Ezért nem fárad el a gyerek a játékban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A gyerekek állóképessége a hosszútávfutókéval vetekszik, izmaik ugyanis ellenállnak a fáradtságnak, és gyorsabban regenerálódnak, mint az edzett atléták - derül ki egy friss tanulmányból. Lehet, hogy ezért nem bírod tartani velük az iramot?

Sok fizikai vizsgálatnál a gyerekek hamarabb elfáradhatnak, mint a felnőttek, mert a keringési rendszerük nem bírja a terhelést, kevésbé hatékony a mozgásuk, és kisebbeket lépnek. Egy új vizsgálat megállapította ugyanakkor, hogy a gyerekek izmai ellenállnak a fáradtságnak, és nagyon gyorsan fel is épülnek egy intenzív edzésből. A Frontiers in Physiology című lapban megjelent tanulmány egyenesen az atlétákéhoz hasonlítja a gyerekek állóképességét.

Az emberi szervezet alapvetően kétféle módon állít elő energiát. A hatékonyabb aerob út esetében a vérben lévő oxigént használja fel, míg a kevésbé hatékony anaerob útnál tejsav keletkezik, ami izomfáradtságot okozhat. A francia és ausztrál kutatók egy kerékpáros vizsgálatban 8 és 12 év közötti fiúk, edzetlen felnőttek és állóképességi sportolók (triatlonosok, hosszútávfutók és kerékpárosok) különböző paramétereit mérték, hogy lássák, szervezetük mennyire gyorsan képes regenerálódni.

Fotó: Shutterstock

A résztvevők sportolás utáni pulzusa, oxigénszintje és a tejsav lebomlási sebessége alapján megállapították, hogy a gyerekek mindenben felülmúlják a nem sportoló felnőtteket. A fiúk szervezete elsősorban aerob úton állított elő energiát, így kevésbé is fáradtak el. Regenerálódásban még az atlétákat is felülmúlták, ami megmagyarázhatja, miért nem fáradnak el a gyerekek a játékban még akkor sem, amikor már tényleg minden felnőtt kidőlt.

Ezek alapján a kutatók azt mondják, hogy a sportoló gyerekek esetében inkább a helyes technikára, sebességre és izomerőre kell fókuszálni, mert az állóképességük általában nagyon jó.

A szerzők szerint az eredmények a mozgásszegény életmóddal összefüggő betegségek szempontjából is érdekesek lehetnek, mert segíthetnek megérteni azokat a mögöttes mechanizmusokat, amelyek közrejátszhatnak az ilyen típusú kórképek kialakulásában.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.