Minden ötödik pár meddőséggel küzd Magyarországon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A statisztikák szerint drasztikusan kevesebb esélye van a spontán teherbeesésre egy 30 év feletti nőnek, mint egy 30 év alattinak. De mikor érdemes orvoshoz menni? Elmondjuk.

A babára vágyó, de régóta sikertelenül próbálkozó párok gyakran érzik úgy, hogy a környezetükben mindenki másnak sikerül, csak nekik nem, egyedül vannak a problémájukkal. Pedig mi sem áll messzebb a valóságtól: közel 90 000 000 pár küzd fogantatási nehézségekkel világszerte, Magyarországon pedig a párok 15-20 százalékát érinti a meddőség a KSH felmérése szerint – olvasható a Ragaszkodj hozzá! nevű kezdeményezés közleményében.

Fotó: Shutterstock

A tudatos családtervezéssel foglalkozó projekt adatai szerint tudatosabbak a párok, és egyre kevesebben bízzák a szerencsére a gyermekáldást: a szaksegítséget kérők aránya drasztikusan, évente közel 9 százalékkal nő Európában. Ez a trend azt is jól mutatja, hogy ma már teljesen elfogadott szakértőket bevonni a családalapításba. 

Meddőség vagy csak türelmetlenség?

Teljesen egészséges párok esetében is egy évbe telhet, amíg pozitív lesz a terhességi teszt. A szakemberek szerint a 35 évnél fiatalabbak esetében egy év sikertelen próbálkozás után tanácsos orvoshoz fordulni. Ugyanakkor 35 év felett már fél évnél tovább nem ajánlatos várni. Ha ennyi idő alatt nem fogant meg a baba, javasolt felkeresni az orvost – olvasható a közleményben.

Mikor és mit tehetünk a sikeres fogantatásért?

A húszas éveikben, illetve a harmincas éveik elején járó párok azzal tehetik a legtöbbet a sikerért, ha félreteszik aggodalmaikat, és rábízzák magukat a természetre. 

Ugyanakkor nem árt, ha a leendő szülők – vagyis a jövendőbeli apukák is – előnyben részesítik a lassú felszívódású, rostban és vitaminokban gazdag ételeket, kerülik a dohányzást, az alkoholfogyasztást és a stresszt, illetve rendszeresen mozognak.

Fotó: Shutterstock

Míg a 30 év alatti nőknek 20 százalék, addig a 30 és 40 év közöttieknek mindössze 5 százalék esélyük van spontán teherbe esni egy menstruációs ciklus alatt a statisztikai adatok szerint – olvasható a közleményben. 

Merj kérdezni az orvosodtól!

A meddőségnek számos olyan oka lehet, ami néhány egyszerű vizsgálattal kimutatható, és hatékonyan kezelhető a problémától függően: lehet, hogy csak életmódváltásra van szükség, ám az is előfordulhat, hogy valamilyen sebészeti beavatkozás vagy hormonális terápia hozhat eredményt.

A tudatos családtervezés fontosságát hirdető Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés megújult weboldalán további hasznos írások olvashatók a meddőség lehetséges okairól, és arról, hogy milyen lehetőségei vannak a fogantatási problémákkal küzdő pároknak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.