Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nekem ne mondja senki, hogy a jegy nem számít. Meg a bizonyítvány nem számít. Dehogynem, ha nem akarom, hogy majd éhen haljon a gyerek!
Itt az év vége és a Facebookot elöntik a gyerekeik kitűnő bizonyítványát posztoló szülők, és azok a cikkek, amik szerint kitűnő bizit posztolni gáz, a bizi miatt aggódni meg végképp az. Persze az ember nem is ilyenkor aggódik, már minek is, inkább év közben.
Bevallom őszintén, nekem nem megy valami jól ez az elengedés. Nem tudok vállat rántani, ha zsinórban a harmadik doga lesz hármas. Pedig jó tanulók a lányok, az egyik örök kitűnő, a másik sok ötös kevés négyes.
De amikor zsinórban a harmadik hármas doga jön, akkor rosszul reagálok. És közben szaranyának érzem magam, mert már kétszáz cikket elolvastam, hogy nem számít, és nem szabad a gyereket a jegyekkel nyomasztani. Mert a jegy, az nem mutat meg semmit.
Megúszással nem lehet leélni egy életet. Vagy igen, de minek?
Csak az a baj, hogy szerintem meg nem igaz, hogy ez nem fontos. Az iskolai jegy egyrészt meg is mutat valamit. Másrészt meg baromira számít.
Mit mutat meg? Például azt, hogy tanult-e a gyerek. Ez persze néha egy mihez képest kérdés, akkor nem rágok be (igaz történet), amikor úgy lesz hármas a doga, hogy az egész osztályban lett három darab hármas. Mert a többi kettes meg egyes. A gyerek megtette, amit lehetett, és valószínűleg nem vele van a baj.
Akkor berágok, amikor azt mondja, hogy persze, felkészült a szódolgozatra/töri témazáróra/vers felmondásra, aztán hármas lesz. Mert akkor nem készült fel. Becsapott engem, de ez a kevésbé érdekes, becsapta magát is.
Mert a gyerekek minden egyes iskolai évben egyre jobban úgy érzik, hogy az a siker, ha sikerül megúszni. A tanulást, a dogát, a felelést.
És az iskola - a legtöbb iskola - semmit nem tesz azért, hogy valahogy megérezzék, megtanulják, hogy a teljesítmény az jó. Hogy a tudásuk nekik lesz hasznos. És én nagyon szeretném, ha úgy nőnének föl, hogy értik: megúszásból soha nem lesz semmi. Megúszással semmit nem fognak tudni jól csinálni. Pedig dolgokat jól csinálni jó!
A bizonyítvány igen is számít. Sajnos!
És azt is hajlamosak elfelejteni az okos cikkek, hogy ma, Magyarországon hatalmas hazugság, hogy a bizonyítvány nem számít. Persze, vannak olyanok, kevesek, szerencsések akiknek majd talán tényleg nem fog.
Akinek van valami olyan szenvedélye, tehetsége, amiért képes bármennyit dolgozni. Mert ha valaki képes valamiért bármennyit dolgozni, az előbb-utóbb sikeres lesz.
Aki nagyon gazdag. És szerencsés. Aki járhat olyan magániskolába, ahol tényleg a személyiségét is fejlesztik, ahol tényleg képesek hozzásegíteni a gyereket, hogy megtalálja a saját útját, a saját tehetségét, a saját hivatását.
Aki iszonyatosan okos és szorgalmas. Akinek mindegy, honnan jön, mindig meg fogja írni azt a felvételit maximumra. Akire ragad a nyelv. aki szegény, a kutyaólban lakik, hideg salakot kap vacsorára, a szülei munkanélküli bányászok, és ő mégis bekerül az Eötvösbe, aztán meg ösztöndíjas lesz Cambridge-ben, és Nobel díjat kap.
Csak az a baj, hogy a legtöbb gyerek nem ilyen. Még az okos, szorgalmas gyerek sem.
Manapság szinte ölni kell a helyekért egy jobb iskolában. Egy jobb magániskolában is!
A magyar közoktatás és az egyetemi felvételi rendszer olyan, hogy egyre nagyobb szakadék nyílik a teteje és az alja között. És egyáltalán nem igaz, hogy mindegy, hova jártál. Kivételként talán igen. Szabályként biztosan nem.
Szinte lehetetlen bekerülni egy jónak számító nyolc vagy hatosztálys gimibe. A helyek száma nem változik, és évről évre sokkal több gyerek szeretne bekerülni. Ami nyolc éve még megugorható volt, az mára a lehetetlennel határos. A jobb négyosztályos/kétnyelvű, nyelvi előkészítős iskolák felvételi ponthatárai az egekben vannak. Miközben egy átlagos iskola nem készít fel rá. A magántanár, az elszánt szülő talán igen. És egy jó egyetemre államilag finanszírozott helyre bekerülni sokkal jobb esélye van annak, aki jó gimiből jön.
Két nyelvvizsgát érettségire letenni sokkal nagyobb esélye van annak, aki egy jó gimiből jön. Külföldre felvételizni sokkal nagyobb esélye van annak, aki egy jó gimiből jön.
Az a pár négyes itt, pár négyes ott már 6-8-10 pont lesz, amikor felvételizni kell egy gimibe. Jó esetben. Mert idén láttam, hogy az egyik "legjobb" (értsd legfelkapottabb hatosztályos) iskola úgy súlyozza a bizonyítványt, hogy a lányom a pár négyesével a bizonyítványra adható 25 pontból 5 pontot kapott meg. Máshol a 10 pontból 6-ot. Az egyikben elvesztette a pontok 80 százalékát. A másikban 40-et. Pedig jó tanuló, tényleg. És erre mondjuk, hogy nem számít?
Persze, legyen boldog fodrász, mi? Havi 160 ezerért?
Én is tudom, hogy a gyerekpszichológiából felkészült modern anyának ez nem számít. Mert az azt mondja, hogy legyen boldog fodrász. Csak a statisztikák ennek ellene szólnak.
Mert biztosan van a boldog fodrászok (műkörmösök, hidegburkolók, kéményseprők) között is olyan, aki elégedetten él, megtalálja a munkájában a flow-t, az életében meg a feltöltődést. Csak sajnos nagyon kevesen. Mert legnagyobb részük inkább hónapról hónapra él, baromira szívja a fogát, ha hirtelen elromlik a mosógép, és feltöltődésképpen nem elutazik, hanem otthon takarít.
Szóval én mindig azt mondom a gyereknek, hogy felőlem lehet boldog fodrász, de előtte szerezzen egy jó diplomát, és tanuljon meg két nyelvet. Mert mindig kell egy B-terv. Mert én azt szeretném, ha ő majd azzal foglalkozna, ami igazán boldoggá teszi, de azt is látom, hogy ha van a zsebében egy jó papír, nyugodtan foglalkozhat bármi mással.
Azt gondolom, bármit csinál majd, megnyitja a saját fodrászüzletét, kenyeret süt kovásszal, vagy ruhákat tervez, hasznára lesz az, amit megtanult. Ha beszél nyelveket, ha tud tanulni. Nem kell, hogy a szakmájában dolgozzon, de tanuljon meg tanulni, küzdeni, teljesíteni. Akkor is, ha néha olyat kell csinálni, ami épp nem annyira élvezetes. Mert ilyen lesz az élet is.
De ha elmegy a szakmunkásba, mert a jegy nem számít, máshova meg nem vették fel, akkor baromi nagy szarban lesz, amikor 30 évesen, két gyerekkel jön majd rá, hogy mégis jó lett volna egy kicsit többet tanulni.
