37 kilót fogyott, hogy tartani tudja a gyerekek tempóját

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A közel 130 kilós, háromgyerekes apát eléggé megviselte, hogy ő a leggyengébb láncszem a családban.

Egy katasztrofális családi nyaralás után döntött úgy egy háromgyerekes apa, hogy változtatni fog az életén. Jeremiah Peterson ugyanis egyáltalán nem a szép tájakra és a három gyerekével közösen eltöltött időre emlékezett a nyaralás után, hanem arra, hogy lépten-nyomon meg kellett állni, hogy kipihenje magát, és lépést tudjon tartani a 6, 7 és 9 éves gyerekeivel – írja az Independent.

Elég idegesítő lehetett

Az optimista óriás tehát összességében jól döntött, amikor túrázásra, azon belül is hegyi túrázásra adta a fejét, a levegőért kapkodó és a fel-alá rohangáló gyerekek által folyton lehagyott apuka életében ugyanis ez volt az utolsó csepp a pohárban.

„Állandóan ez járt a fejemben” – írja Jeremiah. Az első képen még 127 kilós voltam, a másodikon viszont már csak 90 kilós vagyok. Most már akár futni is tudnék azokon az erdei ösvényeken, ha akarnék. Visszakaptam az életemet, az első képen létható önmagamhoz pedig soha nem szeretnék visszatérni!”

„Megdolgoztam érte!”

A „hogyan” része elég egyszerű volt Jeremiah szerint: „Egyszerű a válasz: kemény munkával!” Gyalog járt munkába, utána egy órát túrázott és egy egyórás súlyokkal való edzést is beiktatott a kettő közé. Minden nap.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.