Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Alighanem már minden szülő hallott a Montessori-módszerről, de hogy pontosan mit is takar a gyakorlatban, hogy áll össze az egész egy rendszerré, arról azért már kevesebben tudnának mesélni. Nemrégiben megjelent a Kolibri kiadónál a Montessori Alapítvány elnökének, Tim Seldinnek a könyve, ami a hangzatos „Hogyan nevelj boldog gyereket – a Montessori-módszer” címet viseli. Átböngésztük, és megvilágosodtunk.
Az egész száz évvel ezelőtt kezdődött, amikor Maria Montessori, az első nő, aki Olaszországban szerzett orvosi diplomát, átvette Róma egyik szegénynegyedében az óvoda vezetését. Az alap elképzelése az volt, hogy minden gyerekben csodás lehetőségek rejlenek, amik csak akkor tudnak előbukkanni, ha megfelelő környezet veszi őket körül. Ez a szemlélet kiállta az idő próbáját, ma is számos Montessori iskola és óvoda működik sikeresen világszerte.
A módszer azon alapul, hogy a gyerekek különböző szenzitív periódusokon esnek át, amikor különösen fogékonyak bizonyos készségek elsajátítására. Egy gyermek oktatásában a legfontosabb időszak az első hat év, ezért ezt az időszakot ki kell használni. Megfelelő tapasztalathoz és ingerekhez kell hozzásegíteni őket, és az így kialakult agyi hálózatok lesznek a jövőbeni tanulás és viselkedés alapja.
Az agy pedig akkor fejlődik optimálisan, ha nyugodt, biztonságos és szeretetteli környezet veszi körül a gyereket, ugyanakkor sok mindent lát, hall, tapint, érez és szagol, és természetesen nagyon sokat mozog. Ez mondjuk nem akkora újdonság, mint ahogy az sem, hogy minden ember egyedi, ezért a szülőknek folyamatosan figyelniük kell a gyerekük jelzéseire, életritmusára, hangulataira, és azokra megfelelően kell reagálniuk – vagyis igazodniuk kell a gyerek szükségleteihez.
A könyvben egészen gyakorlati tanácsok és remek ötletek is vannak, például a kincses doboz, ami mindenféle anyagú, színű, textúrájú és formájú dolgokkal van tele, mint például fenyőtoboz, szivacs, rongy, kavics, babbal töltött dobozka, stb. amit a már biztonságosan ülni tudó babák szívesen fedeznek fel naponta százszor is. A kedvencem a kisméretű játszószőnyeg, ami kijelöli a gyerek játékának a határait, így nem árasztják el a tárgyak az egész lakást. Az a trükk is jól hangzik, hogy válasszuk háromfelé a gyerek játékait, az egyik csoport, a kedvencek mindig elérhetők, a másik két pakkot pedig havonta váltogatva elővesszük vagy eltesszük, így mindig van új inger.
Önállóság
A Montessori-pedagógusok szerint az iskolai teljesítmény közvetlenül összefügg azzal, hogy a gyerek mennyire érzi magát hatékony és önálló emberi lénynek. Már a kezdet kezdetén fontos a nyugodt, biztonságos, és szerető környezet, hogy a gyerek nyugodtan és bátran próbálkozhasson. Fontos, hogy elérje a dolgait, a polcok és a tárgyai alacsonyan legyenek (ne dobozokba ömlesztve, hanem sorban a polcon), ugyanakkor ne érhessen el olyan dolgokat, amik nem gyerekkézbe valók.
Már egészen kicsi kortól be lehet vonni a gyereket a feladatokba, amiket a szülőnek szépen, türelmesen meg kell tanítania a gyereknek. Rendet rakni például mindig muszáj; mielőtt elővesz egy új játékot, az előzőt mindig el kell rakni. Ugyanígy, ha például festeni szeretne, nem a szülő dobjon el mindent, és teremtsen megfelelő körülményeket, hanem a művelet azzal kezdődik, hogy a gyerek magától kötényt vesz, és leborítja az asztalt mosható fóliával.
Ahhoz, hogy ez működjön, természetesen türelmesen és következetesen meg kell őket tanítani. A legjobb, ha pontosan, és lassan, mindig ugyanazokat a mozdulatokat ismételve mutatjuk meg a gyereknek, hogy mit, hogy kell csinálni.
Természetesen ahhoz, hogy a gyerek önállóan tevékenykedhessen, gyerekbarát körülményeket kell teremteni otthon, vagyis nem árt, ha megfelelő méretű tárgyak veszik körül, például akkora kancsó, amekkorát elbír, és akkor – ha megtanítottuk rá – ügyesen kiszolgálja magát, vagy, ha eléri a fogkeféjét és a mosdót, akkor magától is képes fogat mosni.
Az a gyermek ugyanis, akikompetensnek érzi magát, és akit tisztelnek, érzelmileg sokkal kiegyensúlyozottabb, mint az, akit kényeztetnek. Ha ezeket a mindennapi készségeket megtanulják, akkor egyre önállóbbak és magabiztosabbak, ugyanakkor nyugodtabbak és együttműködőbbek is lesznek. Jobban koncentrálnak, nagyobb lesz az önbizalmuk és az önfegyelmük. Sok, a könyvben ismertetett feladat a szociális kompetenciát is fejleszti, önismeretre, mások iránti odafigyelésre és a közösség szolgálatára is tanítja a gyermeket.
Szeretetteljes közeg
Egy Montessori-szemléletű otthonban a szülők törekednek arra, hogy megértsék a gyereküket, figyelnek rá, és a család önálló, teljes jogú tagjaként tisztelik. A tisztelet persze kölcsönös, legalább is törekszenek rá, erre felé terelgetik a gyereket is. Nem nagy felfedezés, de nem árt időnként emlékeztetni: a legfontosabb a példamutatás, a gyerek úgy fog kezelni bizonyos helyzeteket, ahogy a szüleitől látja.Fő a higgadtság és a türelem!
Persze nyilván nem megy mindig minden olyan könnyen, és nem is egy rózsaszín buborékba pozícionálja a könyv a családi életet, hanem olyannak kezeli, amilyen: hol ilyen, hol olyan. Vannak például traumák, ellentétes elképzelések és nevelési stílusok a felnőttek között, konfliktusok, meg mindenféle zavaró tényezők is, amik az élet velejárói, ugyebár.
És vannak természetesen hisztik is, amiknek a kezelésére szintén tartalmaz jó tanácsokat a könyv: például teljesen felesleges vitába szállni a gyerekkel, és zavarba hozni, kigúnyolni vagy megütni sem jó ötlet egyáltalán, sőt, utóbbi tilos is. Helyette inkább próbálja meg a szülő felismerni a hiszti okát, és megszüntetni. Oké, ha a harmincezres műanyag kamion az ok a játékboltban, akkor más módszerhez érdemes folyamodni. Általában érvényes tanács, hogy maradjunk higgadtak (haha), és próbáljuk lenyugtatni a gyereket is.
Fegyelmezési eszközként a büntetés és a fenyegetés helyett a dicséretet részesíti előnyben a Montessori-módszer. Legyenek a családban egyszerű alapszabályok, amiket mindenkinek be kell tartania. Ugyanígy a tévénézésre és a tablet- vagy telefonhasználatra is akadnak jó tanácsok: előzetes megegyezés szerint, csak korlátozott időben, és erősen szűrt tartalmakat nézzen a gyerek.
A tablet használatát már nagyon hamar meg lehet nekik tanítani, de a kontroll nélküli netezgetés egyáltalán nem jó ötlet egy gyereknél.
A Montessori-szemléleten alapuló jó tanácsok mellett egy csomó szuper ötlet is van a könyvben, például hogyan rendezzünk szülinapi zsúrt a gyereknek, vagy hogyan kezdjük el az ismerkedést a betűkkel, vagy hogyan fedezheti fel a világot.
Mindent egybevetve itt van ez a száz éves, kipróbált módszer, ami a gyerek tiszteletén, és feltétel nélküli szeretetén alapul, és sem nem tekintélyelvű, sem nem elkényeztető. Segítségével úgy lehet önálló és kompetens embert nevelni, hogy az ne csak a gyereknek, hanem mindenkinek a javára váljon.
A könyvben leírt dolgok közül sok mindent persze magától is érez az ember. Nem kell ahhoz különösebben képzett Montessori-pedagógusnak lenni, hogy megöleljük a gyereket, ha sír, hagyjuk megteríteni, ha segíteni szeretne, és elvárjuk, hogy elpakolja maga után a játékait. Ugyanakkor érdekes és hasznos mindezt rendszerbe foglalva látni – még akkor is, ha egyébként soha nem akartunk könyvből gyereket nevelni.
