Mutatunk három tippet, amitől kreatívabban gondolkodik majd a gyerekünk, és azt is elmagyarázzuk, miért lesz az jó neki. Kezdődik a vizsgaszezon, de jó, ha tudod, hogy a tárgyi tudáson kívül azért más is fontos. Például ha eddig te is csak egyféleképpen rajzoltad az almát, akkor mindenképp olvass tovább!
A technológiai fejlődés és a világ rohamos változása mellett elég nyilvánvaló, hogy gyermekeink jövőjét el sem tudjuk képzelni. Így pedig nyilván nem tudjuk megtanítani olyasmikre sem, amiknek hasznát veszik majd felnőttkorukban. Ki tudja például, jó-lesz e egyáltalán valamire a sok felhalmozott iskolai tananyag?
A szakemberek szerint egy biztos: a kreatív gyerekek és felnőttek előnyben lesznek társaikhoz képest, és nagy szükség lesz rájuk a jövőben is. És itt nem elsősorban a művészi kreativitásra gondolnak (arra is, mert valójában nincs határvonal a kreativitás formái között), hanem a kreatív, ötletes, újszerű problémamegoldásra, az újító gondolkodásra. Problémák pedig tuti lesznek a világban, szóval új ötletekre, megoldásokra is szükség lesz.
A kreativitás fejlesztésére pedig nem elsősorban a fejlesztő játékok alkalmasak, a mi hozzáállásunk legalább ugyanolyan fontos. Az alábbiakban két kreatív szakember, Anthony Brandt zeneszerző és David Eagleman idegtudós gyereknevelési tippjeit olvashatjátok.
1. Használd a múltat, képzeld el a jövőt!
Lindsay Esola pennsylvaniai művészettanár a tanév első óráján rendszerint egy almát rajzol a táblára, majd megkéri a gyerekeket, hogy ők is rajzoljanak almát. A gyerekek többsége persze lemásolja a tanár rajzát. Ez azonban csak a kezdet: a tanév során a gyerekek minden lehetséges stílusban megtanulnak almát rajzolni: szürrealista, impresszionista, pop-art almákat alkotnak vízfestékkel, mozaikkal, szénrajzzal, olvasztott viaszból, de használnak csillámport, matricákat, fonalat, meg minden mást és az ellenkezőjét is.
De nem állnak meg itt. A munka befejező projektje a „bármi-alma” feladat, amikor a gyerekeket arra bátorítják, hogy az eddig megismert technikák és látásmódok, plusz saját ötleteik ötvözésével alkossanak almát. Az utolsó órák egyikén Esola megint almát rajzol a táblára, de a gyerekek már nem másolják le, hanem mindenki a nagyon is saját almájával válaszol.
A példa arra igyekszik rávilágítani, hogy
a kreativitásra nevelés két alapvető eleme a szabad játék és a már létező modellek lemásolása.
Ennek a kettőnek kell a megfelelő, kényes egyensúlyt elérnie ahhoz, hogy kreatív ötletek szülessenek. Az elődök tudása inspirációt ad ahhoz, hogy valami újat teremtsünk, de az újítás szabadsága is alapvetően fontos.
Egy másik, ötödikeseket tanító művészettanár azt a házi feladatot szokta adni a diákoknak, hogy fessék meg egyik kedvenc régi festőjük „következő” képét: miket festettek volna, merre fejlődtek volna, ha tovább élnek?
Fontos, hogy a gyerekek tanuljanak az elődök munkáiból, de ne azt tanulják meg, hogy a régi ötleteket tiszteletben kell tartani, nem szabad hozzájuk nyúlni, és hogy azok kőbe vésett dolgok. A valóban jó klasszikusok remek inspirációk új ötletekhez. Személyes kedvencünk a témában természetesen A walesi bárdokképregény adaptációja.
2. Járj körbe rengeteg és még több lehetőséget!
Amikor a tanár feladatot ad a gyerekeknek, többnyire megelégszik egyetlen válasszal. Ami lehet, hogy szuper, lehet, hogy közepes, mindegy: a lényeg most nem a válasz minősége, hanem az, hogy a kreativitásra nevelő tanár számára az első válasz csak a kezdet.
Jó, ezt válaszoltad, és mi lehet még? Hogyan oldható meg a feladat másképp?
Az, hogy többféle megoldással, válasszal legyünk képesek előállni, egy tanult készség, melynek jó ötlet már kora gyermekkorban elkezdeni a tanítását. Az irodalomtól kezdve a programozásig számtalan területen helye van, hiszen rengeteg típusú kérdés, probléma van, amely sokféle megközelítéssel megoldható.
Óvodás gyerekek többnyire elég jók az „ez nem egy doboz, hanem...?”- játékban, vagyis a kartondobozból hamar kisház lesz, aztán versenyautó, aztán buszmegálló, aztán kalózhajó. Ez a játék azonban mindenféle életkorú gyerekekkel jól működik, és bár egyszerű, arra tanít, hogy egyetlen lehetőségből kiindulva megszámlálhatatlan irányba juthatunk.
3. Bátorítsd a kockázatvállalást!
A kreativitásra való nevelés egyik eleme a „homokozó”-paradigma. Ez azt jelenti, hogy mielőtt élesben is megvalósítunk egy megoldást, előtte kicsiben, tét nélkül kipróbálhatunk akár többet is a lehetséges opciók közül (mintha az építész először homokvárakat építene, ami nem baj, ha leomlik). Ebben a szakaszban bármilyen hülyeséget ki lehet próbálni, és a tanulók nem kapnak rá jegyet. A módszer lehetőséget ad a szabad kísérletezésre, megbeszélésre, vitára, ezt követően pedig kiválaszthatják azt a megoldási formát, amit majd élesben is megvalósítanak.
A hétköznapokban hajlamosak vagyunk ugyanis a rizikósnak tűnő ötleteinket csírájában elfojtani - hiszen az úgyis hülyeség – csakhogy néha épp ezekből a „hülyeségekből” nőne ki a valódi megoldás. Ahhoz, hogy kreatív felnőttek folyamatos fejlődésben lévő társadalmát hozzuk létre, szükség van a kreatív kockázatvállalásra. Vagyis arra a hozzáállásra, hogy a problémamegoldás első fázisában nincs rossz válasz. Hogy ne ítélkezzünk elsőre ötleteink és mások ötletei felett, hanem engedjük meg a hibázást! Hagyjunk teret a kudarcoknak, hiszen - bármilyen közhelyesen hangzik is - sokszor ezek kövezik ki a megoldások felé vezető utat. Ne féljünk hát a rossz választól, és neveljük erre gyermekeinket is!
