan beszéltem róla a testvéreimmel, hogy miért csinálom, és az apámmal is. Az anyám életéből sem tűntem el: elmondtam neki személyesem a szándékomat és az okaimat, és még levélben is leírtam. Azt hittem, körültekintő voltam és jól jártam el, ehelyett kirobbantottam a harmadik világháborút. Az anyám rágalmazó hadjáratot indított, mindenkinek, aki meghallgatta, engem szidott, a testvéreimet meg választás elé állította: vagy ő, vagy én. A nővéreim behódoltak neki, a bátyám nem, erre kitagadta őt. A nagynénéim, nagybátyáim az ő pártját fogják, az apám azzal vádol, hogy szétszakítottam a családot. Anyám most, három év múlva is, a közösségi oldalakon gyaláz engem. És mi a hasznom ebből? Végre a férjem és a barátaim megértették, hogy miről beszéltem. Most már nyíltan csinálja.
Ez a történet Peg Streep, a Daughter Detox című könyv szerzője szerint tipikus. Jellemző, hogy a családtagoknak „pártot kell választani”, és az is, hogy hosszú folyamat előzi meg a szakítást. A démon anyák gyerekei sokat dolgoznak magukon, sokat szenvednek, sok mindennel próbálkoznak, míg eljutnak a végleges szakításig. Jellemző a ritkább találkozások bevezetése, az üljünk le, beszéljük meg próbálkozások – de egy narcisztikus anyával ez sajnos nem segít. Az is egy hosszú és fájdalmas folyamat, ami a kapcsolat megszakítása után történik. Streep cikke nyomán leírom, hogy általában (nem szükségképpen mindegyiken) min szoktak keresztülmenni azok az emberek, akik megpróbálnak kikerülni az otthoni mérgező környezetből. A lista elég riasztó, de nem a riogatás a cél, hanem inkább a felkészülés: annak ismerete, hogy a „szabadulás”, a lelki gyógyulás sem lesz zökkenőmentes, vannak nehéz időszakok és visszaesések, és ez természetes.
1. A kapcsolat megszakítása nem „megoldás”
A megsebzett léleknek pusztán az elszakadás kevés a gyógyuláshoz. Ilyen esetekben mindig érdemes terápiába, önsegítő csoportba menni, fontos, hogy az ember ne maradjon egyedül.
2. Egy ideig még rosszabbul is érezheted magad
Az ember megkönnyebbülést vár, mikor meghozza a döntést, de gyakran erősebb a félelem, a magány, a szomorúság és a veszteségérzet. Valaki azt mondta, a szakítás a remény halála. Azé a reményé, hogy ugyanolyan lehetsz, mint mások, hogy végül az anyád szeretni fog téged. Ezért nagyon fájdalmas.
3. A gyógyulás munkás lesz
Nem történik meg magától. Ismét csak a terápia a legjobb megoldás. Hiszen nemcsak a nehéz gyerekkorból szükséges kigyógyulni, hanem magadat is újra fel kell építeni. Azoktól az ártalmas tudattalan beidegződéseidtől, mintáidtól megszabadulni, melyekkel túlélted az érzelmileg bántalmazó anyádat, és melyek a felnőtt kapcsolataidat akadályozzák.
4. Lehetnek visszaesések
Változó, hogy az anyák hogyan fogadják a gyerekük eltávolodását. Lehet, hogy szó nélkül, de lehet, hogy harcolnak ellene. Az ő fejükben is él az idealizált anyakép, aminek a bukása, ha a gyerekük nem akar velük találkozni. Ezért így vagy úgy küzdeni fognak, vagy hogy bizonyítsák az eltávolodott gyerek hibáját, vagy hogy visszaállítsák a kapcsolatot olyannak, amilyen volt.
5. Elszigeteltnek és meg nem értettnek érezheted magad
Az egy dolog, hogy a szülőddel hogyan alakul a viszony, és mennyire lesz békés, vagy csúnya az elválás, de valószínű, hogy a környezetedben, a barátaid sem feltétlenül értik majd meg, hogy min mész keresztül, és mik az indokaid. Az emberek hinni akarnak az anyai szeretetben, és nehéz erről a témáról beszélniük, nem mernek igazán beleérezni a helyzetedbe. A legjószándékúbb tanácsok azok lehetnek majd, hogy tedd túl magad rajta – amik éppen akkor nem fognak segíteni neked.
6. Bűntudattal és szégyennel kell birkóznod
Örök kérdés, hogy nem követtem-e el végzetes hibát, nem túlzok-e vagy vagyok túlérzékeny. Nemcsak a környezet nyomja a bűntudatot az emberbe, de a saját belső bizonytalansága és félelme is táplálhatja. Még akkor is hibásnak érezheted magad, ha előtte éveken keresztül igyekeztél a legkülönbözőbb eszközökkel rendbe tenni a kapcsolatot.
7. Összetett veszteségérzés
A szakítás az édesanyával véglegesíti azt, hogy az ember azt mondja, nem tartozom ahhoz a családhoz, melyben nevelkedtem. Ez a megkönnyebbülés mellett komplex veszteségérzést is okozhat. Néha ezzel együtt a többi családtaggal is megszakad a viszony.
8. Gyász
Hiába a felnőtt gyerek az, aki meghozza a döntést, mégis veszteség éri. El kell gyászolnia azt a kisgyereket, aki lehetett volna, ha megkapja azt az anyai szeretetet, törődést, odafigyelést, ami járt volna neki, és azt az anyát, aki számára nem létezett.
9. Visszaállítod a kapcsolatot
A bűntudat, a félelem, a szégyen vagy bármi az előbb felsoroltak közül, oda vezethet, hogy bár ésszel és más utat nem látva hoztad meg a döntést – később mégis felveszed a kapcsolatot az anyáddal. A legtöbb esetben hosszú évekig, évtizedekig tart a nem beszélünk egymással, majd újra találkozunk állapot.
10. Krízishelyzetben meginogsz
Streep rengeteg interjú alapján mondja, hogy nagyon tipikus, amikor a családi eltávolodásnak az vet véget, ha az anya vagy más családtag beteg lesz. A gyerek hirtelen azt tapasztalja, hogy senki más nincs, aki gondoskodjon a betegről, és kötelességtudatból vagy lelkiismeretességből, vagy bűntudattól hajtva vállára veszi a nehéz helyzetben való helytállás felelősségét. Vannak esetek, amikor egy ilyen helyzet tényleg feloldozást okoz, és megszületik egy olyan kapcsolat, aminek mindig is lenni kellett volna. De nagyon ritka. Többnyire megmarad ugyanaz, ami előtte volt. Lehet, hogy ezt sokaknak nem volt könnyű olvasni, de ideje, hogy a ki nem mondott dolgokról is elkezdjünk beszélni, ami még nem megoldás, de enélkül nem is juthatunk el a megoldásig.
