Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Habár viszonylag egyértelműen meg lehet állapítani, hogy egy gyerek iskolaérett-e, vagy sem, még az érett gyereket is sok kudarc érheti az első évben. Egyszerűen azért, mert az oktatási rendszer merev, és nem veszi figyelembe az egyéni eltéréseket, de még a legtöbb gyerekre jellemző életkori sajátosságokat sem. De mit lehet tenni akkor, ha menet közben derül ki egy gyerekről, hogy nem iskolaérett? Nehéz, de megoldható, Korényi Róbert pszichológus megmondja.
Azt, hogy egy hat éves gyerek mehet-e iskolába, vagyis iskolaérett-e, Magyarországon alapvetően az óvodapedagógusok döntik el. Ezt a döntést segíti a DIFER mérés (Diagnosztikus Fejlődésvizsgáló Rendszer), amely az előrehaladás szempontjából a kritikus elemi készségeket méri, mint például az írásmozgás-koordináció, a beszédhang-hallás, a relációszókincs, az elemi számolás, tapasztalati következtetés, tapasztalati összefüggés-megértés, és a szocialitás. Tehát csupa olyan dolgot, ami az agykéregben történik, ami pedig mögötte, például a mozgást, azt nem, holott az összefüggés egyértelmű. Ezért az óvónők szakmai tudására és tapasztalatára is szükség van, hogy eldöntsék, mehet-e iskolába a gyerek, vagy sem.
Ez a mérés eléggé megbízható, a gond ott van, ha az óvónő nem a meghatározott kritériumok alapján, hanem intuitíve akarja eldönteni, hogy menjen-e iskolába a gyerek. Ugyanakkor, ha a szülő valamiért nem ért egyet az eredménnyel, – akár azért, mert már nagyon vinné iskolába a gyerekét, akár éppen ellenkezőleg, azt szeretné, ha még egy évet maradna – a pedagógiai szakszolgálathoz fordulhat. Itt egy úgynevezett iskolaérettségi vizsgálatot végeznek el, amiről korábban már részletesen írtunk.
Ez a vizsgálat szintén elég megbízható eredményt ad, mégis kódolva van a rendszerben, hogy a gyerek kudarcokat élhet át az első évben – mondta el a Díványnak Korényi Róbert, a Szent István Egyetem Társadalomtudományi és Tanárképző Intézetének mesteroktatója.
Az iskolarendszer ugyanis nemcsak merev, ami nehezen veszi figyelembe az egyes gyerekek egyéni fejlődési tempóját, de az elmúlt száz év tudományos eredményeit sem sikerült igazán beépíteni az oktatásba, holott egyre többet tudunk a gyerekek fejlődéséről.
Az iskola jelenleg önmagát valósítja meg, nem a gyereket bontakoztatja ki –
fogalmazott a pszichológus.
Korényi példaként említette a lateralitást, ami a jobb-, vagy balkezességet jelenti. Abban ugyanis nincs a szakemberek között konszenzus, hogy mikor alakul ez ki stabilan. Elképzelhető az is, hogy 9-10 éves korban jelenik meg a biztos jobb-, vagy balolaldali kezesség. Ennek ellenére az első osztályosoktól már elvárják, hogy a domináns kezükkel dolgozzanak írásórán, holott előfordulhat, hogy ilyen a gyereknek ekkor még nincs is.
A DIFER mérések szerint, az elsősöknek csak a 35 százaléka képes problémamentesen elsajátítani az írást, 30 százalékuk problémás, további 30 százalékuknak pedig komoly problémái vannak az írással.
Még a DIFER mérést kidolgozó Szegedi Tudományegyetem szerint is elég lenne első osztály második félévében elkezdeni az írástanítást – habár Korényi szerint ennek ideálisan csak második osztályban jönne el az ideje – ennek ellenére első osztályban végeznek is a betűtanulással.
Amit fejlesztenek, az fejlődik, de milyen áron?
Az írásmozgás tehát – többnyire az erőltetett tempó miatt – egészen sokat fejlődik nagycsoportos és harmadik osztályos kor között, néhány készség azonban gyakorlatilag alig. Ezek az alig fejlesztett készségek pedig éppen azok, amelyeket a PISA felmérés is mér majd később: a szocialitás, vagyis hogyan képes a gyerek másokkal együttműködve dolgozni, illetve az összefüggés-megértés: mennyire érti a valószínűségi logikát, vagy mennyire gondolkodik determinisztikusan – ez jelzi előre a magas szintű gondolkodást, vagy éppen a babonás hiedelmeket és a szűk világlátást.
Úristen, iskolás, de nem iskolaérett!
Habár sokszor az iskolaérett gyerekek sem képesek megfelelni az iskolai elvárásoknak, előfordul, hogy még ennél is rosszabb forgatókönyv valósul meg: a gyerek úgy kerül első osztályba, hogy nem iskolaérett. Ennek számos oka lehet, akár az, hogy szükség van az óvodai helyre, ezért próbálják kiszórni a nagyokat, akár az, hogy a szülő versenynek, és önmegvalósítási terepnek fogja fel, hogy a gyereke mielőbb iskolába kerüljön.
Ami ilyenkor történik, az velősen összefoglalva: szívás. Sorozatos kudarcok érik a gyereket, amik ellen nem tud védekezni. Ha szociálisan éretlen, akkor nem tudja betartani a szabályokat, és ő lesz a „rossz gyerek” az osztályban, pedig csak éretlen még arra, hogy 45 percet végig üljön. Számtalan konfliktusa adódhat abból is, ha nem megfelelő az erkölcsi érzéke (és ezen vajmi keveset változtat az iskola a DIFER mérés eredményei szerint), például elteszi más radírját, és nem érti még, hogy ezt miért nem szabad. Lehet, hogy sok szenvedés után kikiáltják diszlexiásnak, holott csak a beszédhang-hallása éretlen még, és még folytathatnánk a sort.
Egy szó, mint száz, ezek a helyzetek előbb-utóbb aláássák a gyerek saját hatékonyságába, kompetenciájába vetett hitét. Romlik az önbecsülése, az önértékelése, és ennek következtében a tanulmányi eredménye is egyre gyengébb lesz. Ráadásul gátlások, szorongás, kisebbrendűségi érzés alakul ki szegényben, ami az élete más területeire is kiterjed.
Mit lehet tenni?
Ilyenkor a kudarcélmény tompítása a feladat, amiben a tanítónak, a szülőnek, osztálytársaknak, és – ha van –, az iskolapszichológusnak együtt kell működnie – magyarázta Korényi Róbert.
A tanítónak az a dolga, hogy dicsérje a gyereket, megerősítse, és sikerélményben részesítse, ami nem is olyan nehéz, csak a saját szintjén, saját magához képest kell értékelnie a gyereket.
A szülőnek otthon rá kell erre erősíteni, hogy a poronty érezze, igenis ügyes, okos és kompetens. Újra fel kell építeni a gyerek önbizalmát.
És persze be kell vonni az osztálytársakat is, akár úgy, hogy egy tanulótársat, vagy tutort kap, aki segíti és mindig mellette áll, de a többieket is rá kell venni valahogy, hogy elismerjék a társukat.
A kisiskolás kornak ugyanis az a nagy kérdése, hogy kompetens-e, megfelel-e az elvárásoknak, ezért az önértékelés helyrebillentése rendkívül fontos az ilyen esetekben.
Az osztályismétlést viszont mindenképpen el kell kerülni a szakember szerint, az ugyanis rendkívül nagy kudarcélményt okoz a gyerekben, ami alááshatja a saját hatékonyságába vetett hitet.
Elég sok múlik tehát azon, hogy a gyermek valóban iskolaéretten kerül-e az első osztályba, ahol még az érett gyerekek számára is extrémek az elvárások. Érdemes inkább biztosra menni ezen a téren.
