Ezekre figyelj a gyereknevelés során, ha nem akarsz Peg Streep amerikai írónő önsegítő könyveiben szerepelni! Azért a listához Pálmának is van néhány megjegyzése.
Anyaként hajlamosak vagyunk magunkat másokkal összemérni, kritizálni, bűntudattal sújtani és rossz anyának kikiáltani. Rossz anyák persze léteznek a mesekönyveken kívül is, csak hát egészen máshol van a „rosszanyaság” határa, mint ahová sötétebb óráinkban azt elképzeljük. Peg Streep amerikai írónő két önsegítő könyvet is írt, amelyben az anyasággal, szűkebben a rossz anyasággal kapcsolatos kutatásokat foglalja össze. Ezek alapján olyan felnőtteknek kíván segítséget nyújtani, akiket anyjuk nem szeretett vagy rosszul szeretett, és anyaként mi is lemérhetjük általuk, mennyire vagyunk rémesek vagy sem.
Sokféle rossz anya létezhet
Az írónő szerint a „rosszanyaság” típusokba sorolható és így ezek hatása is megjósolható: a túlkontrolláló anyák gyerekei nehezen találják meg saját hangjukat és védik meg érdekeiket; a nárcisztikus anyák gyerekei könnyen teljesítménykényszeressé válnak; az érzelmileg elérhetetlen anyák gyerekei elhagyatottak és összezavarodottak, és folytathatnánk.
A gyermekkori tapasztalatokat pedig nem tudjuk könnyedén magunk mögött hagyni: ha gyermekkorunkban elhanyagolják érzelmi igényeinket, az meghatározza későbbi gondolkodásmódunkat, a problémákra adott reakcióinkat, érzelmi életünket, kapcsolatainkat.
Egy rossz anya ilyet nem csinál!
A szülői viselkedések értékelésekor gyakran arra szoktunk figyelni, ami jelen van, vagyis arra, mit csinál az a szülő, ami rossz a gyereknek.Megüti? Kritizálja? Megszégyeníti? Ugyanakkor nem csak ezek a fontosak, hanem az is nagy hatású a gyermek fejlődést illetően, amit anya NEM csinál. Ami hiányzik. Peg Streep most összegyűjtötte, melyek azok a viselkedésmódok, kommunikációs eszközök, amik a rossz anyák kelléktárából hiányoznak. Ezek elsősorban olyan dolgok, amelyek megalapozzák a bizalmat, a biztonságos kötődést és az egészséges érzelmi fejlődést – vagyis ha hiányoznak, akkor a gyermek érzelmi élete is zavart szenved.
1. Empátia és hangolódás
Későbbi társas kapcsolatainkat nagymértékben meghatározza a korai anya-gyerek kapcsolat. Ha a gyerek igényeire anya reagál, ha megvigasztalja, amikor szomorú, akkor a gyermek megtanulja, hogy a világ biztonságos hely és az emberekkel érdemes kapcsolatba kerülni. Az empátia készsége és a mentalizációs készség (vagyis az, hogy mennyire vagyunk képesek azon gondolkodni, hogy mások mit gondolnak, mit éreznek) a korai kapcsolataink során alakulnak ki. A társas viselkedés formálásában kulcsfontosságú agyterületek újszülöttkorban még ki sem fejlődtek, ezek az első életévekben fejlődnek ki, és nagyban befolyásolják őket a környezeti tényezők: vagyis, hogy mennyit ölelgettek vagy épp mennyit hagytak egyedül.
2. A határok tiszteletben tartása
A határokat nem tartó anyák akkor is betolakodnak a baba/kisgyermek életterébe, amikor arra semmi szükség. Az ilyen anyák nem hagyják békén a gyereküket, sem csecsemőkorban, sem később. Ezek a gyerekek aztán nehezen értik meg, hogy egy egészséges társas kapcsolatnak a határok is részei: vagyis, például ha a partnerük kicsit egyedül akar lenni, azt érthetetlen katasztrófaként élik meg.
3. Elfogadás
A jó anya azt kommunikálja a gyermek felé, hogy „te Te vagy és te így vagy jó, ahogy vagy”. Ezzel alapozza meg a gyermek egésszéges önbizalmát. Fontos, hogy mindez nem azt jelenti, hogy anya észrevétlenül hagyja a gyermek hibáit, kudarcait, vagy épp mindent dicsér, mindent megenged. Az egészséges önértékeléshez szabályokra és kudarcokra is szükségünk van, be kell vallani, ha valami nem megy, be kell ismerni, ha hibáztunk. Csakhogy a jó anya ilyenkor nem szégyeníti meg a gyereket, hanem a kudarcot, hibát elfogadva megoldásokat keres a feljődére.
A hiperkritikus anyák ez utóbbi téren szoktak hibázni: a kritikus szidalmazás, különösen, ha az a gyermek személyiségét, általános teljesítményét célozza, nagyon káros. Ha jól akarunk kritizálni gyereket, fontos, hogy ne a teljes személyiségét (ostoba vagy) vagy általános teljesítményét (neked mindig rosszul megy a fogalmazás) kritizáljuk, hanem az adott eseményt, és legyen mellette megoldási javaslat is (ezt a dolgozatot most elszúrtad, úgy tűnik, ennél többet kell gyakorolni a fogalmazást).
4. A gyerek mint egész
A rossz anyák gyakran képtelenek teljes képet kapni a gyermekükről: a zsarnokoskodó, nárcisztikus vagy épp túlkontrolláló anyák hajlamosak a gyereküket saját igényeik szemüvegen keresztül szemlélni (mondjuk ha anya balettáncosnő akart lenni, akkor túlságosan fókuszál a gyerek hiányos tánctehetségére vagy nem ideális testsúlyára, és nem veszi észre, hogy programozózseni). Ez hasonlít az elfogadásra, de több annál: azt jelenti, hogy felismerjük a gyerek szükségleteit; érzelmeit és gondolatait érvényesnek fogadjuk el. Nem jelenti azt, hogy egyet kell vele érteni, csupán azt, hogy el kellene fogadni az ő nézőpontjának létjogosultságát is.
5. Felelősségvállalás
Tökéletes anya nincs, mindenki követ el hibákat, a szakember szerint azonban a jó anyák beismerik a hibáikat és felelősséget vállalnak értük. A rossz anyák ezt nem teszik: ők kimagyarázzák magukat, vagy azt mondják, meg sem történt az az esemény. (Én? Én soha nem bántottalak! Miért mondasz ilyet? Biztos csak álmodtad!) Vagy épp a gyereket hibáztatják viselkedésükért (Ha ilyen hülye vagy, persze, hogy elszáll az agyam és megpofozlak!). Az ilyen anyák gyerekei később hajlamosak magukat hibáztatni mindenért, ami társas kapcsolataikban történik.
Azért ezt nem bírjuk megállni szó nélkül
A felsorolt rosszanya-viselkedések valóban károsak a gyermek érzelmi fejlődését illetően, ez nem vitás. Néhány dologban mégis kiegészítésre szorul Peg Streep listája. Egyrészt, szerintem halál idegesítő, hogy „jó anyákról” és „rossz anyákról” beszél – színtisztán jó vagy gonosz lények utoljára a népmesékben léteztek.
A valóságban inkább jó anyai viselkedésformák és rossz anyai viselkedésformák vannak, és az anyák ezekkel dolgoznak mindenféle arányban. Mindegyik anyának vannak erősségei és gyengéi – az ilyen listák jó esetben abban segítenek, hogy a gyengéinkre ráismerve igyekezzünk tudatosan változtatni rajtuk. Ha a listát olvasva elkönyveljük magunkat rossz anyaként, az éppenséggel nem a konstruktív változtatás irányába mutat.
Tehát, mi a teendő, ha a fentiek közül valami NAGYON nem megy, vagyis nem csak legrosszabb napjainkon évi kétszer, hanem az esetek többségében elhibázzuk? Onnantól érdemes odafigyelni az adott viselkedésre, valamint a partnerünk, barátaink, nehezebb esetben szakember (családterapeuta, nevelési tanácsadó) segítségét kérni.
Hahó, apa is ott van!
A másik fontos tényező természetesen apa. A neveléspszichológia első évtizedei az anyák hibáztatásával teltek, és a korai anya-csecsemő kapcsolat valóban fontos életszakasz. Csakhogy. Időközben kiderült, hogy az apa-gyerek kapcsolat legalább ugyanolyan fontos, mint az anya-gyerek kapcsolat, ráadásul egy jó apa az anya-gyerek kapcsolat sérüléseit is kompenzálni tudja. Az „apaság” mennyisége és minősége hatással van a gyermekek lelki és testi egészségére is, egészen a csecsemőkortól kezdve a kamaszkorig.
Az érzelmi fejlesztő típusú apák például rengeteget javítanak a gyerekek társas intelligenciáján és érzelemkezelésén, akármilyen is anya. Ami pedig a korai anya-csecsemő kapcsolatot illeti: kiderült, hogy létezik korai apa-csecsemő kapcsolat és az is számít! Szóval, bár Peg Streep munkássága kifejezetten a Rossz Anyákra koncentrál, azért ne felejtsük el, hogy a valóság ennél egy fokkal árnyaltabb is lehet.
