Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Zsófi és párja több, sikertelen lombikot követően egy cseh klinikán kapott donor petesejtet és donor spermiumot. A petesejt donációnak ez a formája hazánkban illegális, ezért kellett külföldre utazniuk, és ezzel nincsenek egyedül.
Sok mindent hajlandóak vagyunk megpróbálni, ha nehezen jön össze a baba: hormonokat adunk be magunknak, lombikprogramra járunk, és közben a biztonság kedvéért esetleg elmegyünk az akupunktúrára meg a termékenységi tornára is. A 43 éves Zsófi és párja esetében a „szokásos” beavatkozások nem hozták meg a sikert, úgyhogy ők még ennél is tovább mentek.
Nekik a donor petesejt és donor spermium jelenthette volna a megoldást, csakhogy míg a spermadonoros megtermékenyítés hazánkban legális, addig a petesejt adományozást néhány kivételtől eltekintve gyakorlatilag tiltja a törvény.
De nincs ez mindenütt így – Zsófi és férje ezért Csehországba utaztak és egy ottani termékenységi klinikán ültették be Zsófi méhébe a kis „örökbefogadott” embriót. A donor petesejt és donor sperma találkozásából született kis lény jelenleg Zsófi méhében fejlődik, és innentől minden a természet adta módon halad tovább: Zsófi már csak annak rendje és módja szerint kihordja a magzatot, megszüli, szoptatja, pelenkázza, felneveli.
Az elsőre minimum furcsának hangzó „petesejtimport” egyáltalán nem ritka, és a mesterséges megtermékenyítési eljárásokhoz képest nem is vészesen bonyolult. A jelenleg öt hónapos terhes Zsófit faggattuk ki a cseh magánklinikán szerzett élményeiről.
Hogyan jutottatok idáig, mi vezetett el a külföldi petesejtvadászatig?
Egy ideje próbálkoztunk a teherbe eséssel, aztán egy ponton elmentünk vizsgálatokra, és ott egyből azt mondta az orvosunk, hogy egyikünknek sem lehet gyereke. Én akkor 42 éves voltam és korai menopauzát állapítottak meg nálam, ami azt jelenti, hogy kiürült a petefészkem, nem fejlődik benne több petesejt. A párom spermaképe is elég esélytelen volt, kevés és alig mozgó spermiumokkal.
Derült égből villámcsapásként ért minket ez az egész, bár mindketten elmúltunk negyvenévesek, de semmilyen tünetünk nem volt, a ciklusom úgy nagyjából szabályos volt, a korai petefészek kimerülésről addig nem is hallottam.
Főként szülői nyomásra elmentünk egy TB-finanszírozott termékenységi ambulanciára, ahol a protokoll szerint kivizsgáltak, és azt mondták, azért mégis megpróbálkozhatunk a lombikkal. Úgyhogy belevágtunk. Az első stimulált ciklusomban két tüszőm lett, de fel is szívódott, utána három hónapig nem jött meg a menstruációm, közben lett egy cisztám, amiatt nem lehetett stimulálni, aztán kipróbált az orvos egy másik fajta protokollt, ami még annyira sem hatott.
Nagyon kemény időszak volt, közben teltek a hónapok, én utáltam injekciózni magamat, utáltam, hogy hormonokat adok magamnak, amire nem tudjuk előre, hogyan reagál a testem, a folyamatos aggódást, feszültséget.
Egy ponton megkérdeztem az orvost, van-e ennek értelme így egyáltalán? Azt mondta, nem tud biztosat mondani – de azt sem mondta, hogy hagyjuk abba, eddig és ne tovább.
Ezután bejelentkeztem egy fizetős magánklinikára, megvolt az időpontom, amikor olvastuk a hírekben, hogy az ottani professzornak hány peres eljárása volt, mivel több beteget átvert, olyan nőket is megműtött hamis leletekkel, akiket nem kellett volna. A férjem erre bejelentette, hogy ő ide, ehhez az emberhez biztosan nem megy. Így megint nem tudtuk, hogyan tovább.
Közben volt a férjem osztálytalálkozója, ahol az egyik osztálytársnője mesélte neki, hogyan szült ő „brno-i kisbabát”, cseh petesejtdonorral. Meg is adta a klinika címét, ahová magyar közvetítőn keresztül jutottak ki. Mi nem közvetítővel mentünk, egyszerűen megkerestük a honlapot, írtunk nekik, kiderült, hogy magyarul is kiválóan kommunikálnak, nagyon segítőkészek voltak.
Mi történt, miután bejelentkeztetek a csek klinikára?
Néhány plusz vizsgálatot javasoltak, ezeken kiderült, hogy inzulinrezisztenciám van, erre előírtak egy két hónapos kezelési tervet, gyógyszert szedtem, diétáztam és minden nap futottam és sikerült is megszüntetni, úgyhogy nekivághattunk a dolognak.
Kiutaztunk, egy magyar származású orvost kaptunk, így nyelvi akadály sem volt. Itt is kaptam némi hormonkezelést azért, hogy a méhem elő legyen készítve az embrió befogadására. A magyar orvosom nem akarta felírni receptre ezeket az injekciókat, mivel nem magyar közvetítőn keresztül jutottam ki, de szerencsére kiderült, hogy a cseh receptet is elfogadják a magyar patikák. Így aztán postázták nekünk Csehországból a recepteket, kiváltottam és a háziorvosom beadta az injekciókat.
Ami a férjemet illeti, neki addigra javult a spermaképe, de a klinikán azt mondták rá, hogy nem tökéletes: ők a spermium DNS fragmentációt is vizsgálják, azt mondták, magas arányban töredezett a DNS, ezért kockázatos, hogy genetikailag nem egészséges embriót kapnánk. Azt mondták, ebben döntsünk mi, hogy az övét vagy donor spermát használunk.
Én szerettem volna az övét, de a férjem azt mondta, öregek vagyunk már egy újabb kudarchoz, legyen donor sperma, így igazságosabb is.
Egy 23 éves lánytól kaptam petesejtet
Maga a beültetés gyorsan megvolt, rengetegen voltak, egy futószalag. A lánytól nyert petesejtekből 9 darabot termékenyítettek meg a donor spermával, és abból lett 3-4 "A" minőségű embrió. Ebből 1 darabot ültettek be (mert több kockázattal jár az ikerterhesség mind az anya, mind a magzat számára, és itt nagyon jó minőségű sejtekről van szó, tehát nagy a megtapadás valószínűsége).
A többi embriót lefagyasztották, így még testvérrel is próbálkozhatunk később. A férjem is bent volt, amikor befecskendezték, mutatták monitoron, adtak róla egy fotót is, és sok sikert kívántak. Egy kicsit fájt, mondjuk annyira, mint egy erősebb menstruáció.
Utána hazajöttünk és onnantól az itthoni orvosomhoz járunk. A cseh klinikának van egy éjjel-nappal hívható telefonszáma, mindenben adnak tanácsot, és nyilván meg is vizsgálnak, ha kimész, de ilyenkor már sokkal egyszerűbb itthon menni orvoshoz, ha rosszul vagy, nem akarsz külföldre utazgatni.
Tudja-e kezelni a rendszer, hogy nem vagy egyidős az embrió sejtjeivel? Például szükségesek-e az idősebb pároknak ajánlott genetikai vizsgálatok?
A genetikai tanácsadást elengedik. Én az itteni orvosommal egyeztettem a vizsgálatok nagy részét, genetikai tesztet mi például csináltattunk, hogy ne aggódjunk ezen, de nem lett volna kötelező. A védőnő pedig egyáltalán meg sem lepődött, azt mondta, már két brno-i gyerek is van a körzetében.
Milyen érzés, nem fura, hogy „külsős” sejtek vannak a méhedben?
Hát, ez egy folyamat volt, idáig eljutni. Én szívesen örökbe is fogadtam volna, de kiderült, hogy ahhoz öregek vagyunk, és papíron nem vagyunk házasok sem. Kisbabát már nem tudtunk volna örökbe fogadni. Szóval amikor nem mentek a lombikok, akkor kézenfekvő volt, hogy vagy örökbe fogadunk, vagy ez – és akkor ez mégiscsak közelebbi, jobban a miénk. Az én terhességem, én szülöm meg a babát.
Minket egyébként a párommal nagyon összeforrasztott ez az egész procedúra. Sokszor viccet is csinálunk belőle, láttuk például az ultrahangon a magzat fütyijét, a férjem az egész családnak mutogatta, hogy látjátok, szép nagy, mint az apjáé! Miközben mindenki tudja a családban a sztorinkat.
Mindezek ellenére persze nagyon fura az egész: az én terhességem, de azért nyomaszt, hogy hogy lesz ez. Megszületik egy ilyen kis lény, hogyan hangolódunk össze. Meg az is, hogy kinek mondd el? Ki tudjon erről? Nyilván a szűk család tudja, a szüleimnek, tesómnak alap, hogy elmondtam, de egyébként én szívesen mondom bárkinek, hogy mások is tudjanak erről a lehetőségről és kapjanak esélyt. Mivel itthon csak rokon adományozhat donor petesejtet, fizetni tilos érte, mert az szervkereskedelemnek minősül, ezért itthon a hozzám hasonló problémákkal küzdőknek nincs reális esélyük a terhességre.
Elmondjátok majd a gyereknek is? Hogyan?
Szerencsére már van erre protokoll, a pszichológusok kidolgozták, hogy az elejétől kezdve hogyan kell mesélni. Apa és anya nagyon szeretett volna babát, de nem sikerült, ezért hívtak egy segítőt stb. Megmutatjuk a fotókat, ahol nagy hasam van – itt nincs meg az a nehézség sem, ami az örökbe fogadott babáknál, hogy őt valakik, az eredeti szülei nem akarták. Pont hogy nagyon akartuk.
Arról pedig fogalmunk sincs, sejtszinten kik a „szülők”, nem fogunk tudni neki semmit mondani. Genetikai szempontból „talált gyerek”. A donorról összesen ennyi adatod van: az életkora, iskolázottsága, a szeme, haja színe, és meg kell adnod vércsoportodat. Nem látsz róluk képet, nem tudod a genetikai eredetüket, a nagyszüleik betegségeit, ilyesmi.
Nagyságrendileg mennyibe került mindez?
Pontosan sosem mertük összeadni, de az utazással, szállással együtt olyan másfél-kétmillió forint között volt az egész. Pénz kell hozzá, de egyébként annyira egyszerű a folyamat, nulla nyelvtudás kell, és akinek semmi más esélye nincs, annak tökéletes lehetőség. Ha ez nincs, akkor mi nem élhettük volna át ezt az egészet. Amúgy meg tök sci-fi, hogy itt tart már a tudomány.
És igen, talán Istentől meg a természetességtől első hallásra távol van, de ha ebből élet fogan, akkor én úgy érzem, hogy mégiscsak oké.
